Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Hét: Másnap

🔞

Louis:

Aztakurvaélet... ez buli volt a javából. Bár egy ilyen mutatvány után meg is érdemeltem. Megmutattam a sok hitetlennek, hogy meg lehet csinálni, csak akarni kell. Na meg tehetség és önbizalom se árt. De főleg tehetség. Philék már szerződni akarnak egy új lemezre, de egyelőre nem azon a vonalon akarok mozogni, sokkal jobban szeretem az élő műsort. Mint tegnap. Ahogy harsogták a nevem, énekelték velem a dalaimat, az az igazi drog. A mámor. A siker.

Aztán ahogy az after partyn ünnepeltek. Szinte szétszedtek, basszus. Aztán...

- Jó reggelt – hallom a rekedt hangot magam mellől, a frászt hozza rám, el is felejtettem, hogy nem vagyok egyedül. Hát persze, hogy nem. Az éjszakát... Jesszus... Hazzával... megdugtam a mindenesemet! És ahogy elnézem az arcát, elég jól sikerülhetett, mert ragyognak a szemei és a szája csaknem körbeér a füléig. Na most vagyok a bajban...

- Nyugi, mindjárt lelépek, csak egy percet adj – mondja komolyan és bámul. Mi a fasz van?

- Hogyhogy lelépsz? - kérdezem, pont ezért nem másztam rá eddig. Kibaszottul nem találok senkit a helyére. Na jó, idővel biztos, de neki már az egész életem a fejében van. Talán ezért is mer ilyen nagyszájú lenni néha...

- Hát megyek a dolgomra, csak még egy picit akartam... na de elég is – mondja még mindig mosolyogva. Hülye ez a gyerek? Felül az ágyon aztán feláll, de azonmód vissza is hullik keserves arckifejezéssel. Azt hiszem, egy kicsit fájhat neki, mondjuk nem csodálom, nem kell a szomszédtól kölcsönkérnem centiket. Lassan feltápászkodik újra, most már jobban figyel a mozdulataira. A hasára rászáradt a élvezete, talán felajánlhatnám a fürdőszobát...

- Nem bánod, ha letusolok? Kicsit avétos a külsőm – néz rám, én pedig csak bólintok. Nehezen hiszem el, hogy ennyivel megúsztam. Azt hittem, itt fog nyivákolni, mint a többiek. De egész jól kezeli. Hm... Vagy neki se jelentett semmit. Ez is egy opció...

Harry:

Percek óta folyatom magamra a forró vizet. Csodás érzés, ellazítja a sajgó izmaimat. Hiába, teljesen kijöttem a gyakorlatból. És elég jók az esélyeim arra, hogy ezután se lesz jobb a helyzet. Ahogy eddig, úgy ezután se valószínű, hogy koslatni fognak utánam a pasik. Bár nem is vagyok igazán szem előtt, hisz vagy itt töltöm a napot, vagy otthon, a kis titkos barlangomban, ahol a dalaimat írom, amiket soha nem fogok elénekelni és amiket soha senki nem fog meghallgatni.

Kiszállok a vízsugár alól és megtörülközöm. Azt hiszem, a tegnapi ruháimat kell visszavennem, picsába. Nagyon guszta leszek... mindegy, már úgyis megvolt. Ahhhm... megvolt. Nyílik az ajtó, Lou lép be rajta egy szál alsóban egy sárga rövidnadrágot szorongatva a kezében.

- Ma szabadnapot adok magunknak. Neked is, igen, bongyorikám – mondja felsőbbrendűen, mikor meglátja a kétkedést az arcomon.

- Vedd ezt fel, bőven elég is, már most van vagy ötven fok odakint.

- Köszi – veszem el a kis sortot –, de miből gondolod, hogy a szabadnapomat itt akarom tölteni? - szemöldöke a homlokára szalad, esküszöm, már ezért megérte. Nem bírom visszatartani a kuncogást, mire a mellkasomhoz szorítja a nacit.

- Nagyon vicces vagy, kunkori. Csak nehogy én is tréfálkozni kezdjek – mondja fenyegető hangon, a szemei acélosan csillognak, mint egy igazi hadúr... Nem tudom, mi volt a célja, de ha az, hogy felizgasson és újra akarjam, akkor elérte. Alig tudom leplezni a jeleket, muszáj elfordulnom, hogy belebújjak a nadrágba.

- Na ha sikerült a manőver, akkor esetleg csinálhatnál egy kávét – veti oda fogvégről, miközben elhagyja a helyiséget.

¤¤¤¤