Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

36 fejezet

-Mi? Zayn? Nézz rám! Minden rendben lesz! Én itt vagyok veled! – simogattam mire csak felzokogott és ringatózott oda-vissza mint, aki sokkot kapott. -Nyugodj meg! Mély levegő! – csinálta, amit mondtam. Kezd vissza térni hozzám. -Nagyon jól csinálod! Ügyes vagy! Lélegezz mélyeket! – úgy érzem magam, mint egy terapeuta.

-Köszönöm... – lihegte könnyes szemekkel Zayn. Annyira sajnálom. El se tudom képzelni, hogy mi történhetett vele. De nagyon ijesztő volt ez az egész.

-Jobban érzed magad? Mi történt veled? – kérdeztem és kezd bennem tudatosulni, ha ő ilyen állapotba volt akkor valószínűleg a többi fiú is ilyenbe lesz. Most nagyon remélem, hogy tévedek ezekkel kapcsolatban.

-Igen már egy kicsit jobb, de nagyon fáj a fejem... – mondta fáradt hangon Zayn.

-Mennünk kellene a többiekért! – motyogtam majd simogattam a hátát. Rápillantottam a telefonom kijelzőjére és 21:24 van. Ha így haladok nem leszünk meg tízig. -Ki kellene menni Démonért, hogy ő is segítsen, mert így nem leszünk kész addig.

-Kimegyek érte te addig menj a következő fiúért! – mondta majd kiment. Én is mentem a következő nyílászáróhoz. Hazudnék, ha most azt mondanám nem félek attól a látványtól, ami bent fog fogadni. Megragadtam a kilincset és beléptem. Niall volt bent. Szó szerint vergődött a földön nagyon bepánikoltam. Sokkal durvább volt, mint Zayn. Zayn nem vergődött a földön. Édes istenem tudtam, hogy nem lesz egyszerű mivel Deb megmondta, de nem azt mondta, hogy ideg roncsok lesznek a barátaim.

-Zayn! Gyere! Segíts! – Niall még mindig rázkódott annyira féltem most a fiúkat. És, ha a másik kettő még rosszabb állapotba van?! Mondjuk ők amúgy sem voltak eszméletüknél. Őket csak nem bántotta Deborah...legalábbis remélem!

-Itt vagyunk! – kiabált Zayn és berohantak mindketten. Harry ijedten nézett ránk, amikor a vergődő Niallt meglátta a földön. Mind oda térdepeltünk a barátunk felé.

-Ti menjetek a másik kettő sráchoz! Én fel locsolom Nit! Siessünk hisz fogytán van az időnk! Még van 20 percünk! – adtam ki szinte parancs szerű utasítást. Majd mindenki kiment és megpróbálták össze kaparni a többieket. Egy üveg vízzel elkezdtem leönteni a tarkóját és a csuklóját. Már legalább a rázkódása abba maradt. Lassan elkezdett köhögni és felültettem. -Niall! Auróra vagyok! Jól vagy? – kérdezgettem majd pislogott, de olyan volt mintha nem engem nézett volna.

-Állítsák meg! Kérem! Auróra hol vagy?! Segíts kérlek! – folytak ki a könnyei. Az arca miatt az én látásom is kezdett homályosodni.

-Itt vagyok Niall! Nincs itt senki más. Nem lesz baj! – nyugtatgatom, de azt, hogy gyakorlatilag mitől azt nem tudtam volna megmondani.

-Jön közelebb Auróra! Át fog szúrni kérlek állítsd meg! – sírt tovább és én egyre jobban kétségbe estem. Zayn magához tért Ni miért nem?! Kezdek kiakadni és félni!

-Mi jön Ni? Én nem látók semmit! Csak a képzeleted szüleménye vagy nem tudom! Én itt vagyok! – öleltem magamhoz szorosan, hogy érezze a jelenlétem.

-Te ölelsz? – kérdezi miközben remeg a hangja.

-Igen én vagyok! Vegyél mély levegőt és próbálj meg vissza jönni ide. Rendben? – győzködtem mire bólogatni kezdet és vette a levegőt. -Vízzel törölgetni fogom a tarkód ne ijedek meg én leszek az! – mondtam és így is tettem. Mocorgást hallottam magam mögött és Harry állt ott Liammel. Zayn gondolom még próbálja Lout össze kaparni. Niall és kezd sűrűn pislogni és nagy levegőt vesz.

-Látlak! Úristen! Köszönöm! – ölelt még jobban magához.

-Jobban érzed magad? – néztem rá mire bólogat -Louis, hogy van? – néztem Hazz felé mire széttárta a karjait, amivel jelezte, hogy nem tudja.

-Megnézem! – mondta majd Liamet leültette. Egy perc se telt el jöttek a srácok és közre fogták Lout.

-Mindenki jól van? – néztem szét mire bólogattak -Mi történt veletek fiúk? – riadtan tekintettem pásztáztam őket tekintettemmel a válaszra várva.

-Halál táncot kaptak! Ez a neve ennek a tudat módosítónak. A legnagyobb félelmeinket látjuk magunk előtt és semmi mást. – válaszolt erre meglepetésemre Harry

-Ezt te honnan tudod? – nézett rá kótyagosan Niall

-Már én is kaptam háromszor. Nincsenek jó élményeim róla. – mondta váll rántva

-Na ne mond, hogy te tudsz félni... – kerekedet ki a szeme Zaynnek

-Ha még nem jöttél rá Harry is ember! Tudtommal mindenki fél valamiről és ez így normális! – mondtam egy kicsit féltőn

-Hú, de gyorsan bevédted... – nevetett Liam

-Csak szerintem jó , ha fél valamitől legalább még több tulajdonsága mutatja azt, hogy ő is egy ember. – mondtam őszintén mire Harry nyomot egy puszit a hajamba

-Jó, hogy van valaki, aki engem is megtud védeni. – mosolygott majd magához ölelt. Harry kb olyan volt, mint egy kis cica.

-Ahww, de szépek vagytok! – ömlengett Zayn mire felnevettünk és ő is adott egy szájra puszit Liamnek.

-Majd lassan indulnunk kell, mert már nincs olyan sok időnk! – sürgettem a bagázst

Zayn szemszöge:

Miután megérkezett a mentő autó, amivel eltudtuk vinni a szerelmemet és Louist. Nagyon aggódtunk értük. Aurórát is féltettem, hogy azon a helyen magára kellet hagynunk. Egy olyan 15 perc múlva már a kórházban voltunk és nem sokkal rá Emily is megérkezett. Majd nem össze is vesztünk azon, hogy miért hagytuk magára Aurórát. Kicsit féltem, amikor a srácokat még mindig vizsgálták és ügyködtek rajtuk. Kinek tetszik mondjuk ez? Niallal miután végeztek utána bementünk, de nem voltak eszméletüknél. De az orvos mondta, hogy csak pihenésre van szükségük. Hárman beszélgettünk mikor Emily csak annyit mondott, hogy vigyázzunk magunkra és a fiúkra és kirohant. Nemsoká rá jöttünk arra, hogy Deborah miatt kellet olyan sietősen elmennie. Mikor bejött hozzánk nagyon kétségbe voltunk esve Niallerel, de szerintem ez nem olyan meglepő. Az A nő úgy néz ki, mint egy boszorkány! És a természete is olyan... Csak a gondolatától is rázogat a hideg. Bejött utána még kettő nagydarab embere és elfogták minket nem győztünk kapálózni és kiabálni vagy éppen rimánkodni, hogy engedjenek el. Majd ezek után képszakadás. Egy üres szobába ébredtem teljesen egyedül. A káraim gúzsba kötve. Az egyik őr megfogta a fejem és hátra húzta és valami keserű fehér port szórt a számba. És vizet öntött bele. A szorítás és ahogy a vizet öntötte muszáj voltam nyelni. Kezdet homályosulni a látásom és elsötétedett minden. Mikor kinyitottam a szemem az óceánnál voltam. Éreztem , hogy a víz csak közeledik felém. Megpróbáltam elmenekülni, de olyan érzésem volt mintha meg lettem volna kötve. Hallottam Deborah hangját ahogy beszél valamit, de a közeledő víz miatt pont nem érdekelt, hogy mit magyarázott nekem. Majd a víz a derekamig majd egyre csak süllyedtem a vízben. Víziszonyos vagyok és szerintem minimum egy pánikrohamot kaptam is. Ezek után már a könnyeim megállíthatatlanul folytak. Megváltó hangként hallottam még Auróra hangját. Nehezen kezdtem magamhoz térni.

Auróra szemszöge:

Miután kimentünk vettünk pár mély levegőt és Harry vissza ment az erdőbe. Azt mondta nem megy be túlzottan, ha véletlen baj lenne.

-Fiúk jól vagytok? Ha nem akartok nem kell velem jönnötök. Ez az én harcom és teljesen megértem, ha nem akartok... – mondtam mire minden fiú egyszerre kezdett bólogatni

-Mind megyünk veled ne aggódj! – mondta egy ölelés kíséretében Louis

Lassan vissza sétáltunk és Deborah állt az ajtóba.

-Na drágám akkor kezdetét veszi a végjátékunk!...

Sziasztok! Már egyre közelebb a történet vége... remélem idáig  tetszik ez az amatőr történetem. Nekem az is vissza jelzés, ha csillagoztok. A véleményeket nagyon szívesen olvasom szóval ne kíméljetek :) Legyen szép napotok!