Árnyékok vagyunk ✓ [ Befejezett ]

20. fejezet

Leia nehezen de összetartotta az Ellenállást mert tudta, hogy mi vagyunk a szikra, ami fellobbantja az Első Rendet eltörlő tüzet és helyreállítja a Köztársaságot. Ez a mi küldetésünk. Ez az Ő küldetése! Később elmondta, hogy mit tett értünk Luke és miért áldozta életét. Leia mindig azt mondogatta nekünk, hogy nem vagyunk egyedül, a galaxis minden sarkában, az elnyomottak és leigázottak ismerik a jelképünket és a reményt jelenti a számukra.

Finn és Poe jó barátaim lettek és teljes jogú Ellenállóként már mindenki ismert. Új tagokkal bővültünk és a kémeink még megvoltak. Sorra kaptuk a jelentéseket és már biztosra tudtuk, hogy Ren lett a Legfőbb Vezér.

Hetek teltek el és én folytattam a kiképzést és készültem a gonosz Első Rend elleni harcra. Egyik nap, épp ebédeltünk az új otthonunkban, Kat, az ikrek és Leia, amikor elkezdtem Rent érezni. Megállt a kanál a kezembe és már nem tudtam bevenni a számba a falatot. Jobbra, majd balra fordítottam a fejem és mire újra magam elé néztem, már ott ült az asztalnál. Ez a kép, ami elém tárult annyira természetellenes volt, hogy hirtelen zavaromban köhögtem kettőt és elmosolyodtam, pedig hányszor megfogadtam, hogy komoly leszek vele ha legközelebb találkozunk mert még mindig annyira haragszom rá. Csak ült és nézett rám. Gondolom a trónján ül ilyen ünnepélyes ábrázattal és lassan letettem a kanalat a kezemből. Leia mellettem ült és észrevette a furcsa viselkedésemet. Amikor rátette a kezét a kezemre lepillantottam, majd körbe és akkor tudatosult bennem, hogy itt vannak a gyerekek is. Ettől egy másodperc alatt komoly lettem és teljesen befeszültem. 

Ren felemelte a mutatót ujját de nem nekem. Biztos ő is elfoglalt.

– Nem jó az időzítés! Most nem tudok beszélni... – mondtam neki szemtelenül és próbáltam a pánikot elrejteni előle.

– Nekem sem alkalmas. – válaszolta komoly képpel. 

Leia maga elé meredt és izgatott lett mert megérezte a fiát. 

Ren ebben a pillanatban lenézett a kezemre és csak annyit mondott. 

– Leia ott van Veled! 

Bólintottam és én pedig éreztem mellőle Jiment és Zoláékat. Bekönnyeztem és azt kívántam bár ott lehetnék én is velük. 

– Üdvözlöm a srácokat!  – préseltem ki magamból és fájt ez a beszélgetés. 

– Ki van még veled? – kérdezte és egy pillanatra behunyta a szemét. – Érzek még másokat is... – ez nagyon nem jó, nem tudhatja meg a gyerekeket... 

– Már tudnád, ha akkor engem választasz és velem jössz! Itt ülhetnél igazából is velünk és nem lennél most ennyire végtelenül magányos! – mondtam és legördült egy könnycsepp az arcomon. 

Ren tekintete elsötétedett és nem tudtam eldönteni, hogy rám haragszik vagy magára. 

– Velem is maradhattál volna... Megígérted nekem, emlékszel? Nem tartottad a szavad! – biztos arra gondolt, amikor megígértem neki, hogy ott fogok mellette ülni a trónon. Ott a teraszon a fénylő égbolt alatt, valóban megígértem ezt neki és csak a pislákoló mécsesesek és a virágok illatát vivő szél volt a tanúnk rá. Istenem, olyan mintha egy egész élettel ezelőtt történt volna...

– Sajnálom Ren de egyszer meg fogod érteni. – mondtam és a kapcsolat megszakadt. Ahogy vége lett felálltam és zihálva arrébb sétáltam. Nagyon nem akartam a gyerekek előtt kiborulni. 

Leia utánam sietett és elmeséltem mi történt, megölelt és biztosított róla, hogy jól csináltam. 

– Johanna, tarts ki! Ne feledd, a jelen a fontos. Arra összpontosíts. Érezz, ne töprengj!

Bólintottam, majd összekaptam magam és folytattuk az ebédet.

Újabb hetek teltek el és minden nap meghaltam kicsit, mióta elváltunk egymástól. Egyre jobban hiányzott, már mintha akartam volna, hogy ismét össze kössön az Erő minket. Ha nem is szól hozzám egy szót sem, akkor legalább lássam és érezzem.

Egyik este teljesült a vágyam, csak sajnos nem úgy, ahogy elképzeltem, mert épp tusoltam. Ez annyira rám jellemző, ha meg is kapom, amire vágyom, tuti nem olyan formába, ahogy akarom.

Ráérősen mostam le a habot a hajamról, amikor elkezdtem érezni de most olyan gyorsan történt, hogy mire feleszméltem, már előttem állt Ren és meredten nézett. Kinyújtottam a karom és a törülköző a kezembe repült. Zavarban voltam de gyorsan magam elé tartottam és közben még jött rám a zuhany. Folyt végig a víz rajtam és a törülközőmön. Féltem, ha elnézek és elzárom a csapot, akkor eltűnik a szemem elől. Ren közelebb lépett hozzám és nyelt egyet, én pedig hátráltam és harapdálni kezdtem a számat. Lenézett rá és a szeme most olyan mohó lett.

– Nem bújhatsz el előlem, Johanna. Megfoglak találni! – mondta magabiztosan. Ez vajon fenyegetés vagy egy ígéret?

– Gratulálok az előléptetésedhez! – néztem rá gúnyos mosollyal. Itt nem tud mit tenni velem. – Remélem élvezed a hatalmadat! – nevettem. – Megérte Ren? Tök egyedül vagy... Ezt akartad? Őket választottad és nem engem, nem minket! Nagyon rosszul döntöttél... – mondtam és közben lépet még egyet előre. Már őt is érte a víz és mintha ő is egyre vizesebb lenne. Felém hajolt és én már nem tudtam többet hátrálni. A fejemet is neki döntöttem a falnak és vártam. Végig nézett rajtam és megállt a tekintete a szívemnél, a sebemen. Kissé összehúzta a szemét de a heges arcáról nem tudtam semmit sem leolvasni. Éreztem, ahogy hajából csöpögött rám a víz. Ezután komor tekintettel felnézett egyenesen a szemembe.

– A Lovagokkal menni fogunk érted! – és addigra már csak pár centi volt a szája és az én szám között. Már nem nevettem és csak rá figyeltem. A szemem őt látta és a szívem őt akarta, bár meg tudna csókolni!

De már nem tudott, mert hirtelen eltűnt. Csak elmerengve néztem a hűlt helyét és próbáltam feldolgozni a hallottakat, amikor bevillant. Jól láttam, hogy víz csöpögött a hajából? Az nem lehet...

Felöltöztem és rohantam Leiához. Átbeszéltünk a lehetőségeket és arra jutottunk, hogy lehetséges, hogy egy idő után teljesen élethű legyen a kapcsolat. Vigyáznom kell!

– Az ki van zárva, hogy tudja ennek a bázisnak a koordinátáit. Ne izgulj! – nyugtatott Leia.

– De azt mondta, hogy jön! A gyerekek is itt vannak!!! – pánikoltam a tehetetlenségemben.

– Ne aggódj... Ha  tényleg jönnek, akkor fel vagyunk készülve rájuk. 

Sóhajtottam egyet. Hát lehet, hogy ő fel van készülve de hogy én nem, az tuti! Mit szólt vajon Zola, hogy élek? Jimen? Valahogy beszélnem kéne velük. Biztos utálnak...

Újabb napok teltek el és már nem izgultam. Az első éjszakán a diád után rémálmom volt, azt láttam, ahogy állunk az esőben és mind meg akarnak ölni. Zola gyűlöl és a többiek is mind a halálomat akarják. Biztos ezt akarta Ren, hogy féljek és rettegjek. Örülhet, mert elérte a célját. Pár nap után már tudtam, hogy ha tényleg tisztában lennének azzal, hogy hol vagyok, már eljöttek volna értem, ezért teljesen megnyugodtam. 

Nap, mint nap edzek és közben C-3PO-val tanulmányozom a Jedi könyveket. Tényleg csomó megkötés van. Ne öljek? Komolyan? Az nem fog menni. És, hogy ne legyek dühös? Az meg végképp de azért próbálkozom...

– Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld! – mondogatta Leia és folytatta a tanításomat. Mostanra mindent átadott, amit még ő tanult Luketól. Itt is csináltatott egy edzőpályát nekem és talált egy tréning droidot is. Olyat, amivel még Rennel gyakoroltunk. Hihetetlen, hogy mindenről ő jut az eszembe.