Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

12 fejezet

Auróra szemszöge:

Nagyon fáj a fejem... Kinyitottam a szemem, de már nem a raktáraknál voltunk. Hozzá voltam kötözve egy székhez és a lábam is megvolt kötve. Hallottam, hogy valaki káromkodik mögöttem. Louis volt az. Pontosan háttal volt nekem kötözve.

-Louis te vagy az? Hol vagyunk? Miért vagyunk itt? Bántani fognak? – mondtam nagyon kétségbe esetten

-Igen én vagyok! Nyugodj meg kérlek azzal, ha pánikolsz nem leszünk előrébb! Nézz szét, hogy azon az oldalon néz e minket valaki! – utasított Lou

-Itt nem látok senkit! – suttogtam hátra

-Figyelj! A székek fából vannak szóval ha elég erővel csapjuk őket a földnek akkor remélem össze törik... – mondta majd elkezdet vissza számolni -3...2...1... – majd ugrottunk és csak annyit értünk el, hogy Louis eldőlt én még hátra estem ... olyan ügyesek voltunk ...

-És most? Remélem van B terv ! – mondtam mire csak a szemeit forgatta meg

-Van nálad kés vagy bármi? – mondta nyöszörögve. Szerintem eltört a karja, ahogy rá esett

-Honnan szedjek neked kést? Nem nálad kellene lennie, aki már 9 éve űzi az ipart? – morogtam mérgesen

-Jól van na, de most lehetett is volna nálad! Akkor most mit csináljuk? – mondta teljes nyugodtsággal mintha csak egy délután azt kérdeztem volna, hogy unatkozok és csinálni kéne valamit

-Szóval nincs ötleted... Remek! Egyébként miért raboltak el? Szerinted hol vagyunk? – faggattam Louist

-Hát őszintén fogalmam sincs, hogy hol lehetünk. Amúgy azt sem tudtam, hogy kihez mentünk eredetileg. Szerintem rengeteg időnk van mesélj valamit! – mondta tényleg ráérősen

-Az első napon annyira nyomulós voltál most már nem, miért? – kérdeztem, mert tényleg érdekelt

-Azt hittem, hogy te is olyan vagy, aki elsőre adja magát. Nem gondoltam, hogy ilyen rendes vagy. És látom, hogy nem én vagyok az eseted, de barátod még lehetek. Szóval ezért nem nyomulok már. – fejtette ki Lou

-Értem! Örülök, hogy barátok vagyunk Lou – mondtam majd rá mosolyogtam

-Tetszik ez a becenév! – nevetett fel

Ekkor kinyílt az ajtó és egy öltönyös férfi lépett be mögötte feltehetőleg a testőrei voltak.

-Paul? – kérdezte Lou nagy szemekkel

- Louis! Már nagyon rég találkoztunk! Még mindig annak a szajhának dolgozol? – nézett rá kérdő pillantással. Majd Louis bólintott. -Ki a gyönyörű hölgy melletted? – nézett rám majd a két testőr felállította a széket

-Auróra vagyok. Maga kicsoda? – néztem rá össze húzott szemöldökkel

-Üdvözöllek én Paul vagyok. Louis főnöke megölte a testvéremet és ez bosszút kíván drágám! – mondta majd félelmetesen lépett felém. Ezek szerint nem tudja, hogy az anyám az, akiről beszél. Jobb is ez így.

-Carlos volt a testvére? – néztem rá póker arccal

-Okos vagy! Az a némber azt hitte, hogy csak ide küldhet 2 embert én még majd kedvesen fizetek neki azért, hogy megölte az ikremet! Pedig ezt nagyon rosszul hitte! Ez előtt azt a helyet ketten vezettük Carlossal, de nekem előkellet mennem egy üzleti útra és ő vigyázott mindig az ottani dolgokra. Amikor vissza mentem volna tájékoztattak arról, hogy meneküljek el, mert velem is végezni fog. Eltűntem Norvégiába majd egy nap kaptam egy levelet, amiben azt írta, hogy értsem meg, mert ezt egy nagyobb terv része és e nélkül nem tudná elkezdeni. Akkor megesküdtem, hogy bosszút állok azon az emberen. Mindig is tudtam, hogy Deb egy pszichopata, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. – mondta Paul, mint a filmekben a gonosz a tervét és a történetét

-Ezt Deborah tette? – kérdezte Louis. Én teljesen elvesztettem a fonalat. Ki az a Deborah? Eddig az anyámról beszéltek most meg erről a Debről vagy kiről.

Kialudtak a fények a sikátoros helyen, ahol voltunk majd egy csuklyást láttam meg, amire mosoly húzódott a számra és Louiséra is. Nem ismertem fel, hogy ki volt az, de szerintem valaki a srácok közül lehetett. Egy kést vett ki a zsebéből és elkezdte közelíteni Pault, aki hátrált.

-Ki vagy te? Ha értük jöttél vidd csak őket, de úgysem menekülhettek meg! – mondta Paul, de egy kicsit hallottam a hangján a félelmet. A társunk szétszedte Louison a kötelet és rám mutatott, hogy Lou engem is kiszabadítson. Paul egy kést dobott a társunk vállába.

-Jól vagy??? – kérdeztem kétségbe esetten mire Lou megfogta a kezem és vissza húzott, hogy ne menjek utána. Egy kérdő pillantást vettetem rá. Ekkor csak annyit láttunk, hogy kihúzta a kést és egy dobással szívén szúrta. Szinte abban a pillanatban levegőt is elfelejtettem venni. Megfogták két oldalról a testőrök. Az a keze amelyikbe a kést dobták megkezdte a ujját a felsőjének így azt leszakította. Az egyiket fejbe rúgta, aki egyből hátra esett a másiknak pedig szinte két mozdulattal kitörte a nyakát. Lázán megfogta a pisztolyt és az utolsó testőrt is fejbe lőtte. A karján lévő tetoválásokból leszűrtem, hogy ki a mi megmentőnk.

-Harry? – néztem rá majd ő nagyon szexin két kézzel lehajtotta a csuklyát

-Tesó ez komoly volt! Hárman egy ellen és még így is te nyertél! – áradozott Louis

- Most menjünk a többiek a kocsiba várnak remélhetőleg! Gyertek utánam! – intett Harry majd beszálltunk a 7 személyes autóba és elindultunk. Én és Louis hátra ültünk .

-Lou, ki az a Deborah? – néztem rá kérdőn

-Azért az ember a saját anyja nevét szokta tudni nem? – nézett rám egy kicsit lenézően -A főnököt vagyis anyukádat Deborahnak hívják. Nem szereti a névét ezért csak főnöknek hívja mindenki! – mondta, de bennem most egy csomó kérdés keringett

-Louis... – kezdtem dadogni

-Igen!... Baj van? – nézett rám kicsit aggódóan

-Az én anyukámat Margaretnek hívják...