Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

20 fejezet

Amikor Harry kimondta ezeket a szavakat egyből kimondhatatlanul kezdtek potyogni a könnyeim. Majd a nyakába ugrottam ő pedig szorosan átkarolta a derekam. Annyira jól esett ez az egész. Pedig én tényleg azt hittem, hogy eldob, nem kellek neki. Az itt létbe az az egyik legjobb dolog, hogy megismertem őt. A srácoknál jobb barátaim soha nem voltak és Zayn, ha féltesóm, ha nem akkor is már úgy tekintek rá, mint a bátyámra.

-Azt hittem azért kapom, hogy meguntál és nem szeretsz... – mondtam volna, de a szavaimba vágott

-Soha nem dobnálak el érted! Nekem te vagy a legfontosabb... – mondta és láttam, hogy az arcán megjelent a piros pír, ami miatt még tökéletesebb volt a szemembe. Majd ellépett a és ránézett Zaynre. -Te most miért bőgsz? – kérdezte felvont szemöldökkel Harry

- Annyira meghatódtam na! – szipogta Zayn mire mindenki nevetni kezdett. Liam oda lépett és adott a fejére egy puszit.

-Most már menjünk Zaynhez, mert már csak az ő cuccai hiányozna! Kezdek álmos lenni. Majd holnap ömlengek, hogy mennyire édibédik vagytok mókuskáim, de már aludni akarok! – mondta Louis nyűgösen mire megint kuncogni kezdtünk.

Elindultunk mind Deborah házához. Mivel Zaynnek ott van a szobája. Gondolkoztunk ezen a dolgon és Liam azt mondta, hogy szeretné, ha vele lenne egy szobában így Louis az én szobámba megy én pedig Harryébe. Átmenetünk majd nagyon meglepődtünk mivel, amikor beléptünk a házba ott várt ránk Deborah. Egy szál köntösbe.

-Jaj drágáim! Micsoda meglepetés! Már kezdtem unatkozni. Ti mi járatban nálunk? – kérdezte azzal a hangjával, amivel még a szőr is felállt a hátamon

-Csak a cuccaimért jöttünk át utána megyünk is – mondta Zayn mire csak bólogattunk

-Ne ilyen sietősen drágáim! Liam te maradj itt, mert már kezdesz hiányozni életem! Zayn te pedig nem mehetsz sehova! Auróra mostantól te is ebben a házban fogsz lakni! A többiekkel pedig majd Ben elbeszélget! – sipákolta Deborah

-Nem! Mind vissza fogunk menni a szállóhoz. – mondta Zayn mire én kifejezetten meglepődtem és láthatóan Deborah is.

-Hogy mondtad? Neked meg mi bajod van? Kinek képzeled te magad? Így bánni az egyetlen anyáddal! – ordított rá Deborah

-Azt mondtam, hogy nem! Te mondtad mindig azt, hogy nem vagyok elég talpra esett tessék most az vagyok! – állt elé Zayn. Nagyon büszke vagyok rá, hogy megvédett mindannyiunkat.

-Rendben! De Liam itt marad! – mondta egészen nyugodtan Deb és elindult a szoba felé.

-Meg a nagy francokat! Liam nem megy sehová! Főleg nem veled! – mondta idegesen Zayn mire kikerekedett Deborah szeme és szerintem az enyém is.

-Mi bajod van? Mi közöd van ahhoz, hogy én kivel fekszem le mi?! – ordítva Zayn elé lépett, de ő csak meg se rezzent Deborah szavaitól

-Nagyon is sok közöm van! Nem fogom hagyni, hogy a pasimhoz akár egy ujjal is hozzá érj! – szinte hányta a szavakat Zayn és a szem szikrát szórt.

-Mi?! Undorító! Takarodjatok a házamból és, ha holnap téged vagy Liamet meglátlak itt akkor biztos, hogy fejbe lövetlek értetted?! – kiabálta Deborah. Majd mind kimentünk a házból. Zayn sírva borult Liam vállára. Láttam Liamen, hogy nem haragszik rá, de, hogy most mi lesz? Én kis naiv még azt hittem, hogy legalább estére nem történik semmi. De persze ilyen egyszerűen még egy póló áthozás sem megy...

-Úgy látom csak nem pihenhetek! Most mi a jó istent csináljunk megint? – mondta kicsit durcásan Louis

-Nektek semmit nem kell. Csak nekem és Zaynnek kell elmennünk! Majd valahogy megoldjuk! – mondta nyugodtan Liam

-Nem! Ti is utánam jöttetek pedig semmi közötök nem volt hozzá! Kitalálunk valamit! – mondta Harry

-Auróra és utánam is jöttetek! A barátok össze tartanak! – mondta Louis mire mindenki helyeselni kezdte

-Köszönjük! Akkor, hogyan tovább? – tette fel a legfőbb kérdést Liam

-Így estére elég fogós kérdéseid vannak! – mondta vigyorogva Niall

-Menjünk vissza a szobába, mert itt majd megfagyok. – mondtam mire elindultunk a szállóhoz. Beértünk Lou szobájába, de mi legyen a gerlepárral, akiket fejbe lőnek, ha még reggel is találnak? Miért nem lehet egy nyugodtabb életem? Bár tudjátok mit? Már ezt nem cserélném el! Annyira megszerettem a srácokat, hogy biztosan nem hagynám itt őket semmi pénzért. Egyszer úgyis minden jóra fordul ugye? -Van valami ötlet? Hova vigyük őket? – kérdeztem

-Nekem van egy kis faházam innen olyan 5-6 órányira. Oda mehetnénk! – ajánlotta fel Harry

-Nem is tudom. Egy kis házba elférünk 6-an? - kérdezte Louis erre Hazza csak vigyorogni kezdett

-Igaz nem nagy, de szerintem el fogunk férni. – mondta Harry

-Honnan van neked házad? – nézett rá kérdőn Niall

-Ezen ne nagyon akadj, fen, összesen 5 van! Talán az a legkisebb házam, de mivel reggelig kell eltűnni így az van a legközelebb. – mondta Harry mire majdnem mindenkinek a szája tátva maradt. 5 háza van? Az emberek mészárlása ennyire jól kereső szakma?

-Hát akkor szépen el vagy eresztve! – mondta nagy szemekkel Louis

-Nekem ez az egy szobám van itt a szállóba, amennyire ezt lehet sajátnak nevezni. – mondta Liam

-Srácok nekem pedig kell valamit mondanom! – hajtotta le a fejét Zayn

-Mond! Nyugi sokkal rosszabbak már nem igen jöhetnek! – próbáltam nyugtatni Zaynt

-Mamád levelében szerepelt egy fél tesó, aki megakar valamit bosszulni vagy valami ilyesmi. Nem ölte meg az összes tesóját, mert én elmenekültem! De ő nincs olyan beteg mint Deborah! Nem ismeri mindig a kegyelmet! Ezt el akartam mondani, hogy tudjátok. Engem Deborah hozott ide, de nem tudom mi célból. Én voltam az egyetlen fiú. Még emlékszem, ahogy menekülök a testvérem elől és ezzel együtt a halál elől. Nagyon rossz emlékként maradt meg bennem ez az egész. A nővérem is van olyan elvetemült, mint itt Deb., de már nagyon rég láttam lehet, hogy megváltozott. De nem tudom, hogy azt egyáltalán tudja e, hogy én még élek. Ő gondolatom szerint még mindig a Zöld Pokolban van. És fogalmam sincs arról, hogy tőled mit akarhat Auróra. Remélem, hogy azóta már elfelejtette ezt a bosszú mániáját. – mondta Zayn és mindenki nagyon figyelt minden egyes mondatára. Higgyétek el nem tudtam rá haragudni, hogy ezt az egészet nem mondta eddig. Ha a nővérünk is ilyen őrült, mint Deborah akkor még is értem a félelme okát.

Még beszélgettünk egy kicsit, hogy mindjárt megyünk aludni pedig még csak 10 óra lesz. Lou úgyis ezt hajtja már mióta. Hajnalban kelünk 3 kor, hogy mikorra Deborah felébred már ne legyünk itt. Már mind lefeküdtünk és készültünk az alváshoz az egyikőnk telefonja megrezzent. Zayné volt. Egy SMS-t kapott. Ez állt benne:

„Zayn ne aggódj drágám nem felejtettelek el. Deborah volt olyan kedves és szólt, hogy el szándékozol menni. Majd találkozunk. Szerető tesókád Doniya"...

Sziasztok! Ez volt a 20. fejezet remélem tetszett. Írjátok meg, hogy tetszik a történet :) Legyen szép napotok!