37 fejezet

201 16 4
                                    

-Ismertetem a forgató könyvet! Mint már te is tudod, hogy csak te ölhetsz meg engem és fordítva. Csak, hogy ne érezd, hogy csalok a célt én sem tudom, hogy hol van. Még egy hete fogtunk el és ő csinálta meg a „pályát". 3 találka pontunk van. Ha én érek oda először akkor te kapsz egy gyengítést. Ha te érsz akkor értelem szerűen én. A harmadik ponton két pisztoly van. Aki először oda ér az nyilván előnyt élvez. Valami kódoló volt a srác, aki segített kiépíteni a játék teret. A találka helyet egy zászló jelzi. Az elsőt kék, a másodikat piros és az utolsót egy fehér. Én a nyugati te pedig az erdő keleti szélén kezdesz. Sok sikert aranyom! – mondta Deborah majd egy kocsi felé indult és minket is elkezdtek egy fekete autóhoz vezetni. Beszálltunk majd egy kis idő után oda is értünk. Egy vörös segély kérő lövés volt a start. Majd elkezdtünk rohanni az erdőbe.

-Valakinek van ötlete, hol lehet a kék zászló? – kérdeztem már most fulladozva az ideg és a futás keveréke miatt

-Nem vagyok erdő lakó ne nézz rám! – nézett idegesen Niall

-Nyugodj meg Maugli! – nevetett Louis

-Nektek, hogy van kedvetek ilyenkor poénkodni?! Nekem halálfélelem van amúgy... – remegett Zayn

-Menjünk tovább! Nem szeretnék hátrányt. Akármi is legyen az, de nem akarom megtudni mi az. – mondtam mire mindenki egyet értett velem.

Loholtunk az erdőben, de az égegyadta világon semmit nem lehetett látni. Niall még egy fának is neki szaladt. Már olyan negyed tizenegy tuti elmúlt, ha nem fél is. Nem egy nehéz játék, de annál fontosabb most az a három nyamvadt zászló. Kezdek egyre jobban félni. Mi van, ha hamarabb oda ér? Vagy, ha már ott van?! Nem akarok vész madárkodni, de nincsenek jó előérzeteim ezzel az egész Végjátékkal kapcsolatban.

-Ott a zászló! – kiabált hátra Zayn és Liam. És tényleg ott volt oda értünk és az volt oda írva , hogy „Várd be az ellenfelet!"

-Mi értünk Ide először! – ugrottam Louis nyakába

-Igen! – vigyorgott Zayn is . Majd megláttuk Deborah közeledő alakját.

-Idáig 1-0! – mondta Deborah

-Ti mindjárt indulhattok addig Deborah megkapja a hátrányt! – mondta egy magas kopasz ember. Kimondhatatlanul antipatikus volt ez az ember azt meg kell hagyni. Majd elő vett egy zsákot és a furgonból és a kezébe nyomta. Deborah lassan szétnyitotta a zsák száját és mikor meglátta a tartalmát elejtette és egy... jézusom... Ben feje köszönt vissza. Egyre jobban átfutott az agyamon, hogy nem érhet a következő helyre hamarabb Deborah! Nem akarok én is egy rokon fejet kapni! Nagyon nem! -Induljanak tovább Deborah 1 perc hátránnyal fog tovább menni. – mondta mi pedig elkezdtünk kocogni tovább.

-Ez több volt, mint para! – mondta Niall mire mindenki egyet értett

-Szerintetek, ha nem érünk oda időbe akkor te is egy fejet fogsz kapni? – kérdezte Liam és mellém lépet

- Remélem nem! Nem akarom látni egyik családtagokat se egy zacskóba! Ezt se akartam! – akadtam ki és pásztáztam az erdőt keresve a piros zászlót.

-Én szerintem inkább egy fej legyen, mint valami sokkal rosszabb! – mondta Lou, amitől most jelen pillanatban csak még idegesebb lettem.

-Törekedjünk arra, hogy még csak esély se legyen ezt kideríteni! Érjünk oda mi hamarabb! – mondta határozottan Liam

-De könnyen beszélsz! De azt a retkes kis kék rongyot is alig láttuk meg! – morgott Niall

-Egy, azt mi láttuk meg Zaynnel! Kettő, pedig hamarabb indultunk el, mint Deborah! Ezt használjuk már ki bassza meg! – morgott már Liam is. Mindenkin tapinthatóak voltak a feszültség nyomai. Mondjuk ez nem éppen meglepő. Istenem csak érjünk a fehér zászlóhoz mi előbb! Csak ennyit kérek meg, hogy legyen annyi bátorságom, hogy megtudjam húzni a ravaszt. Lehet, hogy ezt nagyon túlparázom, de csak egy embert kellene ölnöm! Van bennem egy kis belső vívódás, ami nem is tudom, hogy helyes e egyáltalán?! Miért sajnálok egy embert, aki teljesen darabokra szedte az én és, ha jobban bele gondolunk a többiek életét is? Nem ez még csak eszembe se juthat! Meg csinálom, ha oda kerül a sor meg tudom csinálni! Meg tudom csinálni?

Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/Where stories live. Discover now