szösszeneteK-pop / RÖVID SZTORIK | ʜᴜɴ

𝗩𝗲́𝗹𝗲𝘁𝗹𝗲𝗻 // minsung [minho + jisung], stray kids

Belépsz a hatalmas üvegajtón nap, mint nap.

Végig mész a temérdek kis bolt előtt.

Mindenkinek köszönsz, rendes és roppant kedves vagy mindenkivel.

Amikor elérsz a lépcsőkig, elgondolkozol rajta, hogy melyiket válaszd: mozgólépcső vagy a klasszikus hihetetlen sok energiát igénybevevő rendes lépcső.

Végül mindig a mozgólépcső nyer, mert kinek van kedve korán reggel felgyalogolni az emeletre?

Egyik kezemben egy pohár forró fekete kávé, a másikban pedig egy almás-fahéjas müzli díszeleg.

Hátamon a hátizsák, és így sétálok a hatalmas plázában, ahol egy kávézóban dolgozom.

Kis termetem miatt nagy nehezen kinyitom a rácsot és feleresztem, majd gyorsan körbenézek, hogy látszatra minden stimmel-e és végül kirakom a fontosabb dolgokat a kávézó elé.

Egy csapóajtó engedélyezi azt, hogy a pult egyik feléről a másikra kerüljek, és onnan bámuljam tovább az embereket.

Felkötöm a nagyon sötétzöld színű kötényemet és telefonomat csendes üzemmódba kapcsolom.

A pultra aprósütemények, cukorkák, különböző pékáruk és szívószálak kerülnek.

Késznek titulálom a feladatokat és várom, hogy lassacskán megjelenjenek a vásárlók.

Nem sok idő után a szemben levő kis üzlet dolgozója bukkan fel, aki szemlátomást csendes és visszahúzódó, de ha jobban megismered, teljesen más értékeket fedezel fel benne – gondolom én, ugyanis nem volt még vele alkalmam beszélgetni.

Termete nem túl magas, de nem is túl alacsony, azonban igazán karakán kisugárzása van, amit nagyon nehéz nem észrevenni.

Haja majdhogynem hosszúkás, és most éppen barnás árnyalatban pompázik, mosolya pedig mindig a lelkemig hatol.

Divatos ruhákban jár, ad a kinézetére és messziről lerí róla, hogy olvasott ember.

Na, meg mert állandóan látom őt olvasni.

Klasszikusokat, hihetetlen íróktól és költőktől veszi át a tudást.

Hirtelen előttem termett gondolataim főszereplője és kedvesen rám mosolygott, majd köszönt.

– Szia. Kérhetek egy latte macchiato-t? – kérdezte úgy, hogy közben gyönyörűen neki támaszkodott a pultnak.

– Szia, természetesen. Máris kész – a kávéfőzőhöz fordultam – Addig kérlek, foglalj helyet. – mondtam immáron háttal neki és készítettem a megrendelt kávéját.

– Mióta dolgozol itt? – érdeklődte meg, majd hallottam, hogy leült.

– Körülbelül fél éve. – adtam a rövid választ.

– Eddig miért nem láttalak? – költői kérdés, én is pont ezen szoktam gondolkozni.

– Nem tudom. Talán mert nem vagyok valami feltűnő ember. – kicsit ironikusan felnevettem, majd a frissen készített kávét a pultra helyeztem. – Tessék, egészségedre.

– Köszönöm szépen. – belekortyolt a kávéba, majd a kis tálcára tett aprósütemény után nyúlt és roppant előkelően harapott belőle egy falatot. – Hogy hívnak? – törte meg a pár másodperces csendet és egy újabbat harapott a süteményből.

– Jisung-nak hívnak. – válaszoltam félénken, majd nagyon nagy késztetést éreztem, hogy én is megkérdezem, de megelőzött.

– Örülök a találkozásnak, az én nevem Minho.

Kezet fogtunk én innentől kezdve jóformán az egész napot végig beszélgettük, kivéve amikor más vendégeket kellett kiszolgálnom.

Túlságosan is jól éreztem magam, és attól tartottam, hogy ez csak egy alkalom volt és soha többet nem beszélhetek vele.

Ezért hát szomorúan telt a napom további része, azonban meglepő módon alig vártam, hogy másnap munkába mehessek.

Reggel rekordidő alatt készülte el és igyekeztem, hogy minél hamarabb a munkába érjek.

Kilenc előtt pont oda értem, azonban a kávézó előtt állt egy messziről beazonosíthatatlan fazon.

– Ohm, jó napot, miben segíthetek? – kicsit megszeppenve szólítottam meg, majd amikor megfordult, akkor bizonyosodtam meg arról, hogy Minho az.

– Rád vártam. – válaszolta – Másrészt nem értem, hogy miért vágtál olyan megilletődött képet, de nagyon aranyos voltál. – majd kivette a kezemből a táskát és segített felnyitni a rácsot.

– Bocsi, csak messziről nem igazán láttam, hogy ki az. – még mindig magyarázkodtam, és alig akartam elhinni, hogy azért jött be hamarabb, hogy találkozzon velem.

Leült a pult elé, rendelt egy latte macchiato-t és onnan folytattuk a beszélgetést, ahol tegnap abba hagytuk.

Így megy ez már hetek óta és képtelen vagyok felfogni, hogy ez pont velem történik.

Eddig ilyesmit csak könyvekben olvastam, csak filmekben láttam, de most én vagyok a történet főszereplője és nekem udvarol a pláza leghelyesebb bolti eladója.

– Jisung, kérdezhetek valamit? 

– Figyelek.

– Eljönnél velem egy randevúra? – meglepett kérdése, azonban semmi másra nem vágytam ennyire, mint, hogy végre megkérdezze.

– Örömmel. – fültől-fülig ért a mosolyom és leírhatatlanul boldog voltam.

Ki gondolta volna, hogy a munkahelyem környékén fogom megtalálni azt az embert, aki a mindenséget fogja nekem jelenteni.

Én sose gondoltam volna, de ezek után azt vallom, hogy az életben nincsenek véletlenek.

Minden okkal történik, és semmi sem a puszta véletlen műve.

| VÉGE |