Örökké nem eshet ✓

3. Fejezet

HAERI

Mennydörgésre ébredek, vihar tombol és eső verdesi az ablakpárkányom. A kollégium máskor már zajos, az emberek az óráikra sietnek vagy dolgozni, most azonban csöndes, kihalt. Rajtam kívül alig páran maradtak itt.

Az ágyban fekve hallgatom a kinti vihar hangjait, a dörgésre összerezzenek. Rezegni kezd a telefonom, álmosan nyúlok érte és fogadom Kai hívását.

- Szia! Ne haragudj a korai zavarásért! Csak egy kérdésem lenne gyorsan.

- Hallgatlak.

- Myun, a munkatársam ma reggel felmondott. Nem lenne kedved beugrani helyette? - Kai hangja kétségbeesett. Ő, Myun és egy Evan nevű francia cserediák dolgoztak a kávézóban, hármukkal könnyű volt megírni a beosztást.

- Nem értek a kávékhoz, Kai.

- Se perc alatt megtanulod. A gép elvégzi helyetted a munkát, neked csak a csinosítás része marad. Figyelj, ugorj be ma délelőtt, aztán eldöntöd.

- Nekem ma haza kell költöznöm. Háromkor indul a vonatom.

- Lehet nem is kell haza utaznod - céloz arra, hogy akár a mai napon munkát is szerezhetek magamnak a kávézóban. Erős ellentétben áll egy tengerbiológus munkakörrel, de a semminél több.

- Egy óra és ott leszek.

Letesszük a telefont, kinyújtózkodom és az ágyam mellé összekészített holmimra pillantok. Szöul nagy város, ami azt illeti, nagyon is. Sok helyre beadtam a jelentkezésem, gyakorlati helyet keresve a tanulmányaimhoz, de nem jeleztek vissza sehonnan. Ha hazamegyek Busan-ba, az esélyeim csökkenhetnek.

Készülődni kezdek, nem bonyolítom túl a dolgot. Egy sima fehér pólót veszek fel, hiszen a pult mögül igazán csak annyi látszana belőlem, a nadrágom nagy részét pedig kötény takarja majd. A hajamat felkötöm, magamhoz veszem az esernyőmet és elindulok a kávézóba. A porta mellett elhaladva a szemem megakad egy kupac papíron. "Kollégiumi lakhatás meghosszabbítása a nyári szünet idejére". Grimaszolok, túl sok jelet vélek felfedezni. Elveszek egy papírt, összehajtom és a táskámba csúsztatom.

Csak az út felénél jut eszembe, ahogy meglátom a kávézóból kiszűrődő fényeket, hogy a saját helyzetemet is megnehezíthetem ezzel a munkával, ha elfogadom. Munka közben nem menekülhetek el, mikor őt hallom a rádióból.

Megemberelem magam, egy másodpercre leengedem az esernyőt a fejem fölül, hogy a hideg esőcseppek magamhoz térítsenek, majd célirányosan folytatom az utam. Nem fújhatok visszavonulót miatta. Ő sem tette.

JIMIN

Értetlenül meredek ki az ablakon, a sötét ég látványától megkérdőjelezem magamban a jelenlegi évszakot. Nyár van, nem? Ahhoz képest úgy esik, mintha dézsából öntenék és legalább Szeptember vége lenne.

Felveszek egy melegítőt, a pólómat, amiben legutóbb próbáltam majd egy hajgumival feltornyozom a hajam egy részét és elindulok a próbaterem felé. Nem szokásom ilyen korán megerőltetni magam, de úgy érzem csak ez segítene a gondolataim elterelésében. Mert tény, nem aludtam sokat. Ennek az oka pedig Haeri volt.

Felnyomom a terem világítását, csak a leghátsó lámpára van szükségem, így gyér ugyan a fény, de nekem pont elég. Nyújtani kezdek, a Black Swan dallamát dúdolom ráhangolódásként és húsz perc múlva már a koreográfiát csinálom a nagy tükör előtt. A mozdulataim lomhák, nevetségesek. A gondolataim nem szűnnek meg, inkább csak jönnek és jönnek, belerondítva a próbába.