szösszeneteK-pop / RÖVID SZTORIK | ʜᴜɴ

𝗜𝗴𝗮𝘇 𝘀𝘇𝗲𝗿𝗲𝗹𝗲𝗺 // yeonbin [yeonjun + soobin], txt

párosítás: yeonjun x soobin
műfaj: school au
banda: txt [tomorrow x together]
témák: iskola, fiú szerelem, BL, romantikus, nem idolok

Yeonjun: nagyon szépen köszönöm! – mondtam Soobin-nak, miután sikeres volt a hadművelet annak érdekében, hogy az exem végre leszálljon rólam.

Soobin: igazán nincs mit! – mondta és valóban úgy tűnt, hogy szívesen tette.

Yeonjun: az adósod vagyok, mivel tartozom neked?

Soobin: dehogy vagy az adósom, teljességgel rendben vagyunk

az igazán sikeres terv után, miután megköszöntem Soobin-nak az igazán nagylelkű segítségét, vissza is sétáltunk az iskolába, majd meg is indultunk a következő órára. nem sok óránk volt hátra, így nem sokkal ezután végeztünk is, azonban Soobin az utolsó óra után nagyon gyorsan tűnt el, így időm se volt elköszönni tőle. majd úgy döntöttem, ha már így faképnél hagytak, megvárom kedves barátomat, HueningKai-t.

az iskola előtt rá várva körbe pásztáztam, hogy mi van körülöttem, néztem az embereket, ahogy sétálnak, néztem a fákat, ahogy a szél mozgatja a leveleket. majd sietve megjelent előttem HueningKai, és gyorsan bocsánatot kérve megkérdezte, hogy akkor indulhatunk-e.

miközben sétáltunk megkérdezte, hogy milyen volt a beszélgetés Soobin-al, mire halkan pusmogva és zavarban azt mondtam, hogy nem volt rossz és igazán nagylelkűen segített nekem. HueningKai elképedve és csodálkozóan vette tudomásul, hogy Soobin valóban segített nekem.

– ez nagyszerű! – mondta és elnevette magát. – mondtam én neked, hogy segíteni fog! te meg végig azt állítottad, hogy kizárt, hogy ő segítsen neked bármiben is.

– persze, mert nem így ismerem őt! meggyőződésem volt, hogy biztos nem fog segíteni! – mondtam, miközben arra gondoltam, hogy Soobin talán nem is olyan rossz ember.

míg sétáltak, egy rövid időre csend telepedett meg köztük és Yeonjun maga is a gondolataiba merült, mígnem egészen olyan mélységekbe süllyedt, hogy csak Soobin-on járt az esze. gyorsan el is hessegette a gondolatait, és mindeközben meg is érkeztek abba az utcába, ahol mindketten laknak. haveros stílusban el is köszöntek egymástól, majd továbbra is Soobin-ra gondolva lépett be a házba.

Másnap

Yeonjun-t teljesen ellepték a saját gondolatai, ült egyedül a padban, alig figyelt oda bármire is, egyszerűen nem érdekelte őt semmi se, csak a saját gondolatai. ebből a sivár és magányos viselkedésből az robbantja ki, hogy hangosan megszólal a csengő és a tanár a szokásos mondandója helyett egy teljesen új mondattal kezdi meg az órát.

– a mai nap folyamán érkezett egy új diák az osztályunkba. – mondta a tanár, és Yeonjun egyből a tanár mellett álló diákra pillantott.

– ugye ez most csak vicc. – mondta a kelleténél egy kicsit hangosabban, de szerencsére se a tanár, se az új diák nem hallotta őt.

– sziasztok. a nevem Choi Beomgyu, örvendek a találkozásnak. – mutatkozott be az újonnan érkezett diák, mindeközben Yeonjun hátra pillantott, hogy meglesse Soobin reakcióját, és arra lett figyelmes, hogy Soobin nem is figyelt az új diákra, hanem őt bámulta. Yeonjun egy pillanatra zavarba jött, és gyorsan vissza is fordult a tábla felé.

a tanár készségesen segít az új diáknak és közli vele, hogy Yeonjun mellett van egy szabad hely, foglaljon ott helyet.

az új diák helyet foglalt mellette, Yeonjun egy gyors pillanatra Soobin felé fordult, a gondolatai teljes káoszba borultak és folytonosan csak Soobin-ra gondolt. az óra gyorsan elment legalábbis Yeonjun számára, ugyanis megint csak a csengetés tudta őt kizökkenteni és jelezni neki, hogy ebédidő van.

Beomgyu, az új diák, minden probléma nélkül helyet foglal Yeonjun-al szemben az ebédlőben, és neki kezd az igazán ínycsiklandozó fogásnak.

Yeonjun: hagyj békén!

Beomgyu: soha!

Soobin csak a háttérből figyeli őket, a tányérján lévő kajához még hozzá sem nyúlt, és nagyon úgy néz ki, hogy nem is fog.

Yeonjun arcán lévő érzelmek is megváltoznak, nem akar Beomgyu-val egy asztalnál ülni, ezért idegesen megfogja a tálcát és sietősen megindul, azon Beomgyu nem rest és gyorsan utána nyúl, ezzel megakadályozva, hogy Yeonjun tovább álljon. – hova ilyen sietősen? – kérdezi tőle Beomgyu, miközben egy féloldalas mosoly jelenik meg az arcán.

Soobin tökéletesen rálát arra az asztalra, és ezzel Beomgyu is teljesen tisztában van. Yeonjun-t nem érdekli, hogy ki látja őket vagy ki sem, egyszerű mozdulattal megszabadul Beomgyu szorításától.

– soha többet ne érj hozzám. nem érdekelsz, fogd már fel! – és szigorú tekintettel köszön el tőle.

az iskola épületének a tetőterére rohant, és a kilátást bámulta. Yeonjun mindig ezen a helyen szokta levezetni a feszültséget, mindig ide jött, ha valami aggasztotta őt és gyakorta azért járt ide, hogy összeszedje magát, de arra nem is számított, hogy most egy bizonyos valaki követte őt. ez a valaki pedig nem más volt, mint Soobin.

– olyan gyönyörű itt minden. – mondta Yeonjun, miközben bámulta az elé táruló várost. érezte, ahogy a napsugarak simogatják a bőrét, hogy a szél itt-ott kellemesen fújdogál, és érezte, hogy valaki felé sétál. azonnal megfordult, és Soobin-al találta szembe magát.

– te meg mit keresel itt? – kérdezte meglepődve Yeonjun, és egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust Soobin-al.

– téged kerestelek! – mondta Soobin.

– hát, megtaláltál. – mindketten elmosolyodtak, és Soobin szorosan Yeonjun mellé állt, majd így nézték együtt a kilátást. abszolút nem volt zavaró a csend, olyan volt, mintha még így is beszélgettek volna, de szimplán azzal, hogy egymás mellett álltak.

az idilli pillanatot egy hangos ajtócsukódás zavarta meg, és ki más lehetett az, mint a drágalátos Beomgyu. – újonnan már ide hozod a pasikat? – kérdezte fennhangon és Yeonjun-ék felé sétált.

Yeonjun azonban meg se rezzent, gondolatai kitisztultak és azon volt, hogy végre valahára lerázza az exét, és a tudtára adja, hogy nincs esélye.

egy halk bocsánatot súgott oda Soobin-nak, közelebb lépett hozzá és gyengéden megcsókolta. 

| VÉGE |