szösszeneteK-pop / RÖVID SZTORIK | ʜᴜɴ

𝗔 𝗯𝘂𝗷𝗮 𝗽𝗮́𝗿 // yoonkook [yoongi + jungkook], bts

Egész nap az ágyat nyomom és szó szerint leterített ez a betegség.

Egyszerűen elegem van belőle, legszívesebben a fiúkkal gyakorolnék egész nap, de sajnos ez most egyelőre felejtős.

Miután megnéztem vagy öt filmet, a fiúk is visszaértek és nagy hangzavarral adták a tudtomra, hogy mind a hatan jelen vannak.

Elmosolyodtam az ajtón kívüli hangokon, majd arra lettem figyelmes, hogy az egyik percről a másikra kicsapódott az ajtóm és egy felettébb energiával teli Taehyung rohant be rajta.

– Még mindig beteg vagy? – szomorú arccal nézett engem, azonban nem sokáig folytathatta, mert Yoongi sétált be és szúrósan Taehyung-ra bámult.

– Azt hiszem, neked a saját szobádban van dolgod! – szólt rá erélyesen Yoongi, Taehyung pedig fülét-farkát behúzva hátrálni kezdett és szépen becsukta maga után az ajtót.

Yoongi rám emelte a tekintetét és biccentett egyet a fejével. – Hogy vagy?

– Talán már kicsit jobban, de még mindig nem érzem magam a toppon. – mondtam, majd jobban magamra húztam a takarót.

Yoongi egy egyszerű fekete nadrágban és egy csíkos pólóban feküdt az ágyán és úgy bámulta a telefonját.

Semmit sem csinált, mégis majd az eszemet vesztettem miatta.

– Talán szeretnél valamit? – kérdezte, pedig rám se nézett. Zavaromban gyorsan elkaptam róla a tekintetemet és a paplant kezdtem el bámulni.

– N-nem, s-semmit. – dadogtam, mint egy kisgyerek, majd Yoongi ledobta a telefonját, és felém sétált.

Jobb kezét az állam alá helyezte és felemelte a fejem, pont úgy, hogy teljes rálátása legyen az arcomra. – Olyan aranyos vagy. – villantott egy édes, de mégis kacér mosolyt, és egy lágy csókot lehelt az ajkaimra.

Szabályosan beleremegtem.

Az egész testem égett és szinte éreztem, hogy felforrósodik közöttünk a levegő.

Ekkor a jó érzés ellenére is leállítottam őt és mélyen a szemébe néztem. – Ne csináld, mert a végén még elkapod te is. – odébb állt és szomorúan visszamászott az ágyába.

– Ugye tudod, hogy utálom, amikor igazad van? – kérdezte és lebiggyesztett ajkakkal, kiskutya szemekkel nézett rám és próbálta elérni a saját akaratát; egy újabb csókot.

– Teljesen tisztában vagyok vele, de nem tehetek róla, hogy mindig igazam van. – büszkén húztam ki magam, majd egy nem épp attraktív köhögési roham kapott el.

Szó nélkül felpattant és a poharamért nyúlt, majd oda nyújtott nekem. – Tessék, igyál.

Fejbólintással megköszöntem és belekortyoltam a meleg teába.

Aminek hatására egyből nem éreztem a kaparó érzést a torkomban és a köhögésem is elmúlt.

– Yoongi, kérdezhetek valamit?

– Már kérdeztél. – vállat rántott és elmosolyodott.

– De ezen kívül egy más kérdést?

– Ismét megtetted. – felült és így szórakozott. – Kérdezz.

– Mikor fogjuk elmondani a többieknek? – félve tettem fel a kérdést, mert az utóbbi időben többször is megkérdeztem tőle, de nem épp pozitívan reagálta le a szituációt.