Árnyékok vagyunk ✓ [ Befejezett ]

15. fejezet

 Még a meditációban voltam, amikor hirtelen elkezdett húzni valami maga felé.

– Van még valami... A sziget alatt... Egy hely... Egy sötét hely... – ne, ne, ne, csak Ren ne várjon a sötétben rám! Azt most nem bírnám ki, ha újra itt lenne és ellökne magától!

– Egyensúly. Hatalmas fény, hatalmas sötétség! – mondta Luke.

– Annyira hideg és szólít engem!

Láttam egy sötét lyukat és be akartam esni, mindenképp látni akartam, hogy mi van ott.

– Állj ellen! Beszippantott a sötétség. – kiáltott rám. 

Ezután ijedten előre estem és kizuhantam a békés meditációmból.

– Az a hely mutatni akart valamit! – mondtam zihálva.

– Olyasmit ajánl, amire vágysz és még csak nem is próbáltál ellenállni. – nézet rám rémülten.

– De magát nem láttam! Nyoma sem volt! Elvágta magát az Erőtől... Most már értem! – mondtam megdöbbenve mert meg tudott volna állítani ha akar de nem tudott, mert már elutasítja az Erőt.

– Csak egyszer láttam ekkora nyers erőt. Ben Soloban! Akkor nem rémített meg eléggé. Most már igen! – mondta és elviharzott.

Fújtam még kettőt és nem tudtam feldolgozni, hogy Renhez hasonlított. Én sosem leszek olyan erős, mint ő. Ő egy zseni, én meg egy senki vagyok...

Felzaklatva tértem vissza a Sólyomra. Még este kértem meg Chewiet, hogy érje el Leiáékat mert rettenetesen aggódtam értük.

– Még mindig nem tudod elérni az Ellenállást? Még próbálkozz! Ha sikerül, kérj helyzetjelentést! És kérdezz Finnről! – kértem meg a Vukit és leszálltam a hajóról.

Viharos volt a tenger és a hullámok cseppjei esőként hulltak rám. Álltam még és csak néztem szürke eget. Lassan megint érezni kezdtem a kapcsolatot. Most ez komoly? Ilyen rövid idő alatt a második? Eddig félévente történt bármi is, ma pedig érzem a másodikat.

Meg fordultam és ott állt Ren. Ha az arcán lévő sebre nézek, mindig elönt a bűntudat és a fájdalom de amit most a legerősebben érzek az a düh volt.

– Miért kapcsol össze az Erő? Kettőnket. – kérdezte kissé tenyérbemászóan és látszott, hogy nem tudja a választ. Hát nincs Kyber Kristálya, ami elmondta volna neki. De teljesen kiborít, hogy így beszél hozzám, mintha mi sem történt volna és ez még jobban feldühített! Nehezen lépek túl azon, hogy megölte a saját Apját és Finnt is majdnem. Hibáztatni is akarom Őt de a szívem mélyén védem is! Annyira összezavar és fájt minden szava.

– Lelketlen gyilkos vagy! – kiáltottam rá, mert azt akartam, hogy megbántsam és fájjon neki úgy, mint nekem. – Elkéstél! Veszítettél! Megtaláltam Skywalkert! – dörgöltem az orra alá magabiztosan. Ettől tuti a plafonon lesz, gondoltam de nem az történt, amire számítottam.

– Elmondta, mi történt? Hogy miért pusztítottam el a templomot, azon az estén? – kérdezte nyugodtan. Engem ez a kérdés annyira meglepett, mint egy kellemes gyomorszájon vágás. Teljesen görcsbe ugrott tőle a gyomrom. Meg akartam valamikor kérdeznem erről Lukot de ezt Ren miért hozta fel? Miért most? Akkor kellett volna elmondania. Akkor és nem most!

– Már teljesen mindegy, hogy mi történt akkor!!! – kiabáltam rá dühösen.

– Tényleg? – kérdezett vissza és láttam rajta, hogy bár most nem akartam megbántani, ezzel még is sikerült. Szomorúan nézett engem, mélyen a szemembe. – Á valóban. Ugyanolyan a tekinteted, mint az erdőben. Amikor szörnyetegnek neveztél...