Örökké nem eshet ✓

2.17 Fejezet

HAERI

Előbb ébredek fel, mint Jimin. Ő még békésen szuszog mellettem, szája kissé elnyílva piroslik, mintha még ennyi idő elteltével sem heverte volna ki a heves csókokat. Elég volt így rá néznem, az emlékek megrohamoznak, a testem bizsereg mindenhol és a párnába fojtom a mosolyom. Épp csak derekáig van takarva, V-vonala hívogatóan rajzolódik ki, kezem pedig önkéntelenül oda siklik és mutatóujjamat óvatosan végig húzom az ívén. 

- Igazad van, ehhez sosincs elég korán - motyogja álmosan. Vissza rántanám a kezem, de elkapja és elégedetten elmosolyodik. - Szeretem, mikor hozzám érsz. 

- Nem akartalak felébreszteni. 

- Azért elég jó módszert találtál rá, azt meg kell hagyni - szemei csukva maradnak, úgy beszél hozzám. 

Átfordul a bal oldalára, ujjai hátam csupasz bőrén kalandoznak. Kuncogok, mert csiklandoz. 

Továbbra is úgy tesz, mint aki alszik. Az arcát elnézve rögtön az jut eszembe, hogy mennyire szeretnék minden reggel erre a látványra ébredni. Aztán felötlik bennem az ösztöndíj lehetősége, egy nagy változás az életemben, amit vele is átélhetnék, mert nem kell félnem, hogy külön válunk. Most már egyáltalán nem kételkedem benne, Jimin döntött és már csak én vagyok vissza. Ha őszinte akarok lenni, igenis ő jelentette számomra a bizonytalanságom okát, és valószínűleg nélküle nem mennék Hollandiába. Erre persze mások azt mondanák, hülyeség. Idióta lennék ekkora lehetőséget kihagyni csak azért, mert szerelmes vagyok. De ez az igazság, a szerelem miatt képes lettem volna lemondani az álmomról, megmásítani azt és új célokat keresni. Van, ami sokkal erősebb az ambícióimnál és az a ragaszkodásom Jimin-hez. Nem tehetek róla. Ilyen vagyok. Ám mindkettőnk élete korábban más irányokba tartott, most viszont a szálak összefutnak. Keresztezik egymást és ezentúl közösen haladnak tovább. 

- Jimin? - arcához nyúlok, gyengéden megérintem a szemhéját, utána homlokára simítok. - Hallasz?

- Mhm. 

- Elfogadom az ösztöndíjat. 

Nem válaszol rögtön, fél pillanatig azt hiszem, mégis elaludt. De aztán jobb kezét átlendíti rajtam, magához húz és szoros ölelésbe von. Ajkai megérintik a fejem búbját, majd csókot lehel a fülem tövébe és a hangjától végig szalad rajtam a hideg.

- Akkor úgy néz ki, költözünk Hollandiába. 

°°°

A reggeli közös zuhany - ami inkább volt vízpazarlás, de teljesen megérte -, és a fiúkkal elköltött étkezés után Jimin-nel együtt vissza indulunk az én kollégiumomba. Út közben észreveszem, ahogy néhányan furcsán néznek ránk, főleg összekulcsolt ujjainkra, de nem törődöm velük. 

- Jól csinálod - súgja a fülembe Jimin, mikor befordulunk a kollégium udvarára. Lelassít, elnéz a kávézó irányába és egy csókot nyom a számra. - Van egy kis elintéznivalóm. Jövök nemsokára. 

JIMIN

Lehúzom számról a maszkot, miközben benyitok a kávézóba és egyenesen a pultnál álldogáló sráchoz megyek. 

- Nocsak, kit fújt ide a szél? - vigyorodik el, amint meglát. - Miben lehetek a segítségedre? 

- Lenne pár szabad perced? 

Bólint, ráhagyja a pultban álldogáló másik fiúra a munkát, majd leül velem az egyik bokszba. 

- Bocsánatkéréssel és köszönettel tartozom neked - kezdem, belevágva a közepébe. Kai vállat von.

- Nem tesz semmit. Hazudnék, ha azt mondanám, öröm volt végig nézni a szenvedéseteket, de végül csak megjött az eszetek. Na, és, miben maradtatok, már ami Hollandiát illeti? 

- Haeri el szeretné fogadni az ösztöndíjat. 

- Vagyis? - néz rám kíváncsian, szemében azonban látom a fenyegetést. Ha nem azt mondanám, amit hallani akar, kész lenne áthajítani a pult fölött, mint ahogy én akartam őt korábban. 

- Költözök vele Hollandiába. 

Kai elégedetten dől hátra, a levegőbe bokszol és az öröme átragad rám is. 

- Ez a beszéd! Nézd, Jimin! Nem akarlak megijeszteni, vagy bármi, de ha Haeri-nek egy haja szála is görbül, megnézheted magad. 

- Te most megfenyegettél engem? Úgy igazán? - az asztalra támaszkodom, Kai még mindig az arcomba vigyorog. - Árulj el nekem valamit. Soha nem akartál összejönni vele?

- Mármint Haeri-vel?

- Igen.

- Nem. Van köztünk egy különös barátság, amit akkor sem adnék fel, ha lehetőségem adódna rá. Nem tekintek rá másképp és most már biztos vagyok benne, hogy ő sem. Na, nem mintha valaha is az ellenkezője lett volna. A barátja vagyok - vagyis a legjobb barátja -, és az a dolgom, hogy megvédjem. Illetve, ezt a feladatot most ünnepélyesen átruházom rád. De nehogy meg kelljen bánnom! - emeli rám az ujját. Pár másodpercig fapofával meredünk egymásra, aztán kitör belünk a nevetés.

Ennek ellenére tudom, hogy komolyan gondolja, amiket mond. 

A pult mögött egyedül hagyott fiú nem bír a hirtelen becsődülő turistákkal, ezért Kai sietősen elköszön tőlem, kezet rázunk és megindulok a kollégium felé, hogy Haeri-vel lehessek, mikor felhívja az igazgatót az ösztöndíjával kapcsolatban. Ugyan úgy vagyok ezzel, mint Jeongguk a rá váró újdonságokkal, ami a babavárást illeti. Nem akarok kimaradni semmiből. 

°°°

Az ágyán ülök, őt figyelem, miközben telefonál. Az arcáról semmit sem tudok leolvasni, néha összeszorítja a száját, aztán megenyhülnek a vonásai. Közel tíz perc után teszi le a telefont és sóhajtva rám néz.

 - Rendben van. Intézik a papírokat és átküldik email-ben, amiket nekem kell kitöltenem.

Kitárom felé mindkét kezem, beleül az ölembe és a vállamra hajtja a fejét. 

- El sem hiszem. Tényleg Hollandiába fogunk költözni - mondja nagy vigyorral. Átkarolom a derekát. 

- Én már hozzászoktam a gondolathoz.

- Tényleg? - néz rám meglepetten. - Ilyen hamar? 

- Nekem mindegy, hogy hol vagyok. A lényeg, legyél ott te is. Onnantól kezdve nem számít más. Még a karrierem csúcsán is állandóan a helyemet kerestem, úgy éreztem, nem illik sehová, minden hely csak átmeneti. Aztán jöttél te újból, és azóta nem keresem a helyem, mert veled megtaláltam. 

- Jimin... 

- Bármerre is mész, veled tartok. Nem volt egyetlen biztos pont sem az életemben, kivéve téged. A hírnév múlékony, de ez, - döntöm homlokomat az övének. - ami közöttünk van, Haeri, egész végig itt volt és hiszem, hogy lesz is. 

- Szeretlek - suttogja, jobb kezét az arcomra simítja és megdöntöm a fejem, hogy az érintésébe minél jobban belesimuljak. - Szeretlek, Jimin. Hallod? 

- Én is szeretlek - válaszolom, és nem törődök semmivel, ami még vissza van odáig, hogy valóban költözzünk. 

Kezdem megtanulni, mennyire nem számít más egyes pillanatokban. Csak a most. Minden egyéb lényegtelen.

°°°

Ha minden jól megy, még 3 rész és egy Epilógus (ami itt tényleg lesz). Az unalmasabb részért ismételten elnézést, de kellenek ilyen kis "töltelék" fejezetek is, főleg ennyi nehézség után. :)