Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

29 fejezet

-Harry! – próbáltam halkra venni a sikításom és egyből rohantam mellé

-Hercegnőm! – majd szorosan megölelt és megcsókolt. A nézők miatt elég gyorsan elváltunk egymástól. -Ti nem mertek ide jönni vagy ennyire szar, hogy vissza jöttem? – nézett szomorúan a srácokra

-Te idióta azt hittük már rég feldobtad a talpad! – veregette meg a vállát majd megölelte Tommo

-Jó újra látni majom! – ment oda Niall

-Hiányoztál rossz volt nélküled – ment oda végül a két fiú is majd mindenki mosolygott

-Ti is hiányoztatok nekem – mondta egy mosollyal Hazz

-Ahwww... De cuki – olvadozott Zayn

-Azért annyira ne olvadj el – forgatta meg a szemeit Liam

-Nyugi megtarthatod a kis herceget – nevetett Harry

-Szóval újra mészárosnak álltál? – kérdezte poénosan Ni

-Mint mindig. Már igazán jó lenne ha többet még csak gondolnom se kéne a gyilkolásra. – egy nagyot sóhajtott -De ez van, ezt kell szeretni. – rántott vállat

-Démonnak kell mostantól szólítanunk vagy ez most, hogy lesz? – vigyorgott Lou

-Meg se forduljon a fejedbe, hogy így hívj mostantól! Mivel senki nem tudja, hogy ki a démon én meg elvileg megvagyok halva így nem igazán tudom. – húzta le a leplet a helyzetről

-Meddig maradhatsz? – néztem rá majd újra megölelt

-Háromnegyedig – mondta egy szomorú pillantással

-Én most csak vicc ugye? Már most 40 van! – akadtam ki hisz nekem nem elég 5 perc nekem egy élet kell vele.

-Hát, de legalább találkoztunk. – kezével az arcomra simított és letörölte a könnycseppet. Majd megcsókolt újra. Felállt és megölelte a srácokat. -Jó volt titeket újra látni! – mondta majd az ajtó felé vette az irányt.

-Harry ne! Ez nem egy búcsú nem búcsúzunk! – mondtam elcsukló hangon

-Rendben! Ne aggódj úgysem tudsz tőlem megszabadulni! Nagyon szeretlek! – mondta és be is lépett az ajtón Emily és egy másik pasas.

-Én is szeretlek! – mondtam neki

-Harry kérlek gyere! Ő itt Will a férjem. Ő visz el téged egy biztos helyre. – mondta remény teli arccal Emily

-Szia Harry! Will vagyok és remélem jól kijövünk majd! – nekem személy szerint nagyon szimpatikus volt. Végig mosolygott és az a tipikus filmbeli apuka.

-Szia – motyogta Harry

Will és Hazza el is indultak. Emily bent maradt velünk és elmondta, hogy a terv szerint holnap el is kezdjük a csalogatást. Holnap a Zöld Pokolban kezdjük a megjelenést. Mint kiderült Deborah elindult a Zöld Pokolhoz. Így oda kell menünk. Így egy kicsit sem tűnik értelmes dolognak az, hogy eljöttünk, de így láthattam Harryt. Megérte. De ettől még ugyan úgy féltem. A tudat, hogy ő csak egyetlen egyszer hibázhat miattam... borzalmas. Kocsiba szálltunk és vissza mentünk a Zöld Pokolba. Mikor vissza értünk Doniya riadt tekintetével találkoztunk, amikor oda értünk.

-Ti mit kerestek itt? Miért jöttetek vissza?! – nézett ránk nagyon értetlenül

-Nem mondtad, hogy el kellene mennünk! Vagy elkellet volna? – néztem rá egy kicsit flegmán

-Deborah itt van! Értetek jött! Menjetek el most! – győzködött

-És honnan tudja, hogy itt vagyunk?

-Én...én nem tehettem mást...

-Elárultál engem, Zaynt és a srácokat!

-Ezt te nem értheted! Ha nem tettem volna ezt megöl! Titeket is és engem is!

-Kitalálhattunk volna valamit! Most mi lesz?

-Várjuk a halált! Vagy ő öl meg vagy most hallottam egy új gyilkosról a neve Démon. Ha nem Deb akkor a Démon végez velünk! – mondta, de ez legalább azért jó, mert már most van híre Harrynek.

-Doniya meneküljünk el együtt innen. Gyere el velem és a srácokkal! A testvérem vagy te is akár csak Zayn! Nem hagylak hátra! – mondtam majd megölelt.

-Amíg ez a szörnyeteg él nem vagyunk biztonságba. De ha túl éljük ezt az egészet boldogan leszek a nővéred. – mosolygott majd elindult vissza -Én feltartom őket ti pedig meneküljetek vagy találjátok ki valamit! – mondta és elkezdett rohanni. Én vissza mentem a srácokhoz.

- Azt mondta Doniya, hogy már itt van Deborah! Hogy csaljuk ide mit csináljunk? – kérdeztem tőlük mire csak egy semmit mondó pillantást kaptam válasz gyanánt

-Játszuk el, hogy meg támadjuk! – vetette fel az ötletét Louis

-Rendben! Mi legyen a felosztás? – várta a választ Niall

-Én és mondjuk Liam...- az említettre pillantott, aki egy bólintással jelezte, hogy benne van -Megtámadjuk, amíg veletek beszél így hátha eltudjuk választani Benéktől. Démonnak is egyszerűbb lenne. Mit szóltok? – várt a megerősítésre Lou

-Benne vagyok! – mondta Liam

-Én is! – mondtam

-Szint úgy! – mondta Niall

-Nagyon vigyázzatok magatokra, de én is benne vagyok! – mondta halkabban Zayn

-Akkor sok sikert! És szorítsunk a démonnak! – mondta Lou majd mindenki bólintott. Elindultunk szétválva az udvarba a tervnek megfelelően. Zayn, Niall és én kimentünk és Deborah már ott várt ránk.

-Drágáim nem tanultátok még meg, hogy nem jó velem ellenkezni? MI?! NEM FOGTÁTOK MÉG FEL?! – ordított Deborah a már megszokott sipákolós elmebeteg hangján

-Mit akarsz tőlünk? – kérdezte nem kis félelemmel a hangjában Zayn

-HOGY MERÉSZELSZ ÍGY BESZÉLNI VELEM TE UNDORÍTÓ FÉREG! – kelt ki magából még jobban, ha ez lehetséges Deborah majd vett egy mély levegőt -Meg tanítom nektek mi a tisztelet! – morogta és előrántott egy kést és elindult felénk. Majd láttuk, hogy Ben hozza felénk Liamet és Louist. Erre nem igazán számítottunk, hogy majd elfogják őket. Remélem semmi bajuk!

-Engedd el őket te kurva! – kiáltott rá Liam Deborahra

-Kinek hiszed te magad mi? Mi?! – kérdezte vérben forgó szemekkel, de Liam meg sem szólalt – Kérdeztem valamit! VÁLASZOLJ! – ordított ismét. Deborah újra elindult félén majd egyszer megállt. A telefonja megcsörrent. Közben két ember össze kötözött minket így lehetetlen volt a mozgás, a földre rogytunk. -Mit akarsz? Nem éppen jókor hívsz! Ezt nagyon megbánod!... Mi? Miről beszélsz?! AZ NEM LEHET! NEM! – olyan hangosan ordított azt hittem kiszakad a dobhártyám. Nem tudom mi történhetett csak kérdőn néztünk egymásra. Majd láttunk két embert ide szaladni. Az egyik Doniya volt a másik pedig egy nagy darab férfi. A kezében pedig Zac volt, de már nem élt.

-Az ágyában volt és azt írták felé vérrel, hogy: „Démon"...