Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

33 fejezet

Riadtan kaptam az ajtó felé a tekintetemet. Testemen átfutott a rettegés, amint a személy a szemem elé tárult teljes valójában.

-Auróra drágám micsoda meglepetés! – nyávogott Deborah. A hangjától kirázott a hideg. Testem megállíthatatlanul remegett. Innen nincs menekvés. Nincs itt senki, aki megtudna védeni. Most nekem kellene megvédeni Lout és Liamet. De, ha most rám támad tuti, hogy meghalok, meghalunk! Ilyenkor az a mérhetetlen bűntudat van bennem, hogy a srácokat én rángattam bele ebbe mikor ők a mondhatni nyugodt életüket élhették volna nélkülem. De nem, mert Kentin Auróra ebbe is bele rondít! Ilyenkor kérdése, hogy mi célból vagyok én ezen a helyen...

-De még milyen meglepetés. Mit akarsz? – kérdeztem tőle jeges tekintettel

-Azért vigyázz a szádra mikor hozzám beszélsz! - förmedt rám a megtestesült gonoszság.

-Miért jöttél? – még mindig akaratoskodtam mivel erre a kérdésre az előbb

-Már én be se jöhettek szimpla aggódásból és jóindulatból? – válaszolt azzal a tipikus nyávogós falra mászok tőle hangjával.

-Nem rád vallana... – mondtam és próbáltam azt a tipikus megrendíthetetlen póker arcot felvenni, ami nekem kisebb-nagyobb sikerrel ment.

-Jó mondjuk van egy kis hátsó szándékom, de kinek nincs?! – játssza az agyát

-Hallgatlak! – mondtam még azzal a jeges hangommal

-Nekem nem kell a te engedélyed! Most gyere velem! Elmondom mi következik most! – adta ki az utasítást. Lehet, hogy életem egyik legrosszabb döntését hoztam meg abban a pillanatban, amikor elindultam utána. Már elég sötét volt és 1-2 nővérnél nem volt több a kórházban. Lassú léptekkel mentünk egy üres szobába. Így ezzel a nővel egy majdnem kihalt kórházba kettesben több volt, mint ijesztő. Kezével jelzett, hogy üljek le vele szemben.

-Miért jöttünk ide? – kérdeztem egyből, de erre csak egy vigyoron és egy fejrázáson kívül nem kaptam más választ.

-Úgy gondolod nincs min elbeszélgetnünk? Szerinted annyiban hagyom a tetteidet minden következmény nélkül?! És majd élsz boldogan? Nem! Ezt nem igazán hagyhatom!

-Mit akarsz megbeszélni? Nincs mit megbeszélni! Nem akarok veled beszélni! Érted?! – fakadtam ki és volt nincs magabiztos Auróra.

-Miért is?

-Hiszen leróttam a tartozásom nem?

-Mire gondolsz drágaságom? Harryre? Nem drágám én ennyivel nem érem be!

-Mit akarsz még elvenni tőlem?! A szüleim, a rokonaim a szerelmem... és a barátaimnak is a fele itt fekszik! – mindenkinek jobb, ha Harryt halottnak hiszi hisz akkor van egy olyan aduász a kezünkbe, amivel már a fiát és a fő rabszolgáját megölte.

-Jaj te drága hiszékeny lélek! Te sem gondolhattad, hogy ez elég. Pont nekem! Nem ez nem ilyen egyszerű. Viszont alkut ajánlok! Az esélyeink egyenlőek és a tét is. Na mit szólsz?

-Miért kellene hinnem, hogy szabályos lesz ez az alku? És nem versz át?

-Mit szólnál egy játékhoz? – mondta az eddigieket hátborzongató nyugodtsággal. A nő ért az ilyenekhez az tagadhatatlan.

-Egy játékhoz? Milyen játékhoz?

-Te és én. Két fél egy cél. Mit szólsz?

-Honnan tudjam, hogy nem fogsz csalni?

-Hiszen én vagyok a játékmester nincs okom csalni!

-Mi lenne a játék? – kérdeztem idegesebben hiszen azt ne mondja nekem senki, hogy amiket mond az nem gyanús. Hozzá mérten nagyon is az!