szösszeneteK-pop / RÖVID SZTORIK | ʜᴜɴ

𝗜 𝗪𝗮𝗶𝘁 // jikook [jimin + jungkook], bts

Az ablakom alatt nagy kiabálásra lettem figyelmes és még csak nem is gondoltam volna, hogy még én is kerülhetek egy ilyen szituációba.

– Csendesebben. – kiabáltam rá legjobb barátomra.

– Nem akarok csendben lenni. Mindenkinek meg kell tudnia, hogy mennyire szeretlek.

– Állj le Jimin, részeg vagy. – forgattam meg szemeim.

– Részeg és piszkosul szerelmes. Beléd, Jungkook.

– Halkabban, nem érted? Mindenkit felébresztesz! Egyébként is hajnali 2 óra van. Menj haza. – néztem rá, bár ilyen esti, vagyis hajnali fénynél nem hiszem, hogy bármit is észlelt volna belőle.

– Lehalkulok, ha lejössz hozzám. – ódzkodtam az ötlettől, de végül belementem.

– Jó, mindjárt lent vagyok.  – kaptam magamra egy kabátot és egy papucsot. A házban csendesen közlekedtem, nehogy anyáék észrevegyék, hogy épp kisurranok a házból. Sikeresen leértem és az első udvarhoz vettem az irányt.

– Jungkookie! – ordibált ez a részeg és bolond majom, mutató ujjamat azonnal szája elé tettem és ismét elcsitítottam.

– Mondtam, hogy legyél csendben. Érthetetlen vagy? – ráztam a fejemet nem helyeslően és közben Jimin kissé spicces arcát fürkésztem. Még ilyenkor is rettentően édes.

– Bocsi. – suttogta viccesen, és közelebb hajolt hozzám. – Te is hallod? – komolyan nézett rám, és úgy tett, mint aki nagyon fülel valamit.

– Mit? – értetlenül bámultam rá, mert halványlila gőzöm se volt, hogy mit kellene hallanom.

– Ezt. – majd egy cuppanó hangot hallottam, vészesen közel a fülemhez. Aztán amikor leesett, hogy mit is tett, kezemmel hirtelen az érintett helyet fogtam meg, és mélyen belegondoltam, hogy mit művelt ez az őrült.

– Hülye vagy? – mikor már nem voltam az arc puszi sokkja alatt, hirtelen felindulásból lekevertem neki egy pofont.

– Au, ez fájt. Jiminnek ez fájt. Gonosz Kookie. – simogatni kezdte a pofon helyét, puha bőrét, és egy könnycsepp csordult ki szeme sarkából.

– Jaj, nem úgy gondoltam, csak meglepődtem és... és

– Nincs és. Megütöttél. – morcosan kezeit mellkasa előtt összefonta és hátat fordított nekem.

– Na, Jiminie. Ne durcáskodj. Nem illik neked. Inkább mosolyogj. Szeretem a mosolyod. – próbáltam puhítani, és a testbeszéde azt mutatta, hogy jól hatottam rá.

– Ide jövök szerelmet vallani neked. Egy kibaszott szerenádot adni neked, erre te megpofozol. Őszintén, nem erre számítottam, mikor ezt elterveztem. – ajkai lekonyultak, azt sugallva ezzel, hogy szomorú.

– Sajnálom. – léptem felé egy lépést – Gyere ide. – majd szoros ölelésbe fogtam. Apró termete pontosan illeszkedett az én testemhez, mintha csak egymásnak lettünk volna teremtve. Fejét jobban mellkasomba fúrta, és kis kezeit derekam köre fonta. Nem tudom meddig lehettünk így, de nagyon jól esett.

– Szeretlek Jungkook.  – ejtette ki a bűvös szavakat, amiket csak azért mond, mert majdnem kotta részeg.

– Jimin, részeg vagy, nagyon este van és ráadásul szerintem már fáradt is vagy. Holnapra ezt mind elfelejted, és majd röhögünk rajta egy jót. – néztem bele szemeibe, amik mást tükröztek, mint hittem.

– Kinevetnéd azt, hogy szeretlek? – újra szomorkás lett a hangulata és vállait leeresztve sóhajtott egyet.

– Nem, dehogy, de feltéve, hogy ezeket nem gondolod komolyan, ezét mondtam azt, amit. – elmosolyodtam és újra ölelésbe akartam vonni, de ő ellökött magától. 

– Én várni fogok rád. Történjék bármi, várok. – lassan megfordult az utca felé és elkezdett sétálni.

Hezitáltam, mert nem tudhattam biztosra, hogy valóban így gondolja a dolgokat vagy csak a pia beszél belőle. Egyértelmű, hogy én is szeretem, de eddig soha nem beszéltünk erről, és most, hogy ez kibukott, kicsit berosáltam. Míg végül erőt véve magamon, megszólaltam.

– Jimin! Várj! – megtorpant és hátra nézett. – Én is szeretlek! – messziről is láttam, hogy egy őszinte mosoly kúszik arcára, és egy pillanat alatt változott át kedves arcvonása komollyá. Elkezdett felém gyorsan és határozottan lépkedni, majd megállt előttem, jobb kezét tarkómra vezette és összeérinttette ajkainkat. Az érzés elfogott és csak rántott magával a mélybe. Csodás érzés volt.

– Egy dolog, hogy ide jöttem szerenádozni, de egy másik, hogy nem vagyok részeg. – húzta csábos és kacér mosolyra száját.

– Mi? De... hisz? Mi? – értetlenül meredtem rá, mert teljesen meg voltam bizonyosodva arról, hogy ő már pedig részeg, és nem is kicsit. Erre kiderül, hogy mégse? Mi van?

– Megjátszottam. Úgy éreztem így könnyebb lesz, de mindenhogyan ugyanolyan nehéznek bizonyult. – vallotta be, én pedig elképedve figyeltem.

– Marha jó színész vagy, Park Jimin. – nyaltam meg számat és rásandítottam.

– Tudom, mondták már. – kacsintott és egy újabb csókcsatába hívta a nyelvem.

– Nem kell várnod, mert már a tiéd vagyok.

| VÉGE |