Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Huszonhét: Mondd, mit tegyek, hogy érezd...

Louis:

Szóval szerelmes vagyok. Meg is lepett meg nem is, de a konklúzió ugyanaz: Bassza meg a kurva élet!

Sejtettem én, mert eléggé hasonlít ez ahhoz, amit annak idején még kis pisisként éreztem, amikor még csak simán Lou vagy BooBear voltam, és nem Louis Tomlinson, a Király. Igen, fiatal koromban voltam „szerelmes", bár nem emlékszem, hogy ilyen elemi erővel tört volna rám valaha is a vágy, hogy valakit megvédjek mindentől, akár saját magamtól is, ugyanakkor ennyire kétségbe esetten akarjam magam mellett tudni. Volt pár kapcsolatom, még a hírnév előtt és igen, elhangzott ez a bizonyos szó, de valahogy... más volt.

Aztán felkaptak és az emberek már nem a fiút látták a kék szemek mögött, hanem a pasit, akinek luxusautója van, irdatlan sok pénze és még híres is. Nem érdekelte őket, mi van velem, hogy vagyok, csak egy szeletet, vagy inkább morzsát akartak a tortából. Volt olyan, aki csak azért hajlandó volt leszopni, hogy csinálhasson velem egy közös szelfit. A marhája, hisz elég lett volna, ha kéri...De ha már így felajánlotta, miért ne használtam volna ki?

Eleinte bántott a dolog, egyszer felvittem egy srácot és azért fizettem neki, hogy meghallgasson, csak hogy beszélhessek valakihez, aki nem a management tagja és nem is rajongó. Akinek egy vagyok a sok közül és nem „A". Utána persze evett a penész, hogy nehogy kibeszéljen, de tisztességes volt és sehonnan nem hallottam vissza azt, amit elmondtam neki.

Idővel azonban megtanultam azt mutatni a világnak, amit látni akartak. Én lettem a nagymenő. Partiztam, ittam, füveztem, keféltem. Mert megtehettem. Az egyetlen józan ember az életemben anya volt, ő gyakran kapott le a tíz ujjamról, ha úgy talált beszívva, mikor épp beállított hozzám bejelentés nélkül. Mondjuk nem is létezett más, akitől eltűrtem volna. Aztán ő is elment és engem beszippantott ez a világ. Harcolhattam volna ellene, meg is nyertem volna biztosan, de nem akartam. Jó volt így. Az lettem, aminek látni akartak és már nem kellett megjátszanom magam. Sosem aggódtam többet azon, hogy valaki magamért vagy a pénzemért van körülöttem, egyszerűen azért, mert már nem érdekelt. Egy kalap alá kerültek, nem volt kivétel. Mind pénz- és hírnévhajhász hiéna lett a szememben. Most viszont...

- A karamellás latte a kedvence – hajolt a fülemhez Zayn a Starbuck's-ban. Megkértem, hogy nyomozza ki nekem, milyen kávét szeret Hazzus a legjobban. Ma nem a stúdióban próbálunk, hanem a Safest Havenben. Alig pár lépésnyire innen. Kellemes kis helynek tűnik, akár be is ülnék ide egy zenés vacsira, ha lenne kivel. Tényleg kicsi a színpad és a tánctér is, de holnap este nem lesznek asztalok, csak néhány a falak mellett, meg pár szék. De őszintén... visszaadnám a mikrofont, ha a koncert végére egyetlen széken is ülne valaki. Kurvajók leszünk, efelől semmi kétségem. Hazz frenetikus és én is odateszem magam, azért emlékszem még, hogy kell énekelni...

Megszaporázzuk a lépteinket a papírpoharakkal a kezeinkben, a bongyi és a kis szende a pult előtt állnak, beszélgetnek, ám ez valahogy nem tűnik egy sima kis vidám reggeli hogy vagy csevejnek.

- Sziasztok, mondjuk egyszerre és Zayn Liamhez simul, minden teketória nélkül egy olyan szenvedélyes smárt dobnak, hogy ficeregni kezd kicsi Lou odalent. Ha pedig ez nem lenne elég, Hazzy megint észvesztően néz ki, mikor pedig átnyújtom neki a karamellás lattét, a hosszú ujjai az enyémre kulcsolódnak egy pillanatra, amitől nem túlzok, kisül az agyam.

- Eeeezt neked hoztam – dadogom, mint valami kisiskolás rajongó.

- Köszi – mondja szégyellősen. Nagyot nyel, ide látom az ádámcsutkáját mozogni. Ó de végig tudnék nyalni rajta a fenébe is... imádnám a nyelvemen érezni a bőrét, végigkövetni vele a nyaka kecses ívét...tudom, hogy szereti. Emlékszem...