Árnyékok vagyunk ✓ [ Befejezett ]

14. fejezet

Luke megnézte a fénykard markolatot és egy laza csuklómozdulattal a háta mögé dobta, egyenesen le a mélybe. Megtorpantam egy pillanatra és furán néztem rá. Ennek meg mi baja?

– Skywalker Mester? Az Ellenállástól jöttem! A testvére, Leia küldött! Segítenie kell!

– Menj el! – kiáltott rám és otthagyott. Mire feleszméltem már messze járt.

Lesétáltam és megkerestem a fénykardját. Taktikát váltottam és már az erősítéssel tértem vissza hozzá.

– Chewie, te mit keresel itt? – kérdezte ijedten, amikor a Vuki rárúgta az ajtaját.

– És hol van Han?

Megráztam a fejem válaszul Lukenak. Közben elnéztem mellette mert éreztem valamit Ren felől. Nagyon halványan, talán megalázottságot és mérhetetlen haragot. Pár percig éreztem de aztán elmúlt. 

Leült és hallgatott, gondoltam itt az idő és rábeszélem, hogy segítsen.

– Kylo Renben nem maradt már fény és egyre erősödik. Az Első Rend heteken belül uralni fogja az összes főbb rendszert. Szükségünk van a segítségére! Szükségünk van a Jedi Rendre! Szükségünk van Luke Skywalkerre. – mondtam.

Luke megrázta a fejét és azt mondta, hogy nekünk nincs rá szükségünk. Kérdően néztem rá.

– Mit vártál? Hogy fogom a lézerkardomat és nekimegyek a teljes Első Rendnek? Hagyj békén... – zárta le a témát és már nem figyelt rám de én nem hagyhatom ezt ennyibe. Azért küzdöttünk és szálltam szembe Rennel, hogy megtaláljam Őt, erre meg kiderül, hogy egyáltalán nem is akar segíteni.

– Nem megyek sehova maga nélkül! – makacskodtam.

Ezután követni kezdtem mindenhová a Mestert és szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy bizony a hatalmas elvárásaim miatt most nagyot kell csalódnom és az első benyomás sem volt helyes róla. Ő egyáltalán nem olyan, mint elképzeltem.

Épp már visszafelé sétáltam, amikor suttogást kezdtem el hallani. Csak nem a Midik szólnak hozzám? Elindultam abba az irányába, hogy kiderítsem, hogy honnan jön hang és egy ősi templomhoz értem. Egy kupac könyv felől jött a sustorgás és a hátam mögül megszólalt Luke.

– Ki vagy te?

– Hallottam őket... – álltam a polc előtt döbbenten.

– Ezer nemzedékkel ezelőtt épült, ezeknek itt. Az eredeti Jedi írások. Hozzám hasonlóan, a Jedi vallás utolsó maradványai... Ki vagy te? – kérdezte újból.

– Az Ellenállás küldött!

– Mitől vagy te különleges? Miért pont te jöttél? – kérdezte, én pedig hezitáltam.

– Használom az Erőt de kell az iránymutatása. Segítség kell!

– Neked tanár kell de Én nem taníthatlak. Meghalni jöttem erre a szigetre. Ideje véget vetni a Jedi Rendnek!

– Leia reménnyel küldött ide! Ha tévedett, tudnia kell az okát. Mindannyiunknak!

Erre nem felelt és elsétált. Kezdem feladni... Lehet hiba volt, hogy Leia engem küldött. Szomorúan piszkáltam az álcázott bináris jeladómat, amikor hirtelen zavart éreztem az Erőben. Meredten néztem egy pontot. Valami baj van de nem tudom pontosan mi, talán megint Ren. Nem! Leiát is érzem. Gond van az Ellenállás hajóján! Én meg nem vagyok ott. Leia!!! Belém nyilallt a fájdalom. Történt vele valami... de még nem halt meg...

Visszamentem a szállásomra és aggódtam még egy sort de aztán elaludtam. Hirtelen kipattant a szemem és Luke állt felettem.

– Holnap hajnalban kezdünk! Három leckét kapsz... Megtanítom neked, hogy miről szól a Jedi Rend és hogy miért kell megszűnnie! – mondta és ott hagyott.

A hajnal első sugarai pont a szemembe sütöttek. Egész jókedvűen ébredtem és ültem fel az ágyamba. Újra érezni kezdtem a nehéz levegőt és Rent. Ó, ne megint megtörténik... és egyre erősebben. Sokkal erősebben, mint utoljára. Mikor is volt az utolsó? Ren, akkor mondta ki majdnem, hogy szeret. Hát, most tuti nem ezt fogja mondani! Sóhajtottam és a légzésemre figyeltem. Hirtelen feltűnt előttem és teljesen ledöbbenve néztük egymást. Most más volt a diád, eddig tényleg lehetett álomnak érezni de most nem, most olyan valósághű volt, mintha tényleg itt lenne előttem. Végig néztem rajta és Istenem, mit tettem? A sebhelye az arcán annyira csúnya! A szemei szomorúak voltak és élettelenek. Teljesen olyan most Ren, mint egy elgyötört emberi roncs de ahogy meglátott, őrült láng gyúlt a tekintetében és eszembe jutott, hogy bár szeretem de ő, most már az ellenségem. Nem tudhatom, hogy ez a kapcsolat mennyire veszélyes rám nézve. Megölte Hant és majdnem Finnt is. Ettől egy pillanat alatt dühös lettem. Felkaptam a pisztolyomat és rálőttem a vállára. Látszott, hogy megijed de a lövedék nem ment át a kapcsolaton. Hálát adtam és sóhajtottam egyet. Felállt és én is felálltam. Rám mutatott a kezével és irányítani akart de ez a trükk sem jött össze. Elbizonytalanodott és mindketten megnyugodtunk, hogy legalább itt és most, nem tudjuk megölni egymást. Kaptunk egy kis plusz időt, ami csak a kettőnké.

– Ez nem olyan mint eddig, ezt nem te csinálod, abba belehalnál. Látod a környezetemet? – kérdezte a magára erőltettet nyugalommal. Kíváncsi volt és izgatott.

– Eddig sem én csináltam... – mondtam dühösen és elöntöttek az érzések. Talán azt gondolja, hogy nekem jó kínlódnom? Mit képzel? 

– Én nem látom a tiédet. Csak téged. Ez most valami más... – mondta és a megremegett a lábam ahogy rám nézett és ahogy ezt kimondta. Most komolyan, úgy beszél hozzám, mintha nem történt volna semmi? Luke kijött a házából én ránéztem és ő is oda nézett.

– Luke! – mondta és megszakadt a kapcsolat.

Visszanéztem a Mesterre és kérdezte, hogy mi az a lyuk a szállásom oldalán. Kimagyaráztam, aztán elindultunk a sziget legtetejére. Kellett pár perc mire elszállt a haragom és újra csak feladatra koncentráltam. Kanyargós lépcsőkön vezetett fel egy teremhez az út. A terem közepén egy kis fekete-fehér mélyedés volt, amiben megállt a víz.

– Skywalker mester! Támassza fel a Jedi Rendet, mert Kylo Rent erősen átjárja a sötét oldal hatalma. A Jedik nélkül esélyünk sincs ellene!

– Mit tudsz az Erőről? – kérdezte Luke.

– Az Erő, mindent áthat és összeköt a galaxisban.

– Igen, egy mindent átjáró energia, feszültség, egyensúly, ami összetartja a galaxist. Ülj, le meditálj. – utasított.

Leültem egy sziklatömbre és behunytam a szemem. Megfogta a kezem és a sziklához érintette.

– Lélegezz! Csak lélegezz! Tárd ki az elméd! Mit látsz?

Hirtelen képek villantak be és teljesen letaglózott, hogy ilyen erősen érzem a körülöttem lévő dolgokat. Ez a sziget tényleg egy ősi erőt képvisel.

– A szigetet. Életet. Halált és pusztulást, ami új életet teremt. Melegséget. Hideget. Békét. Erőszakot. – ez most kicsit olyan volt, mint a legeslegelső meditálásom. Remélem a végén Ren nem jelenik meg és nem fog sértegetni úgy, mint legutóbb.

– És mindezek között?

– Egyensúlyt. Egy energiát. Egy Erőt. – próbáltam jól felelni, mégis csak egy Jedi Mester kérdezett.

– És magadban?

– Magamban is, ugyanazt az Erőt. – mondtam kissé unottan mert ezt már tudtam.

– És erről szól a lecke. Az Erő nem a Jedik tulajdona. Hiúság azt mondani, hogy a Jedikkel a fény is elpusztul.

Őőő... hát nem hittem, hogy tud újat mondani, ebből a szemszögből még nem gondoltam erre. Tehát nem kell Jedinek lenni ahhoz, hogy védjük a fényt. Luke azt akarja, hogy ezután már csak az egyensúly legyen a fontos!