Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Huszonöt: Vas happenin'???

Louis:

Nem gondoltam volna, hogy a kívánságom ilyen gyorsan teljesül. Épp csak belépek a stúdióba és a kis herceget egyedül találom a sarokba kuporodva. Bingo! Gyors voltál, Zaynie! Bár ez így mondjuk nem tetszik, mert nagyon nem úgy néz ki, mint aki rendben van. Úgy bámul maga elé, mint mikor...

Kicseszett gyomorgörcs... megint szédelgek, a gyomrom émelyeg. Mondta a doki, hogy lesznek vagy legalábbis lehetnek hasonló tünetek a leszokás alatt, de nem arra nem számítottam, hogy ilyen erősek, és így a semmiből törnek majd elő.

- Haz? - kérdem halkan és felé közelítek, mire arcizma se rezzen, mintha nem is hallana. Mi a fene van?

- Hazzy? - kérdem újra. Mellé guggolok, de nem merem megérinteni. Rám emeli a szomorú szemeit és basszus nem túlzok, a jeges zuhany semmi ahhoz képest, amit hirtelen érzek. Mintha nekem fájna... mi a kurva élet van?

- Jól vagy? - ügyes vagy, Tomlinson, van még egykét ilyen okos kérdésed? Haz csak összeszorítja a szemeit és a fejét rázza. Nem, nincs jól, én is látom. Mellé kuporodok a padlóra, a hátam a falnak vetem, ahogy ő és átkarolom a térdeim.

- Elmondod? - nem nézek rá, valahova abba az irányba tekintgetek, amibe ő, úgy kábé a semmibe.

- Lófaszt se ér az élet, Lou – nyögi ki nagy nehezen, amitől az agyamat elönti a szar.

- Mi a faszt beszélsz? Hogy... honnan veszed ezt, Hazzy? Mi...

- Te akartad, hogy beszéljek, tessék.

- Igen, azt akartam, hogy beszélj, de ne ilyen faszságot! Egyáltalán hogy jut eszedbe? - felugrok és a hirtelen felgyűlt felesleges energiáimat a szoba falai közt sétálással próbálom levezetni.

- Hát ne kérdezz, ha csak azt válaszolhatom, amit hallani akarsz! - oké, ez igaz, én kérdeztem, de a tököm se gondolta, hogy ennyire mélyen van... Mi a fenét lehet erre felelni? Sosem voltam jó lelkizésben, és most az először bánom, mert tényleg nagyon szeretnék valami megnyugtatót mondani.

- Mondd el, mi a baj! - kérem inkább.

- Neked? - néz rám hitetlenkedve.

- Hazzy, rajtunk kívül nincs itt senki, úgyhogy igen, nekem. Amúgy is beszélni akartam veled, de szerintem ez instant helyzet, úgyhogy inkább hallgatni akarlak.

- Mindent elszúrok magam körül. És nemcsak a saját életemet, de másokét is tönkre teszem – mivaaan? Ezt komolyan mondja? Mert úgy hangzik, mintha rólam beszélne, én vagyok ilyen elcseszett, nem ő. Én teszek alá mindenkinek, függetlenül attól, hogy megérdemli-e. Hazzy nem érdemelte meg, kurvára nem és ez egyre jobban piszkál itt belül.

- Miért gondolod ezt? Nem tudom elképzelni, hogy bárkinek szándékosan ártanál – előtte állok, ő pedig felnéz rám, a hatalmas, kétségbe esett smaragdok, a „mentsétek meg ezt a gyereket" tekintet a húsomba mar. Hazzus szenved. Ha már ott tart, hogy még nekem is elmondja, akkor tényleg nagy a baj. És segíteni akarok neki, komolyan. Csak fingom sincs, hogyan.

- Nem kell annak szándékosnak lennie – ez mondjuk igaz. De attól még basszus!

- Nem ... nem lehet megbeszélni az illetővel? Hogy sajnálod, miegymás...

- Már mondtam neki. És nem haragszik. De ettől nem érzem kevésbé bűnösnek magam. - Á szóval ez nem olyan, mint anno a templomban, mikor gyónni kellett és utána minden rendben volt. Anya gyakran elvitt kiskoromban, és mindenféle hülyeséggel traktáltam a tiszteletest a gyónáskor, ő meg szépen feloldozott és tadaaam, el volt intézve. De nekem könnyű volt, mert le se szartam, szerintem az se érdekelt volna, ha nem oldoz fel, az jobban zavart volna, ha anya haragudott volna. De ő mindig mindent megbocsájtott. Más meg nem érdekelt.