szösszeneteK-pop / RÖVID SZTORIK | ʜᴜɴ

𝗔𝘇 𝘂́𝗷 𝗳𝗶𝘂́ // wonhui [wonwoo + junhui], seventeen

kérésre just_a_fujoshi22 kérte (már publikáltam egyszer, csak frissítettem) ❤︎

– Szia, ne haragudj, megkérdezhetem, hogy hol találom a tantermet, ahol a magyar irodalomról lesz előadás tartva? – idegesen fordultam oda az egyik folyosón sétáló fiúhoz.

– Persze, épp az előtt a terem előtt állsz. – nevetett. – A professzor még nincs itt, de ha szeretnél, nyugodtan bemehetsz a terembe. – rosszfiús megjelenése miatt nem számítottam ilyen kedves szavakra és egy ilyen csodás mosolyra, mint amit épp az előbb villantott.

Meghajlással köszöntem meg neki a segítséget és úgy döntöttem, hogy bemegyek a terembe.

Kínai létemre Koreába jönni nem volt egyszerű és felhőtlen ötlet részemről, de már abszolút nem bánom. Egy csomó órára jártam, hogy fejlesszem a koreai tudásom és végül annyira sikerült megtanulnom, hogy most egy tanárképző iskolába jelentkeztem.

A kinyitott tankönyvem felett ülve olvasgatom a szöveget, ami benne van, és akkor figyelmes leszek egy csapat srácra, lányokkal körülvéve, akik belépnek a terembe.

Egyből kiszúrom a velem egy magasságú, igazán jóképű, elég komor és karakán arcú srácot.

Meghűlik a levegő, és a bandájával a legelső sorban lévő padba ülnek le.

Belép egy negyvenes éveiben lévő férfi is a terembe és megkezdi az órát.

Viszonylag érdekesen előadta az anyagot, de mivel a koreai tudásom még mindig nem száz százalékos, így miután összeszedtem a cuccaimat egyből a professzor után kezdtem el sietni.

– Professzor úr! – kiabálok utána, de a hangzavar miatt még csak vissza sem fordult.

Így gyorsabban kezdtem el gyalogolni, azonban amikor kifordultam a teremből egyenesen jobbra, abba a titokzatosan szép srácba botlottam.

– Oh, sajnálom! – szabadkoztam, de szigorú tekintete egyáltalán nem nyugtatott meg.

– Mire van a szemed, ha nem arra, hogy oda figyelj, hogy hova lépsz? – mondta nagyon lenézően és rá néztem.

Ez az a srác, aki megmutatta, hogy melyik terembe kell jönnöm!

Szomorúan vettem tudomásul, hogy csak megsajnált és azért segített akkor, nem pedig azért mert kedves természetű.

Lesütött szemekkel kértem tőle még egyszer bocsánatot és gyorsan a professzor után siettem.

Mikor elmagyarázott mindent, amit nem értettem, kissé bús hangulattal sétáltam a lakáshoz, ahol az iskolaidőszak alatt lakom.

Mikor beértem a sötét és magányos lakásra, hirtelen elfogott a honvágy és inkább elmentem lezuhanyozni, hogy utána már nyugodtan tudjak tanulni és felkészülni a holnapi napra.

Mikor az összes holnapi órámra felkészültem szépen elpakoltam és kimentem a konyhába készíteni magamnak valami harapnivalót.

Nem olyan későn úgy döntöttem, hogy megnézek valamilyen filmet és az közben majd szépen beálmosodom.

Azonban ahogy behunytam a szemem egyből a kedves és nagyon segítőkész srác jutott az eszembe.

Egyszerűen csak nem fért a fejembe, hogy mégis miért viselkedett a nap délelőtti felében kedvesen, míg délután egy kész paraszt volt.

Gyorsan kihessegettem a felesleges gondolatokat a fejemből és jobb oldalamra fordulva behunytam a szemem, majd a testemre hagytam a többit.

Szokásosan időben felkeltem, fáradtan ugyan, de kikeltem az ágyból, majd egy gyors fogmosás után kibandukoltam a konyhába meginni a szokásos reggeli zöld teámat egy cukros fánk kíséretében.