Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

32 fejezet

-Nem is tudtam, hogy te tudsz íjjal lőni! – csodálkoztam mire ő csak mosolyra húzta azt a tökéletes száját

-Összetett tehetség vagyok! – vigyorgott még mindig Harry

-És ahogy hallom nagyon szerény is a fiatal ember! – csipkelődött Rajah néni

-Tudnom kellene, hogy ki maga? – nézett rá a Démonkám

-Rajah vagyok. Te meg gondolom a remény sugarunk a Démon. - mondta

- Ahogy mondja!

-De ahogy nézem rablással is foglalkozol! De remélem az ő szívét nem csak össze törni akarod nagyon kivételes lány! Vigyázz rá! – mondta és megsimította az arcom Rajah

-Most is azért lőttem le Bent, hogy megvédjem! Nekem ő az egyetlen jó dolog az életembe. Mindennél jobban vigyázok rá. – mondta mire megcsókoltam

-Látom tényleg szereted, de fiam, ha megbántod a furkós bottal foglak megismertetni! – mondta komoly hanglejtéssel mire kikerekedett Hazza szeme. A reakcióján muszáj voltam felnevetni.

-Auróra ugye nem hagyod, hogy a néni megverjen? – nézett rám boci szemekkel mire adtam neki egy puszit

-Ha jó leszel nem bánt! – erre a mondatomra durcásan megfordult, de már ő is mosolygott

-Nagyon hiányoztál! Hercegnőm honnan ismered ezt a ...hölgyet? – egy kis idő kellet mire a lehető legkevésbé bántó szót megtalálta

-Te is nekem! Mivel remélhetőleg a fiúk a kórházba vannak egyedül indultam el és útközben találkoztunk. – mondtam mire nagyon furcsán nézet

-Mi az, hogy remélhetőleg a kórházba?! Mi történt? – kérdezte már nagyon is komolyan

-Zayn, Niall és én úgy tálaltunk rá a srácokra az erdő középén. Már nagyon lassan vert a szívük nagyon remélem, hogy eljutottak a kórházba! – lassan megint alább hagyott az a 2% jó kedv is. Már tényleg csak Deborah van hátra és vége ennek a borzalom sorozatnak ugye? Még egyszer ennyit nem valószínű, hogy túlélnék! Sem én sem a srácok. Kellene már egy kis nyugalom, de nagyon kellene.

-Akkor ketten.... hárman maradtunk. Az nem sok. Halvány gőzöm sincs, hogy Deborah mégis hol lehet. De semmi fegyverem... csak ez az íj van, ami enyhén szólva is kevés lesz. – mondta Hazz

-Itt a kulcs a fegyvertárhoz! Jó egy vén asszony is a háznál! – válaszolt a fel nem tett kérdésre Rajah

-Nem is rossz egy 60 éves nőtől! – mosolygott Harry

-Cuki fiú nem 60 hanem 76, de jól esett! – vigyorgott Rajah és megpaskolta Hazz fenekét. Mire Harry csak zavartan megvakarta a tarkóját -Jaj Auróra nem is mondtad, hogy ilyen egyszerűen ellehet csitítani a külyköt! ...Na gyertek ne csak bámuljátok, mint borjú az új kapura! – elindultunk utána.

Vissza értünk a épülethez. Elmentünk a szobába és a lámpát megrántottam, mert még mondta , hogy azt kell ahhoz, hogy a fegyverek előkerüljenek. Egy csomó pisztoly volt van, amelyiket inkább mondanám vadászpuskának, mint pisztolynak. Voltak íjak és egy pár száz kés. Nagyon ijesztőnek találom ezt a sok fegyvert lehet, hogy csak azért, mert már most katasztrofális élményeim vannak. Harrynek viszont felcsillantak a szemei. Szerintem kívülről eltudta volna mondani, hogy melyiknek mi a neve, de mondjuk ezen nem lenne mit csodálkozni. Elvett egy kést és egy pisztoly, amire szerintem egy hangtompítót rakott. Rajah is vett le egy pisztolyt majd az én kezembe is adtak egyet. Mióta meglőttem Jamest azóta nem kételkedek abban, hogy ha nagyon elborul az agyam akkor nem tudnák embert ölni. Durva, ha bele gondolunk abba, hogy milyen dolgokat hozott ki belőlem ez a hely. Lehet, hogy én is vagyok olyan pszichopata, mint Deborah? Még mindig van bennem félelem mivel idáig mindig előttem járt, előttünk jár még most is. Mi van akkor, ha az egészet így tervezte? Nem mondom lehet, hogy már csak én látók ebbe ilyeneket, de én már fel akarok készülni. Ami mondjuk szinte lehetetlen... Azt beszéltük meg, hogy nem a legbölcsebb dolgot testük meg. Szétválunk. Harry, mint Démon megy és keres egy jó helyet, ahol a legveszélyesebb embert is a holtak birodalmába repíti. Rajah utána néz annak, hogy hol lehet Doniya és mivel az unokája meggyőzi, hogy ő is segítsen nekünk én pedig elmegyek a fiúkért. Legalábbis Niallért. Zayn nem valószínű, hogy eljön Liam mellől. Liam meg Lou nem valószínű, hogy tudnának jönni. Szerintem már az is csoda, ha már fent vannak. De el kell oda mennem, mert most egy ember is egy ember. Harry úgy döntött, hogy felhívja Emilyt, hogy ott minden rendben van e. Közben ismét kimentünk.

-Kicseng, de nem veszi fel... Már vagy hatszor hívtam! – morgott Hazz és én ismét idegesebb lettem.

- Biztos, hogy jó számot hívtál? – nézett nyugodt tekintettel Rajah

-Biztos! Ő írta be a számot mindenkinek! De akkor felhívom a tiédről! – mondta majd kivette a kezemből a telefont és ismét tárcsázni kezdte Emilyt. -Most se veszi fel. Miért nem veszi fel?! – kezdett kiakadni Harry

-Nyugodj le! – utasította Rajah

-Hogy nyugodjak meg?! A mindenem egy olyan helyre akar menni, ahová Emilyék is mentek és nem veszi fel a telefont! – kiabált Hazz

-Adok egy taslit, ha nem nyugszol meg na! Akkor hívjátok valamelyik fiút. Lehet, hogy elhagyta a telefont az Emily. Nem kell a legrosszabbra gondolni egyből. – intette helyre szerelmem Rajah

-Bocsánat. Igaza van... – suttogta

-Tegezz szívem! Most próbáljuk meg hívni azt a Ninit vagy kit – nyugtatott minket

-Rendben hívom Niallt! – mondtam majd most én vettem ki Harry kezéből a telefont. -Ez is kicseng! – vártam még pár másodpercet majd a hangposta jelentkezett -Ő sem vette fel! Lehet, hogy Harrynek tényleg igaza van... – lehajtottam a fejem és elkezdtem fixírozni a füvet, ami már szinte fekete volt a félhomályba.

-Miért nem veszik fel?! Kezdek aggódni! – mondta egyre gyengébb hangon

-A barátok is csak azért vannak, hogy aggódjunk értük. Jaj istenkém már kezd sajogni a derekam! – mondta szinte magának Rajah

-Még Zayn van! Ha fel veszi akkor azért kell mennem, ha nem pedig azért, hogy megnézzem minden rendben van e. – mondtam és az utolsó embert is tárcsáztam. Milyen meglepő, hogy ugyan az történt, mint az előző kettőnél. -Ő sem veszi fel. Most mi legyen? – néztem a mellettem lévő két emberre

-Akkor itt maradsz vagy mész Rajahval! De nem mehetsz oda! – vágta rá rögtön szerelmem

-És ha bajban vannak a barátaitok? Én még leszek egyedül! – mondta Rajah

-Muszáj mennem. Mi van, ha bajban vannak?! Nem hagyhatjuk őket magukra! – hajtottam kétségbe esve

-Akkor pontosan azért nem mehetsz oda! És akkor mi lesz, ha neked is bajod esik?! – kérdezett vissza

-A srácokért kell mennem! Nekem nem lehet bajom vagy ha igen akkor úgy jártam. – mondtam

-Rendben akkor máshogy kérdezem! És akkor mi lesz VELEM, ha neked bajod esik?! – hangsúlyozta ki a velem szót.

-Ne is reménykedj, hogy megszabadulsz tőlem! Visszajövök és VELED maradok örökre! – adtam egy puszit az arcára majd szorosan megölelt.

-De nagyon vigyázz magadra kérlek! – erre bólintottam.

Mind elindultunk. Rajah ment Doniyát meggyőzni hiszen minden segítségre szükség van. Démon ment újra vadászni. Én pedig megyek valahogy a srácokhoz. Na most jön a bökkenő, ami eddig fel sem tűnt. Hogy jutok el a kórházig? Nincs jogsim viszont tudok vezetni. Akkor először megyek kocsit keríteni. Valahonnan. De honnan szedjek kocsit? Elmentem a nagy épülethez és ott volt egy csomó autó. Egy siralmas fél óra után az egyik autót betudtam indítani. A nehéz indulás után és egy unalmas másfél óra után oda is értem a kórházhoz. Majd az információs pulthoz mentem.

-Jó estét hol találom Liam Paynet és Louis Tomlinsont? – a kettő név hallatán a nő elkezdett pötyögni a gépen

-C szárny 31 kórterem. – mondta gépies hangon a nő. Meg kell hagyni, hogy egy kicsit sem szimpatikus.

-Köszönöm! – mondtam majd a jelek irányába a C szár felé vettem az irányt. Ez az egész kórház olyan, mint egy útvesztő. Majd megtaláltam a kórtermet. Halkan benyitottam. A két fiú ott feküdt, de Niall és Zayn nem volt bent. Az legalább egy fél siker, hogy a két sérült eljutott idáig, de amiért eredetileg jöttem az a terv elbukott. A két ép fiú nincs itt. Halkan oda lépkedtem a srácokhoz. Majd az ajtó nyílására lettem figyelmes...