Vérbe kódolt sötétség.../Befejezett/

30 fejezet

-Démon? DÉMON?! Ki ez, aki már most halálra van ítélve? – kiabálta Deborah

-N...nem tudom azt halottam, hogy most ő akitől fél mindenki! D...de nem tudom  k..ki ez. – dadogta Doniya

-Mindent tudni akarok róla! Ki ez és miért ölte meg a fiam! – szemei szikrákat szórtak és szinte vérben forogtak

- Meg lesz! – mondta Ben akár egy tiszt, aki a főnöktől kapott utasítást

-Ha még egyszer hagyjátok bejönni az én területemre nektek is végetek lesz! FELFOGTAD?! – zihálva üvöltözött Deborah

-Értettem! – mondta már egy kicsit magabiztosabban a féltesóm

-Ezeket meg öljétek meg! – mutatott ötünkre. Nem ölhetnek meg! Nem akarok meghalni!

-Most mit csináljunk?! – suttogtam Niallnak

-Várjuk a halált? – mondta egy kicsit ironikusan

-Ezt most ugye nem gondoltad komolyan! – próbáltam a lehető leghalkabban kiakadni

-Egyéb ötlet? – mondta gúnyosan

-Nincs, de amit te mondtál az nem opció! – szűrtem ki a szavakat a fogaim között. Louist és Liamet elvitte Ben. Nincs sok időnk. Se nekünk, nekik meg még annyi sincs. -Zayn? Mit csináljunk? – kérdeztem tőle is

-Nem tudom, de itt nem maradhatunk! Liamék után kell mennünk! Muszáj! – mondta miközben próbálta vissza fogni könnyeit. Most láttam a tekintetén, hogy azt érzi, amit én amikor Harry kiszállt a kocsiból.

-Srácok olyan 5 percünk van kitalálni és megvalósítani egy tervet mielőtt valakit tényleg meg ölnek! – vázoltam nekik a helyzetet, ha véletlenül nem látnák elég sürgetőnek az

-Nincs nálatok penge vagy valami? – kérdezte Malik

-Nincs – mondtuk szinkronba Niallal

- Vagy megvárjuk még értünk jönnek, amikor minket akarnak elvinni és leütjük a csávót. – mondta nyugodtan Niall, ami kifejezetten nagyon idegesített. Most komolyan nem látja, hogy perceken múlik az életünk?!

- Meg a nagy... ! Olyan nagyon nyugodt vagy! Akkor rágd legalább el a kötelet zaba gép! – akadt ki már Zayn is

-Nyugodj már meg! Ha bepánikolsz azzal nem lesz jobb! – morgott már kevésbé nyugodtan Ni

-De ha a szerelmemmel bármi lesz én személyesén kaparom ki azt a kék szemedet! Felfogtad?! – idegesedett be még jobban Zayn

-Srácok elég! – förmedtem rájuk mérgesen -Ki kell találnunk valamit, de most azonnal! – mondtam majd a fiúk is elhallgattak

-Hívjuk ide Ha...Démont! – mondta Niall

-És azt, hogy tervezted? Kiabálunk neki vagy hogy?! – akadt ki megint Zayn

-Nem igazán halottam, hogy neked volt más ötleted! – morgott Ni

-És ha megpróbálnánk felállni? Utána keresnénk valami éles dolgot és elvágnánk a kötelet! – hoztam fel az ötletet

-Nem azt mondtad, hogy egy gyors ötlet kell?! – morgott már rám is Zayn

-De ez az egyetlen használható terv. Szóval ez lesz! – mondta Ni -Akkor háromra! – mondta lelkesebben

-Rendben... – sóhajtott Z

-3...2...1... – nagy nyögésekkel csodával határos módon fel tudtunk állni. Most rendes zseninek érzem magam, hogy ezt a nagyon béna tervet is, de kitaláltam. Viszont azt, hogy mentsük majd meg Lout és Paynot arról fogalmam sincs.

-Hát én nem hittem, hogy ez sikerül. De na akkor most keresünk egy kést! – mondta Zayn is már egy fokkal lelkesebben

-Nyugi én se hittem el, de láss csodát! - mosolyodtam el

Úgy nézhettünk ki, mint a filmekbe vagy a mesékbe. Ugrálva haladtunk előre, de olyan méterenként meg kellet állnunk, hogy merítsünk még egy kis energiát... A semmiből. Majd úgy döntöttünk persze csak egy sor vita után, hogy egy rücskös fához dörzsöljük a kötelet, mert mikorra ezzel a tempóval vissza jutnánk addigra biztos, hogy megölik a 2 srácot sőt még minket is. Elkezdtük súroltatni a kötelet és egy 3 perc után elengedte a karunk szorítását a kötél.

-Most keressük meg Liamet és Lout! – mondta Zayn és elkezdtünk rohanni utána. Majd egy nem várt látvány fogadott minket. A könnyek hirtelen záporként kezdett potyogni a szememből. A két fiú megkötött kézzel térdeltek és élettelenül voltak előre borulva. Valószínűleg meglőtték őket. Elkéstünk... Ez lehetetlen hisz értünk nem jöttek! Mind oda rohantunk a srácokhoz. Niall sírt a legkevésbé, de neki is megkellet nyugtatnia magát és a könnyeket törölni a szeméből majd a fiúk mellkasára tette a fejét, hogy még maradt e remény.

-Niall mondj valami! – zokogta a szavakat Zayn

- Még élnek, de nem sokáig... Nekik mentő kell most azonnal! – mondta vér komoly hanggal Ni.

-Ti menjetek és vigyétek ki őket a Pokol elé! Hívjátok a mentőt én tovább megyek és megpróbálom segíteni a Démon munkáját. Siessetek! Majd szóljatok a fejleményekről! – mondtam ellent mondást nem tűrően

-De nem mehetsz egyedül! Veled megyek! – mondta Niall

-Menj vele! Úgysem bírja el egyszerre a két srácot. És mivel a kettőből az egyik Liam így nem biztos, hogy hagynám egyedül velük! – mondtam majd bólintott Niall. Elindultam és még hallottam, hogy már Zayn a mentősökkel beszél. Én megkeresem vagy Emilyt valahol vagy pedig Bent elválasztom valahogy Deborahtól. A fiúkkal meg, ha tényleg lesz valami akkor nem tudom, hogy mi lesz. Megpróbálom hívni Emilyt a fejleményekről, mert az ő terve szerint megyünk és nem árt tudnia arról, hogy 6 ember helyett csak én maradtam mivel Harry nem tudom, hogy most hol lehet. Elővettem a mobilom és még az út alatt Emily lediktálta a számot de csak úgy írhattuk be, hogy ismeretlen. egy ponttal utána, mert az még nem olyan feltűnő. Tárcsáztam majd megvallottam a hangját.

-Auróra? Baj van?

-Megfogyatkoztunk! Nagyon!

-Mi? Baj van? Siess, mert lehet, hogy ez bezavar a tervbe.

-Már csak én vagyok meg remélem a Démon. Louist és Liamet kórházba kell vinni , mert meglőtték őket és eszméletlen állapotba voltak így Zayn és Niall vitték őket ki! Így már csak én maradtam!

-Megyek a kórházhoz és, amint lehet a két ép fiút megpróbálom vissza küldeni, mert ha veled történik valami akkor a Démonunk is megtörik. Vigyázz magadra! – utasított Em.

- Most mit csináljak?

-Csald el Bent a tesómtól vagyis legalább próbáld meg! De nagyon óvatosan kérlek! – féltett Emily

-Rendben! Szia! – köszöntem el

-Szia – mondta majd megszakította a vonalat

Elindultam megkeresni Bent majd valaki a bokorból kinyúlt és berántott engem is. Egy idősebb nő volt olyan 60 év körüli.

-Kérlek most nagyon figyelj rám! ...