Árnyékok vagyunk ✓ [ Befejezett ]

29. fejezet

 A Vörös Őrök fegyvert rántottak, ahogy a Lovagok is. Nyeltem egy nagyot, miközben végig néztem rajtuk. Arra igazán nem voltam felkészülve, hogy a srácok ellen kell majd harcolnom... Az új tag magabiztosan ránk szegezte a fegyverét és lövésre készen állt, amikor váratlanul Zola felől felvillant a fény és az új fiú holtan rogyott össze. Ez, mintha egy jel lett volna, a srácok elintézték a hozzájuk álló legközelebbi Vörös Őrt és amikor mindegyikükkel végeztek, kettőt léptek felénk. Én csak döbbenten néztem Zolát és a halott Lovagot.

– Úgysem kedveltem! Elég elmebeteg volt... – mondta Zola nevető hangon és felcsapta a szemüvegét. Átható kék szeme felcsillant a sötétben és már attól, hogy látom teljesen megnyugodtam. Fel sem fogtam eddig, hogy mennyire hiányzott! Jimen levette a maszkját és rám nézett, zöld szeme mindent elárult.

– Jössz nekem egy randival! Nem felejtettem el... – mondta és megvillantotta hófehér mosolyát. Az örömtől, hogy itt vannak, velünk vannak és végre együtt vagyunk kibuggyantak a könnyeim. Csak biccentettem egy aprót, mert mást hirtelen nem bírtam kinyögni. Végül mindenki levette a maszkját és rám mosolyogtak.

Baltazar teljesen nyugodtan megszólalt.

– Mindegyikünk nevében mondhatom, hogy az, a közel két év volt életünk legjobb időszaka és ezt neked köszönhetjük! – Zakari és Obadiah is bólogatott.

– Köszönöm srácok! Hálás vagyok mindenért... – mosolyogtam rájuk és törölgettem a szememet. Olyan boldog voltam egy pillanatra de akkor Palpatine hirtelen ránk üvöltött.

– Ha szövetkeztek, együtt haltok meg!

A következő mozdulatával kezeiből Erő villámokat kezdett el szórni. Én és Ben védtük magunkat a kardjainkkal, amennyire tudtuk de a többieket ijesztően végig sokkolta és csak annyit láttam, hogy Jimen, Zola elé lép és az Erővel próbálja kivédeni a villámokat de túl erős volt a támadás. Végül mindannyian méterekkel hátrébb repültek és összeestek, nem mozdultak meg többet. Felsikítottam és feléjük mozdultam de már nem tudtam segíteni rajtuk, mert Palpatine ereje kitépte kezünkből a fénykardjainkat és megragadott minket Bennel. Maga elé húzott és ahogy térdeltünk előtte, egy Erőt ízlelt meg, ami kettőnkből jött. Nézte a kezeit és csodálkozott.

– A köteléketek életereje egy diád az Erőben. Olyan energia, mint maga az élet! Nyoma sem volt nemzedékek óta és most kettőtök ereje feltámasztja az egy, igaz Uralkodót!

Ránéztem Benre, ha már itt a vég, akkor az ő arcát akarom utoljára látni. Ő is nézett engem és tekintetünk összefonódott. Láttam, hogy minden erejével szabadulni próbált de neki sem ment. A Sith nagyúr felénk emelte kezeit és elkezdte kiszívni belőlünk az édes energiát. Egyre jobban éreztem, hogy hagy el az erőm. Fájt és ő pedig csak nevetett. Palpatine lecsapolta az összes életerőnket és ájultan terültünk el.

Épp arról álmodtam, hogy együtt vagyunk Bennel az Ajan Klosson, ott volt körülöttünk mindenki, akit szeretek és öleljük a három gyermekünket, amikor bekúszott egy hang az álmomba és hallottam, ahogy azt mondja.

– Ahogy én buktam el régen, úgy bukik el az utolsó Skywalker! – álmomban picit még nevettem is ezen, mert Ben nem az utolsó Skywalker! Felnéztem és már nem volt mellettem. Ben? Hol van Ben? Nem akarom elveszíteni, mindenáron megtalálom és örökké együtt leszünk... Soha nem fogom feladni mert ő életem szerelme és gyerekeim apja!

Fájdalmasan éles hangra ébredtem. A hátamra fordultam és semmi erőm nem volt. A szemem lassan fókuszált arra, ami felettem történik. Láttam, hogy Erő villámok sora bénítja meg az Ellenállást és úgy hullanak le a hajók az égből, mint arról a rózsaszínfáról a virágok. Még ahhoz is fáradt voltam, hogy nyitva tartsam a szemem és tudtam, hogy most igazán el kellene egy kis segítség. Még nyitott szemmel elkezdtem koncentrálni és minden levegővételemmel egyre jobban akartam.