Örökké nem eshet ✓

17. Fejezet

HAERI

Nem tud a filmre koncentrálni. Jobb kezével a takarómat markolta, baljával átkarolt és a légzése épp olyan össze-vissza volt, mint az enyém. A szívverésünk is egyszerre gyorsult, csak a különbség az, hogy míg ő próbálja tartani magát, én megadtam magam az akaratomnak. Amint sötétbe borult a szoba, másra sem vágytam, mint hozzá bújni. Semmi többet nem szerettem volna, csupán ennyit, fizikailag is érezni, hogy itt van velem.

Percek múltával lazít a tartásán, már nem gyűri a takarómat és nem akar kiugrani a szíve minden másodpercben. Megnyugszik, hozzá szokik a közelségemhez, ettől az én szívem is csillapodik. Az utolsó dalnál meghallom, ahogy Jimin dúdol, nagyon halkan a szöveget mormolja. Behunyom a szemem, elveszek a hangjában és csalódottság kap el, mikor vége a filmnek. Elsötétül a képernyő, megszűnnek a zajok és csak a légzésünket hallani a szobában.

- Alszol? - hajol le hozzám. Megrázom a fejem, de nem mozdulok.

- Énekelsz nekem valamit? - kérdésemtől kuncogni kezd.

- Mit szeretnél?

- Nem tudom. Lepj meg!

Pár pillanatnyi csönd után Jimin dúdolni kezd egy számomra kezdetben ismeretlen dalt, majd ezt követi a szöveg és én az érzéseimmel küszködök. A dal gyönyörű, felismerem, mert már korábban hallottam. Még mikor menekültem előle. A szavak villámcsapásként érnek, egy csiklandós érzés indul el bennem egészen a fejem búbjáig, a szívemnél elidőzve. Felnézek rá, látom, ahogy lehunyt szemmel a falnak dönti a fejét és elcsodálkozom, hogyan is lehet egy fiú ilyen gyönyörű. Szürkés tincsei kezdenek fakulni, már itt-ott látszik az eredeti fekete színe. Pólója a nyakánál kissé kinyúlt, láttatni engedte a kulcscsontjait. Az álla vonala határozott, legszívesebben végig húznám rajta az ujjam, hogy meggyőződjek, valóban igazi-e.

Az éneklése abba marad, kiengedem az eddig bent tartott levegőt.

- Ez csodálatos volt - mondom halkan, Jimin ujjai megmozdulnak a hajamban. - Mi a címe?

- Serendipity.

Még percekig úgy maradunk, én hozzá bújva, ő engem ölelve közben. Végül Jimin az, aki mozgolódni kezd és én felülök, hogy ne legyek az útjában.

- Ki kell mennem a mosdóba.

- A folyosó végén balra.

Sietős léptekkel hagyja el a szobát és tudom, most saját maga elől menekül. Én sem számítottam rá, hogy ilyen hamar és ilyen erősen jelennek meg az érzéseim, szinte egyik napról a másikra, pillanatról pillanatra. Hiszen nemrég még haragudtam rá, gyűlöltem azért, amit tett, most pedig zuhanok abba a jól ismert érzésrengetegbe, ahol már korábban jártam, most mégis sokkal ijesztőbbnek tűnik.

JIMIN

Beérek a férfi mosdóba, az ajtónak vetem a hátam és mélyeket lélegzek. Mi a fészkes fene történik velem? Miért nehezíti meg ez a lány a dolgom ennyire? Sőt, mintha tudná nagyon jól, mit tesz. Kettőnk közül ő a bátrabb, mert nagyobb kontrollal rendelkezik maga felett, de eközben én... A mosdóba menekülök előle.

A csaphoz lépek, megengedem a hideg vizet és többször egymás után megmosom az arcom.

- Ki a franc vagy te? - kérdezem a tükörképemtől. - Viselkedj már!

Elintézem a dolgom, majd kézmosás után vissza sétálok Haeri szobájához. Meglátom őt a laptopja előtt, ahogy előre hajolva pötyög valamit a billentyűzeten. Mosolyogva rám néz, aztán újra a képernyőt figyeli.

- Mi olyan szórakoztató? - közelebb lépek, karnyújtásnyira van tőlem.

- Csak a tropicarium oldalát böngészem.

Oda sandítok, cápák, delfinek és más tengeri élőlények fotóival szemezek. Haeri arcán a tiszta csodálat látszik, elindít egy rövid videót, amit az oldalon talál és így kvázi elveszítem. Kizárja a külvilágot, csakis a videóra figyel. Nem bírom nem őt nézni. A szemében ott van a választott pályája iránti szenvedélye, aztán meghallom, ahogy a videóban bemutatott állatokról elkezdi mondani a információkat és teljesen ledöbbenek. Ragyog az arca, a képernyő fénye világítja meg. Ha új információt hall, az alsó ajkába harap, ha pedig olyat mondanak, amit már tud, elvigyorodik.

Észre se veszem, ahogy előre mozdulok és a kezem megindul felé. Neki ez nem tűnik fel, épp ezért még időben leállítom magam és gyorsan elfordulok.

- Nekem mennem kellene, későre jár - nem akarom megszakítani az örömködését. A távozásom említésére rögtön kiszakad abból a kis buborékból, amiben volt. Az arcáról eltűnik az a jókedv, helyét a szomorúság veszi át és akkor már teljesen biztos vagyok benne, hogy le kell lépnem.

- Rendben, lekísérlek.

- Nem kell, maradj csak. Kitalálok egyedül is.

Haeri zavartan összepréseli az ajkait, bólint.

- Azt beszéltük, hogy lépésről lépésre haladunk - mondom neki.

- Igen, tudom.

- Ezért kell most elmennem.

A szemébe nézek és látom, hogy megérti. Az én érzelmeim hevesebben mutatkoznának, holott nem is vagyok tisztában velük. Haeri elveszi a pulóverem a széktámláról és kis habozás után felém nyújtja. Felveszem, ahogy a maszkot és a sapkámat is, majd az ajtóhoz lépek és lenyomom a kilincset.

- Jimin! - hátra nézek rá, mosolya nem olyan vidám, mint az előbb, de azért ott van az arcán. - Azért a szerdai nap még áll, ugye?

- Hát persze.

Mielőtt kilépnék az ajtón, még a vállam fölött hátra nézek rá.

- Igyekszem jól csinálni, amit csinálunk. Nem szeretnék túl hamar olyan döntést hozni, hogy talán később megbánd, ha beleegyezel.

- Mire gondolsz?

- Mindenre. Jó éjszakát, Haeri!

- Szép álmokat, Jimin!

Meg lesz, már ha a mai nap után egyáltalán el fogok tudni aludni. Nem sétálok, futok a folyosón és az utolsó négy lépcsőfokról leugrok. A portás értetlenül néz, én csak intek és már kint is vagyok a kollégiumból. Elindulok a megszokott útvonalon, körbe sem nézve. Már majdnem elhagyom az épület területét, mikor valaki megköszörüli a torkát mögöttem és én ijedten megtorpanok.

- Rossz a lelkiismereted? - Jin hangját ismerem föl.

- Már miért lenne? - szembe fordulok vele. Karba tett kézzel áll előttem, alig két méter távolságra. - Te követtél?

- Nem kellett, elvégre egyszer már eljöttem érted ide. Csak mentem a megérzésem után.

- Kedves tőled, hogy megint itt vagy, de vissza találok a kollégiumig egyedül is.

- Nem megyünk oda rögtön. Előbb beszélni fogunk.

Jin ideges, nem kicsit. A hangjából még némi aggodalom is kicsendül, amit tényleg nem tudok hová tenni. Magasba emeli a kocsikulcsot és az út szélén parkoló autó felé biccent.

- Ülj be!