Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

38 fejezet (epilógus)

A fejem iszonyatosan fáj. És ezen az sem segít, hogy valaki beszél. Nem értem igazából, hogy mit, de az biztos, hogy beszélgetnek. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de olyan mintha több tonnát nyomnának. A hangok kezdenék kitisztulni körülöttem. Olyan mintha Niall és talán... Harry lenne az.

-Ki kellene menned, enni és egy kis friss levegőt szívni. – mondta szerintem Niall

-Amíg nem ébred fel nem megyek el! Itt akarok lenni mellette, ha felébred! – mondta egy kicsit fáradt hangon szerelmem

-Már egy napja nem is ettél semmit! Harry az orvos azt mondta lehet, hogy egy nap, de lehet egy év is. Addig nem lehetsz itt étlen-szomjan! Értsd meg!

- Niall te értsd meg! Nekem az életben maradáshoz nem kell se kaja se semmi más csak ő! Érted! Addig nem vagyok hajlandó innen elmenni, amíg fel nem ébred!

-Már ma egy hete van kómába Hazz kérlek! – mondta Niall. Jézusom már egy hete vagyok kómába?! Vissza kell mennem! Harryért muszáj lesz! -Hozok enni akkor... – törődött bele Ni és hallottam, hogy nyílik az ajtó

-Kincsem gyere vissza hozzám! Tudom, hogy nem hallod, de nagyon szeretlek! Nagyon hiányzol... – halkult el a hangja. Éreztem, hogy megfogja a kezem és ad rá egy puszit. Minden erőmet össze szedtem és megpróbáltam megszorítani a kezét. -Úristen! Szerelmem itt vagyok! Kincsem nyisd ki a szemed mindenem! Gyere vissza hozzám! – hallottam a hangján a kétségbe esést. Szememet csigalassúsággal próbáltam kinyitni. Nehezen tudtam főleg az erős fény miatt. Majd kezdet kitisztulni a látásom. És megpillantottam Harryt. -Életem szia! – mondta majd szemeiből patakokban ömlöttek a könnyek. Soha nem láttam még Harryt sírni. Mondjuk szerintem nincs olyan élő ember, aki már látta.

-Sz..szia- mondtam erőtlenül és egy mosolyt társítottam hozzá. Majd a kezemre szorított és a könnyei még mindig folytak.

-Nagyon hiányoztál... – szipogta

-Te is... Mi történt a végjátékon? – kérdeztem, mert semmire nem emlékszem

-Egyszerre lőttetek Deborahval. Ő a medence csontodat találta el. Te pedig a vállát! De rögtön elájultál és hívtuk is Emilyt ő hozott be. Addig én eltöröltem a föld színéről Deboráht. Már nem kell mitől félnünk kincsem. Meghalt. Megöltem! Már nincs ki bántson minket!

-Akkor ezek szerint megmentettél mindenkit. Nagyon büszke vagyok rád szerelmem! – mosolyogtam még egy kicsit álmosan

-Ez nem igaz! Te mentettél meg engem! – mondta még mindig könnyes szemekkel, de már nem sírt

-Lemaradtam valahol... én mikor mentettelek meg? – kérdeztem tőle bohókásan. Gondolom a sok nyugtató és fájdalomcsillapító.

-Amikor arra a borzalmas helyre jöttél és hagytad, hogy szeresselek. Akkor megmentetted a lelkem és a szívem. Megtanítottál szeretni. Nem is tudom ezt neked soha meghálálni elégé. – adott egy csókot

-Ennél szebbet még soha nem mondtak nekem. Nagyon szeretlek!

-Én is nagyon szeretlek!

~1 hónappal később ~

Miután felébredtem még egy hétig a kórházban voltam megfigyelés alatt. Utána Rajah néni gyámság alá vett így ő volt a pót szülőm. A régi házba, ahol éltem oda költöztünk. Mind az négyen. Igen négyen! Rajah, Doniya, Louis és én. Mivel Lou már rég betöltötte a 19-et így neki kellet volna egy házat venni azt pedig nem hagyta. Így úgy döntöttünk, hogy hozzánk költözik. Mary nagymamám házába költözött a szerelmes pár Zayn és Liam közvetlen mellénk. Niall vissza költözött a szüleihez. Harryt pedig Emilyék „fogadták örökbe". Mind Londonba vagyunk így. Mivel Will úgy döntött, hogy az ő fogadott fiát nem hurcolásza át minden nap így ők is ide költöztek. Harryt nagy nehezen meggyőztem, hogy nem lenne egy rossz dolog, ha elkezdene suliba járni. Egy kemény 2 hetembe telt rávenni mire igent mondott. Most viszont nyári szünet van így ezt a traumát csak szeptemberbe kell átélnie. Niall össze jött egy csajjal az osztályomból. Lilyvel. Egy kis csendes lány volt, amíg meg nem rontottuk. Azt se higgyétek el, hogy Louis egyedül maradt. Na igen ez sem volt egy könnyű menet. Mikor kiderült, hogy a lány, akivel együtt van az Doniya Zayn nagyon kiakadt. Persze már nem haragszik rá. Igazából szerintem akkor sem haragudott. Most egy találkozót beszéltünk meg a srácokkal. Én a szobában válogatom a megfelelő ruhát. Doniya és Lou fárasztják egymást. Nagy nehezen kiválasztottam a megfelelő ruhát. Már csengettek is. Valószínűleg Harry.

-Auróra! Megérkezett Bodri! Gyere! – kiabált fel Rajah. Van, ami nem változik. Még mindig nagyon lelkesen csatáznak egymással. Lesiettem a lépcsőn és Harry nyakába ugrottam.

-Én is örülök neked! – nevetett Hazz -Louék? Vagy a többiek? – nézett rám kérdőn mire csak megrántottam a vállam.

-Doniyáék még minimum fél óráig nem jönnek le... khmm... És ahogy a Ziam párost ismerjük ők se... – mondtam mire csak egy perverz mosolyt kaptam reakciónak. A pillanatot a csengő zavarta meg.

-Sziasztok! – köszönt szinte egyszerre Lily és Niall. -Ugye nem késtünk sokat? – nézett aggódva Lily

-Dehogy mind a két páros még szaggatja egymást. Még egy fél óra... – sóhajtott Harry

-Hazz mi lenne, ha megijesztenénk vagy megviccelnénk őket? – tette fel a gonosz kérdést mire el nem hinnétek Harry egyből bólintott. Ki gondolta volna...

-Rendben! – vágta rá

-De szegények... ne legyetek már szívtelenek! – nézett morcosan Lily

-Ugye hercegnőm nem bánod, ha megbosszulom a múltkorit? – néz rám boci szemekkel Harry. Igen a múltkori az azt takarja, hogy Louis ránk nyitott mikor ömm... játszottunk.

-De ne legyél gonosz! – mondtam mire kaptam egy puszit és felrohant a két fiú. Mi addig a kanapén beszélgettünk közben a szomszéd pár is betoppant. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy Doniya felsikít a két fiú meg nevetve rohant le. Rajah néni ijedten kocogott hozzánk.

-Mi történt? – lihegett Rajah közben a két fiú még mindig fulladozik a nevetéstől majd Louis alsógatyába és csurom vizesen rohan le.

-Én megfolytalak titeket! – kiabált Lou majd a két fiú futni kezdett. Közben Doniya is lejött a lépcsőn egy törülközőbe. A haja teljesen vizes.

- Mit csinált ez a kettő elme háborodott?! – kérdezte Rajah

-Meggyújtottak egy szál cigit és bedobták a szobába. A szobában lévő tűzjelző meg bekapcsolt. – mondja mérgesen Doniya. A házamba ugyebár olyan a tűzriasztó, mint a szállodákba. Csak abban a helységben kezd el locsolni, ahol a füstöt érzékeli.

Nem lesz nagy meglepetés senkinek, hogy csak nem jutottunk ki a házból. Egész nap hülyéskedtünk. Egyszerűen hihetetlen, hogy minden végül csak jóra fordult. Ezt pár hónappal ezelőtt még csak feltételezni se mertem volna. Van egy nagyon jó családom és igaz barátaim. Ha őszinte akarok lenni akkor csak hálával tartozok Deborahnak. Ha akkor nem vitet arra a helyre én soha nem ismerem meg ezeket a csodás embereket. A remény csak egy nagyon gyenge fénysugara volt már, de végül mégis mi nyertünk. Pedig nem hittem, hogy ez lehetséges. Minden rossz után jön valami jó. Ezt ne felejtsétek el. Még akkor is, ha a vérünkbe van kódolva a sötétség.

Sziasztok! Elérkeztünk a végéhez! Nagyon szépen köszönöm, hogy végig olvastad ezt a történetet. Ha van rá igény akkor én nagyon szívesen írok még történeteket a fiúkról. Még egyszer köszönöm, hogy velem tartottatok! Legyen nagyon szép napotok!