Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Tizenöt: Üdv újra!

Louis:

Tizenegy óra egy kicseszett repülőn. Akármilyen kényelmes is, gyilkos. Inni nem adnak (adnának, de Zayn nem engedi. Ez a csávó rosszabb, mint egy börtönőr), dohányozni nem lehet. Aludni sose tudtam a felhők felett, maradt a filmnézés és a zenehallgatás.

Harry Kicseszett Styles öt számát már kívülről fújom. És eskü, jó a srác. Nagyon jó. Beleborzongok a hangjába, valósággal a függője lettem. De a számaitól öngyilkos hajlamaim törnek elő. Szegény lehet, hogy olyan ronda, mint Lewis. Tudom, hogy nem szép dolog ilyet mondani egy géniuszról, mert Capaldi kétség kívül az, de papírzacskóval a fején se basznám meg.

Jeremy azt mondta, kapunk két napot az akklimatizálódásra, meg a jetlagra. Helyezkedjünk el, rendezkedjünk be és hétfő hajnal tízkor találkozunk a stúdióban, addigra odaszervezi a kiscsávót is. Nekem megfelel, bár én már akár holnap is belevetném magam a melóba.

Jeremy bérelt nekünk egy kis lakást nem messze a főhadiszállástól, együtt fogok lakni Zaynie boyjal. Királyság. Nem kell órákat várnom, hogy átérjen, ha akarok valamit. Na meg mégiscsak társaság. Idegen országban, tovább megyek, idegen földrészen teljesen egyedül lenni akármilyen kalandosnak tűnik is, kicsit rémisztő. És...na igen, kell valaki, aki erős helyettem is, ha elgyengülök.

Basszus, ez a város bazinagy! London se kicsi, de itt mindent más léptékkel kell mérni. Hihetetlen. Otthon is van nyüzsi, vannak toronyházak, de nem lógnak egymásba. És...azta... Zayn vezet, ő már otthonosabban mozog itt, bár a GPS azért beüzemelve már a reptértől. Több, mint másfél óra a kocsiút is, míg elérkezünk a toronyházhoz, aminek a huszonnyolcadik emeletén található a kis kutricánk. Legalábbis Jeremy így nevezte, de ez a lakás egyáltalán nem kicsi és nem kutrica. Igaz, hogy csak három szobás, de a nappalival, az étkezővel, két king size fürdővel jóval felülmúlja a várakozásaimat. Rögtön el is foglalom az egyiket, míg Zayn a szobák közt válogat. Rá bíztam a választást, nekem szarmindegy, hova teszem le a fejem.

Miután kiáztattam magam, a gyomrom jelzi, hogy nem ártana kibélelni valamivel. Asszem, jócskán vacsi idő lehet, bár odakint még világos van. Egy pillanatra úgy hiszem, megállt vagy elállítódott az órám, mert csak délután kettőt mutat. Reggel nyolckor szálltunk fel, tizenegy órát repültünk, utaztunk, fürödtem is... csak épp az időeltolódással nem számoltam. Szóval akkor nem vacsi, hanem ebéd. Megvárom, míg fekete barátom is összeszedi magát, aztán nézünk valami közeli éttermet.

¤¤¤¤

Most már vágom, mit értett Jeremy jetlag alatt. Az első nap nem éreztem, a sok újdonság, a felfokozott lelkiállapot jobban lekötött, de vasárnap minden bajom volt már és kurvára nem bántam, hogy kaptunk egy extra napot az ejtőzésre. Még mindig nem hevertem ki teljesen, de igyekeztem magam vállalható formába hozni tízre.

Épp a parkoló felé hajtunk, mikor egy srác csaknem felkenődik a szélvédőre. Zayn hatalmasat fékez, örülök, hogy a biztonsági öv nem enged előre repülni. A fiúka ijedten mered ránk, hatalmas zöld szemei tányérnyira tágultak. De kicseszett ismerős... oké tudom, hogy lehetetlen, hisz nem ismerek itt senkit, talán csak hasonlít valakire. Nem mondom, jó bőr, hosszú göndör haja van, izmos mellkasa, amit alig fed az éppcsak derékig gombolt ing, a lábai pedig...basszus... egész a földig érnek...

- Anyám... láttad ezt? - kérdi Zayn, szinte csepeg a nyála a szája szélén. Megértem, rohadt gusztusos jelenség volt, kár lett volna kipasszírozni.

- Aha. Nem semmi – próbálom elbagatellizálni a dolgot, miközben azon pörög még mindig az agyam, hogy hol láttam ezt a szépséget ezelőtt...