Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

17 fejezet

-Auróra! Ne merj elájulni! Hallod?! Hercegnőm! Kérlek! Ne haragudj... – ez volt az utolsó, amit hallottam Harry szavaiból. Nem tudom, hogy meddig lehettem kiütve. Igazából nem haragszom Harryre, mert nem tudta ő sem, hogy ki volt az. És nekem is jobb lett volna, ha nem tudom. A fejem a sok gondolattól és a földre eséstől fájt. Persze a rózsa gondolata a még mindig nagyon fájt, amit még kérdőre vonok. Hogy mégis miért? Vasárnap még szerelmes belém! Hétfőn pedig eldob és azt kapom tőle, mint mindenki más... elutasítást. Pár perc múlva össze szedtem annyira magam, hogy kinyissam a szemem. Már egy jól ismert helyen voltam. Harry szobájában. De őt nem láttam. Felültem majd az asztalon láttam egy tál étel. Elbattyogtam odáig és volt rajta egy üzenet.

„Jó reggelt! Kérlek ne haragudj, ha tudtam volna biztosan nem lövök. Ma nekem kell mennem egy újabb emberért. Bocsánat, hogy nem tudtalak megvárni, de nem szerettelek volna felébreszteni. Jó étvágyat! -Harry"

Egyszerűen nem értem. Nekem kell egy használati utasítás ehhez az emberhez. Tegnap rózsa ma meg nem volt szíve felébreszteni. Nem is próbálok meg ilyeneken gondolkodni, de valahogy minden figyelmem rá terelődik.

Úgy döntöttem, hogy meglátogatom Debet és magyarázatot követelek a tegnapiért. Így elindultam a házához és útközben össze futottam Zaynnel.

-Auróra! – kiabált majd rögtön iderohant egy ölelésre

-Szia! – köszöntem neki, de nem tudtam akkora örömmel mondani, ahogy egyszerűen még nem megy.

-Reggel Harry mesélte, hogy... részvétem! Tudom, hogy hülye kérdés, de azért megkérdezem. Hogy vagy? – kérdezte Zayn. Nagyon szeretem ebben a srácban azt, hogy annyira figyelmes és semmi képen nem akarna megbántani.

-Amennyire ilyenkor jól lehet az ember. De tereljük ezt a témát. Mesélj! Mert nagyon sok mindent kell én úgy gondolom. – mondtam egy erőltetett mosollyal.

-Hát igazából elég közel kerültünk Liammel egymáshoz. Vagyis hát... – dadogta zavarában. Lehet, hogy Harrynek igaza volt?

-Szóval tényleg nem zuhanyoztál akkor. – néztem rá egy vigyorral majd felhúzott szemöldökkel.

-Hát nem! Pedig én azt hittem, hogy jót találtam ki, de ezek szerint leesett. – nevetve rántotta meg a vállát Zayn

-Igazából jót találtál ki, mert én nem jöttem rá. Harry mondta. – mondtam egyre halkabban

-Én meséltem mi van most köztetek? Annyira zavaros vagyis nekem az. – mondta mire csak egy apró pillantást vetettem rá majd a zsebemből kivettem a virág szirmot. Már elszáradt azóta. Szóval nagy valószínűséggel a többi is.

-Hidd el Zayn én sem tudom. De már teljesen mindegy hiszem a virág elszáradt. Leszedtem róla még akkor egy szirmot. De a virágok már akkor is kókadtak voltak. Én azt hittem, hogy fontos vagyok neki és mondta is, hogy szerelmes belém erre ő?! Megkapom a rohadt virágját, hogy ennyi volt a játék idő!? – fakadtam ki teljesen majd újra a sírás kerülgetett, de nem akarok érte és ezekért több könnyet hullatni

-Én sem fogom megérteni a gondolát menetét az biztos! Egyébként most hová tartasz? – kérdezte mivel terelte a témát és én ezért nagyon hálás vagyok

-Deborahhoz megyek! Kifaggatni, hogy miért kellet ezt tennem. – mondtam már egyre mérgesebben és összetörtebben

-Figyelj ezt most nem tartom igazán jó ötletnek. Hidd el nekem, hogy azzal csak a saját magad helyzetét rontod. Hallgass rám! – mondta Zayn mire bólintottam, mert lehet, hogy igaza van ezzel kapcsolatba

- Akkor mit csináljak? Nincs kedvem egész nap ülni és várni! – mondtam, amit gondoltam, mert tényleg nem akartam csak ülni és főleg a szobámba lenni