szösszeneteK-pop / RÖVID SZTORIK | ʜᴜɴ

𝗣𝗮́𝗿𝗶𝘇𝘀 // taekook [taehyung + jungkook], bts

Franciaország.
Gyönyörű és szép hely, az egyetlen problémám vele, hogy az itteni nyelv miatt senkivel sem tudom megértetni magam, így kicsit el vagyok veszve ebben a városban.

Járom az utcákat, nézelődök és élvezem a helyet, a látnivalókat és mindent, ami megfogja a figyelmem.

Betérek pár ruhás üzletbe, összevásárolok dolgokat, itt-ott felesleges holmikat, de egyértelműen kell valami emlék innen, hisz nem mindennap jár az ember Párizsban.

Így vagyok evvel már harmadik napja és feltétlenül tudom élvezni az itteni esti sétákat, kávézókat és a látványt.

Minden virág a legszebb, minden gyümölcs a legfrissebb, és minden croissant a legpárizsisabb.

Egyszóval csodás, csak ez a fránya nyelv ne gátolná a kirándulásomat ennyire.

Már a hotelben áztatom a testem a hatalmas fürdőkádban, amikor valaki kopogtat az ajtón.

Egy kisebb káromkodás után kiszállok a kellemesen meleg vízből, és derekam köré tekerek egy törölközőt.

Lassan battyogok az ajtóhoz, amit ki is nyitok és nem látok semmit és senkit.

Ideges leszek hirtelen, majd egy kisfiút vélek felfedezni.

– Hát te voltál az? – kérdezem tőle gyengéd hangon.

Megrázta a fejét és nevetve elfutott.

– Sose kell nekem gyerek. – jelentettem ki hangosan és becsuktam az ajtót.

Visszamentem a fürdőbe, ahol azonban már nem szálltam vissza a meleg fürdő vízbe csak kihúztam a dugót és hagytam had tűnjön el a víz belőle.

Elterveztem, hogy ma a sétáláson kívül benézek pár szórakozóhelyre is, bár nem fűzök hozzájuk túl sok reményt, az eddigi tapasztalataim alapján, de próba szerencse alapon elkészülődök.

Egy egyszerű fehér pólót vettem fel, hozzá pedig egy fekete színű nadrágot, így pontosan jó kontrasztot ad a két szín és ennyivel el is intéztem.

Magamhoz kaptam a fontosabb kiegészítőket, gondolok itt telefonra, kulcsra és a pénztárcámra, majd miután a cipő is a lábamon volt kiléptem a hotelszobából és az élő, izzó éjszakába léptem.

Temérdek ember mászkál az utcákon, ami azért megfigyelhető, mert péntek este van.

A rengeteg velem egykorú fiú és lány már jó pár pohár után bolyonganak a nagyvárosban, új helyeket keresve és némi pár eddig nem ismert emléket is.

Nagy valószínűséggel én is így fogom végezni a mai nap, de már nem sokáig leszek itt, tehát próbálom kihasználni a lehetőségeket, és úgy érzem, egy jó éjszakának nézek elébe.

Besétálok a belvárosba, ahol minden létező pub ki van világítva, és lányok vannak a bejáratnál, hogy minél több fiatalt csaljanak oda.

Én is az egyik ilyen szórakozóhelyre térek be, ahol a világítás pompás és eléggé attraktív lányok állnak a pub előtt.

Amikor közelebbről szemügyre veszem a helyet, akkor szembesülök vele, hogy ez egy olyan pub, ami kimondottan az idelátogatóknak van készítve.

Ezért is több önbizalommal állok be a sorba, ami meglepően hosszú; több európai, ázsiai és amerikai is áll a sorban, ami kicsit megnyugtat.

Sorra kerülésemkor az ázsiai ürge felé fordulok és koreaiul kezdek el hozzá beszélni, amit megért és boldogság tölt el, hogy végre valaki érti, amit mondok.

Megkapom a karszalagot és beengednek a helyre, ahol azonnal a bárpult felé visz a lábam és kikérek egy erős italt.

A bárpult másik felén egy szintén ázsiai fiú áll és előszeretettel bámul már vagy 20 perce engem, enyhén zavarban érzem magam, de próbálom nem túlságosan bámulni őt.
Elvesztettem.

Egy elég hosszú szemezés után leteszi az italát a bárpultra, majd megigazítja a ruháit magán és elég észrevehetően felém kezd el sétálni.

Nyelek egy nagyot, és teszem a mit sem tudót.

Mellém ér és mély hangon megszólít.

– Szia. Látom, bámulsz már egy ideje. – rám kacsintott.

– Szia. Te bámultál engem. – idegesített, hogy ilyen béna szöveggel jött ide hozzám, így elkönyveltem annak, hogy semmiképp se kezdjek ki vele.

– Ugyan. – szarkasztikusan elnevettem magam, majd belekortyoltam az italomba.

– Taehyung vagyok. A ma esti párod. – nyújtotta a kezet én pedig majdnem félrenyeltem az italt.

– A mim? – kérdeztem rá, csakhogy megbizonyosodjak róla.

– A mai párod. – mondta egyszerűen. – Neked mi a becses neved? – féloldalas mosolyt villantott és be kell vallanom, gyönyörűnek tartom ezt a fiút.

– Az én nevem Jungkook. – mutatkoztam be, miközben alig bírtam elrejteni a zavaromat.

– Szép neved van. Bár ilyen szép archoz, szép név dukál.– mondta és egy kis ideig tartott míg felfogtam, hogy valószínűleg flörtöl velem.

Pár ital, és néhány elég béna felszedős duma után már röhögcsélve beszélgettünk az egyik sarokban levő fotelben és egyszer csak felrántott, majd a táncparkett felé húzott.

– Gyere, táncolj velem! – húzott még mindig maga után és a táncparkett kellős közepére ráncigált.

– Nem szeretnék. – húztam a szám, de végül test a testhez simulva táncoltunk és éreztem, hogy izzik köztünk es körülöttünk is a levegő.

Mögöttem állt és nyakamat súrolta mindig a lehelete, ami nem kicsit indított be, de épphogy kezdtem élvezni, amikor vége lett a zenének és elváltak testeink egymástól.

Kirángatott a tömegből és visszaültünk a fotelba, ahol készített egy képet rólunk és mélyen a szemembe nézett, majd, mint Hamupipőke sok bocsánatkérés után ott hagyott.

Ekkor még csak nem is sejtettem, hogy pár év múlva ugyanabban a bandában énekelünk majd és együtt éljük át az idollá válás megpróbáltatásait.

| VÉGE |