szösszeneteK-pop / RÖVID SZTORIK | ʜᴜɴ

𝗞𝗮𝗿𝗮́𝗰𝘀𝗼𝗻𝘆𝗶 𝗰𝘀𝗼𝗱𝗮 // markhyuck [mark + donghyuck], nct

— héj, gyere ide! — szólt hozzám az iskola legaranyosabb és leghelyesebb pasija.

— én? — félve kérdeztem vissza és mosolyomat is alig bírtam visszatartani miközben lassan sétáltam felé.

— igen, te vagy donghyuck, ugye? — nagyot nyelve bólintottam és idegesen vártam, hogy mi fog kisülni ebből. — ne izgulj, nem eszlek meg, csak volna hozzád egy kérdésem.

— tessék? — ideges voltam, de mégis hajtott a kíváncsiság, hogy mark mégis mit akarhat tőlem így karácsony előtti utolsó napon.

— szóval, — megvakarta a tarkóját és folytatta — szeretnélek elhívni ma egy randevúra. — zárta le gyorsan és teljes pírba borult az arca.

meglepődötten bámultam rá, majd kis várakoztatás után megszólaltam: — Te most viccelsz velem, vagy ez valami fogadás?

aranyosan rám mosolygott és elővett egy igazán ismerős levelet.
a szép formás és kecses kezeivel kinyitotta a már kissé elnyűtt borítékot és kihúzta belőle a papírt.

egyből felismertem az én írásommal teleírt papírt és mintha minden megszűnt volna körülöttem.

mark egy egyszerű mozdulattal felém nyújtotta a levelet és kérte, hogy olvassam fel.

kétség sem fér hozzá, ezt a levelet én írtam még egy évvel ezelőtt, mikor még elhittem, hogy bármi is lehet köztem és mark között.

erre fő most szenteste előtt mark elém áll az általam írt levéllel és arra kér, hogy menjek el vele randevúzni.

ez valami csapda?

— ismerős? — kérdezte és pár lépéssel közelebb lépett hozzám.

— igen, de honnan van ez meg neked? már vagy egy éve írtam... — halkultam el a mondandóm végére és lehajtottam a fejem.

— megtartottam. — kínosan elmosolyodott és visszavette tőlem a levelet, majd szépen összehajtotta és visszahelyezte a borítékba, majd a táskájába süllyesztette.

— miért? — tettem fel a legegyszerűbb kérdést, mégis, ha válaszol rá, akkor valószínűleg elárul valami olyat, amit eddig nem tudtam róla.

— mert bejössz nekem. — mondta én pedig köpni-nyelni nem tudtam.

hogy mi?

— tessék? mark jól vagy?

— miért ne lennék jól? — hangosan felnevetett és megint közelebb lépett hozzám.

— mert ilyeneket mondasz. te vagy a suli legjobb pasija, nem hiszem, hogy pont én volnék az eseted. — mondtam neki majdnem dadogva, amikor aranyosan rám nézett és szólásra nyitotta a száját.

— szeretnél eljönni velem egy randevúra ma? vagy akár most rögtön? — teljesen bezsongott és igazából a mosolya ilyen közelről még csodásabb.

— tényleg komolyan gondolod? — egyik lábamról a másikra helyeztem át a súlyom, így pedig úgy látszódtam, mint aki dülöngél.

— persze! ezt pedig azzal fogom bebizonyítani, hogy egy olyan felejthetetlen randevúra viszlek el, amit még az unokáinknak is mesélni fogsz. — aranyosan mosolyra húzódott a szája és egy pirosabb szín jelent meg az orcáján.

— mark! — nevettem én is — várj, egy hópehely esett az arcodra. — egyből felé fordultam és letöröltem a már elolvadt hópelyhet a szép bőréről, ő pedig a gyönyörű szemeivel engem bámult.

szinte hihetetlen.

karácsony előtt egy nappal elhív a suli legmenőbb pasija egy randevúra, akibe már több mint egy éve bele vagyok esve és ráadásul ő is viszont kedvel engem.

mégis létezik karácsonyi csoda.

| VÉGE |