Huszonnégy: D mint döbbenet

2.1K 183 172
                                    

Harry:

Holnapután fellépés. Louval. Egy színpadon. Egyszerre. Együtt. Fogalmam sincs, hogy fogom ezt túlélni. Már a próbák alatt is az ájulás környékez, igazából mindig, ha a közelemben van. AZÓTA meg pláne.

Nincs olyan perc, hogy ne gondolnék rá és arra az estére. Ahogy csókolt, ahogy simogatott, ahogy érzéki hangján a fülembe suttogott...Mindezt persze az ördögi terve részeként, hogy rávegyen, ne csesztessem azzal, hogy folyton hibázik. Akkor ott a stúdióban mindent elvett tőlem. Én hülye, azt hittem, ez már megtörtént otthon. Mekkorát tévedtem, te jó ég! Nem. MOST vett el mindent, most döngölt a betonba és én hagytam neki. Mert bármikor bármit hagynék neki...Megtanultam a leckét, méghozzá a legjobb tanártól. Egy életre beleverte a fejembe. Kemény árat fizettem érte. Elvesztettem Niallt...és elvesztettem önmagam is. De legalább már tudom, nincs helyem az életében. Még annyi sem, mint amennyit eddig hittem.

Már mindent tud. Liam elmondta neki. Ha eddig csak azért, mert azt hitte, tetszik nekem, képes volt ezt tenni, bele se akarok gondolni, mit hozhat ki belőle egy rosszabb napon az új információ. Nem merem provokálni. Nem... soha többet nem szólok be neki, nem bírnék ki még egy ilyen bosszút. Azt már nem élném túl.

A szerelem fáj...

- Kész vagy? - kérdi Liam ezzel kizökkentve borús gondolataimból - Indulnunk kéne.

- Mehetünk – mondom, felkapom a cuccaim és vele tartok. Kivételesen együtt megyünk, az én kocsimmal, mert Zayn hozta hozzám tegnap, miután egy kicsit becsípett. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, még sosem láttam Lit alkoholt inni, de aztán beszélgettünk Zaynnel kicsit a konyhában, miután lefektettük a díványra. Liam elmesélt neki pár dolgot az előző pasijáról. Évekkel ezelőtti történet, és azóta nem volt senkije. Zayn azt mondta, miután kiöntötte neki a lelkét, egyszerűen felállt és kiszolgálta magát Zayn dugi whiskyjéből, amit Lou elől rejteget. Neki pedig nem volt szíve leállítani.

Ismeretlenül is utálom ezt a Konradot. Pedig hallottam már róla, egy neves rock banda frontembere, nem csúnya pasi és a hangja is elmegy, de úgy összetörte Liam önbizalmát, hogy akármekkora sztár, én bizony szívesen bemosnék neki egyet. Ahogy Li tette Louval.

- Jobban vagy? – kérdezzük egyszerre egymástól, mire mindketten elmosolyodunk.

- Sokkal – feleli. Én ezt sajnos nem mondhatom el magamról. Már Jeremy is szóvá tette, hogy úgy látja, valami nem stimmel velem. Mit mondhatnék? Hogy életem szerelme porig alázott? Nem... jobb, ha nem tudja. Képes lenne elzavarni, ahogy ismerem és ezt nem akarom megtenni Louval. Újra csak a mélybe taszítaná, holott épp csak kezd kilábalni belőle. Nem, erre nem vagyok képes. Akkor sem, ha...

- Odanézz, Harry! - kiált fel Liam mellettem és lelkesen mutogat néhány emberre, akik épp a stúdió felé igyekeznek – Az ott nem Shawn? Te jó ég, az ott Shawn Mendes? - olyan izgatott, mint egy kisgyerek, és mikor odanézek, nahát, tényleg ő az! Idejét se tudom, mikor láttam legutóbb. Gyorsan leparkolom a kocsit és a nyomába eredek, mielőtt eltűnne az épület labirintusában.

- Shawn! Shawnie! - kiáltok utána. Megfordul és már húzódik is mosolyra az arca. Kitárja a karjait, nem törődve a nyilvánosság előtti protokollal, hosszan és melegen ölel, miközben aprókat vereget a hátamon.

- Basszus, Harry! De örülök neked! Reméltem, hogy találkozunk, mert tudtam, hogy ide jártok Jeremyvel, de remélni se mertem, hogy mindjárt az első napon. Hogy vagy, minden oké? - kérdi egy szusszal. Igen, ez ő, a kis dumagép. És az egyik legjobb barátom.

- Mondjuk. Van még időd? Iszunk egy kávét?

- Ha nem lenne, akkor is innék veled, a stúdió megvár – mondja vidáman és indul is befelé, mikor Liam mellém lép és nem hazudok, szerintem kezei-lábai remegnek.

Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now