Árnyékok vagyunk ✓ [ Befejezett ]

18. fejezet

Deaktiválódott a bilincsem és hangos puffanással a csuklómról, a földre esett. Teljes testemmel reszkettem de nem tudtam eldönteni, hogy a félelemtől vagy a mérhetetlen dühtől, amit ennek az embernek nem nevezhető élőlény irányába érzek. Ő tette tönkre Ren életét! Megölöm itt és most!

– Gyere közelebb, gyermekem! – mondta kedvesen, én pedig csak minden erőmmel koncentráltam és egyenletesen vettem a levegőt.

– Micsoda erő! A sötétség terjed, és a fény harcba száll. Figyelmeztettem ifjú tanítványomat, hogy ahogy nő az ereje, méltó ellenfele is felbukkan a fény oldalán. Skywalker, gondoltam én... Tévesen... – és az Erővel maga felé húzta mindkét fénykardomat, megnézte és letette őket.

– Azt mondtam, közelebb... – intett felém és már éreztem, ahogy húz magához. Vettem egy nagy levegőt és amennyire tudtam, magabiztosan megszólaltam.

– Alábecsülöd Skywalkert, és Ben Solot, és engem is. Ez lesz a veszted! – és már egy karnyújtásnyira voltam tőle. Hát, ez közelebbről még ocsmányabb... Az undor az arcomra is kiült és pislogás nélkül meredtem rá.

– Talán láttál valamit? Gyengeséget a tanítványomban? Hát, emiatt jöttél? – kérdezte izgatottan, aztán elnevette magát.

– Ostoba gyermek! Én voltam az, aki összekötött titeket. Én tüzeltem fel Ren vívódó lelkét! Tudtam, nem elég erős, hogy elrejtse előled... Te pedig nem voltál elég bölcs, hogy elkerüld a csapdámat... – basszus... Oké, erre rábasztam. Felemelte Snoke a kezét és megfogta a fejem.

– És most, átadod nekem Skywalkert. Aztán végzek veled, a legkegyetlenebb módon! – a pulzusom már az egekben volt és elkezdtem zihálni.

– Nem! – kiáltottam rá de Őt ez nem érdekelte és felemelt az Erővel.

– De igen. Add át... mindened! – és elkezdett kutatni az elmémben. Transzba estem és védtem azokat az emlékeimet, amiket a legmélyebbre ástam. Ő talán ezt észre sem vette, mert célirányosan csak Luke után kutatott. Még szerencse, hogy neki nem mondtam el semmit, mert amit Lukekal beszéltem, azt már Snoke is szó szerint tudja. Egyre erősebben akarta és minél jobban ellenkeztem, annál jobban fájt. Sikítottam és küzdöttem.

Mikor végzet, lezuhantam a földre és csak lihegtem mert nagyon sok energiámat kivette.

– Lám, lám! Nem hittem volna, hogy Skywalker ennyire bölcs lenne. Megadjuk neki, amire vágyik, a Jedi Rend és a saját halálát. Miután a Lázadók eltűnnek, elmegyünk a bolygójára és eltöröljük az egész szigetet.

Ziháltam és egy tervet próbáltam kitalálni. Felpattantam és hívtam a kardjaimat. Felém repültek de kikerültek és engem megütve visszaszálltak oda, ahonnan elindultak.

– Minő elszántság! Figyelj rám! – mondta és egy ablakhoz húzott az Erővel. Megmutatta azt, amit rémálmomba sem akartam látni.

– A teljes Ellenállás azokon a hajókon van... Hamarosan mind elpusztulnak! Számodra minden elveszett! – és láttam, ahogy kilövik egyesével a hajókat. Leia! Finn és Poe! Mérhetetlen dühös lettem és felemeltem a kezem és hívtam Ren fénykardját az oldaláról. Felém is repült, bele a kezembe. Aktiváltam és készen álltam a harcra!

– Még ott parázslik benned a remény! Egy igazi Jedi ereje rejtőzik benned! – amíg kimondta ezeket a szavakat, én felé futottam és már láttam magam előtt, ahogy leszúróm és vége lesz ennek a rémálomnak, amikor két ujjával intett felém és én pedig elvetődtem. A vörös fénykard kiesett a kezemből és csak pörgött a sötét padlón. Ren elé estem, aki még mindig csak ott térdelt. Felnéztem rá és ha esetleg tenni szeretne valamit, akkor lassan eljött az ideje...

– És éppen ezért, meg kell halnod. Újra. De most már végleg! – folytatta Snoke és felemelt. Mozdulni sem bírtam és most már Ren előtt térdeltem.

– Már egyszer meghaltam, a következőt is túl élem... – morogtam magamnak, alig hallhatóan.

– Méltó tanítványom, a sötétség gyermeke, Vader nagyúr törvényes örököse! A vívódás helyett, most már elhatározást érzek. A gyengeség helyett pedig erőt! Fejezd be kiképzésedet, és teljesítsd be a sorsod! – Ren ezekre a szavakra felemelte a fénykardját a földről és felállt. Egy pillanatra megijedtem de ahogy néztem őt, még mindig reménykedtem, bármit is tett. Halálomig hinni fogom, hogy ő jó és jó döntéseket hoz majd, akárhányszor is tévedek! Nézett engem és nem tűnt bizonytalannak.

– Tudom, mit kell tennem! – mondta semleges hangon és csak remélni tudtam, hogy egyre gondolunk.

– Ben. – suttogtam és talán az igazi neve hallatára magára talál. Az arcomon az elfogadás, a remény és a szerelem látszott.

– Azt hiszed, átállíthatod? Szánalmas gyermek! Nem árulhat el engem! Nem győzhet le! Belelátok a fejébe, átlátom minden szándékát! – mondta Snoke. 

Hah, minket sem látott... Még mindig nem tudja, hogy én a felesége vagyok és tudom, hogy szeret engem! Bízom benne és tudom, hogy jól fog dönteni.

– Igen. Látom, ahogy lesújtani készül a fénykarddal... – már csak mosolyogni tudtam Renre. Van rá esély, hogy talán újfent tévedtem de akkor legalább, az ő keze által halok meg.

– És most, ostoba gyermek, bekapcsolja, és végez igaz ellenségével!!! – kiabálta Snoke és ebben a pillanatban leestem a földre és még éltem.

Visszanéztem a Vezérre és Ben, az én fénykardomat aktiválta és azzal ketté vágta Snokeot. Ahogy felém repültek a kardjaim, felnyúltam és elkaptam őket. Felpattantam és átszellemülve mélyedtünk egymás szemébe. Kellett mindkettőnknek pár másodperc, mire a döbbenetből ki tudtunk szakadni. A szívem ujjongott és csordultig volt boldogsággal! Végre meghalt Snoke! Végre Ben visszatért és velem lehet! Együtt lehetünk és elmondhatom a titkomat! Felszabadultan a nyakába ugrottam és Ő nem lepődött meg ezen, erős kezeivel tartott, magához szorított és hevesen megcsókolt. Úgy, mint aki már száz éve erre vár. Két pillanatig forrtunk össze egy szenvedélyes csókban és már tett is le, mert ekkor nekünk támadtak a Praetorian Őrök. Egyszerre aktiváltuk a kardjainkat, amik engem szürkén világítottak meg, Ben arcát pedig vörösre festette a fénye. Mindketten hátra fordultunk és úgy védtük egymás holterét. Úgy harcoltunk, mintha nem is lett volna az a pár év kihagyás, mintha tegnap lett volna, hogy ott a csatatéren ugyan így harcoltunk, ezer ellenséggel. Előre tudtuk egymás minden mozzanatát, ismertük egymás harcmodorát és minden áron vigyázni akartunk egymásra. Nem kellett hátra néznem, így is tudtam és éreztem, hogy minden rendben van. Volt egy pillanat, amikor teljesen előre hajolt, én meg pont rúgni akartam, ezért rá dőltem és ő megtartott. Véletlenül megérintettem az oldalát és ettől teljesen izgalomba jöttem. Érzem, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk, nem csak a harcban de mindenhogy is. Küzdöttünk de sokan voltak és mind egyszerre akartak megölni minket. Bent mert áruló lett, engem meg csak úgy. Egyre távolodtunk egymástól de a fél szemem rajta volt. Szembe találtam magam egy elektromos lánc korbács Mesterrel. Hát, rögtön beugrott, hogy amikor régen egy ilyen fegyverrel találkoztam az mennyire fájt a végén. Ettől kissé kibillentem az összpontosításból és rátekeredett mind két kardomra. Egyre közelebb húzott magához, én meg csak erőlködtem. Majd már annyira közel ért, hogy megfogta a nyakamat. Egy pillanatig hezitáltam de kifordultam a kezéből és átbújtam a karja alatt. Ezután egy mozzanattal belé szúrtam mindkét kardomat. Akkora erővel tettem ezt, hogy amikor végeztem vele és kihúztam belőle, a lánc lerepült a kardjaimról egyenesen a függönybe, ami persze rögtön lángra kapott. Hát, ez remek!

Bennek akadtak gondjai, mert őt nem becsülték alá és hárman mentek rá egyszerre. Láttam, hogy ő is engem néz fél szemmel, ami határozottan nem segített rajta. Nem szabad elvonnom a figyelmét! Végül meg tudta ölni mind hármat egyedül de az utolsóból nem bírta kihúzni a kardját. Ekkor előugrott egy negyedik és Ben fegyvertelen volt vele szemben. Védekezett de támadni nem tudott. Az Őr elkapta és fegyverével nyakon ragadta. Én még épp az utolsó Őrrel küzdöttem és nagyon nehezen adta magát. Ő is ugyan úgy két kezes volt és őszintén, még nem harcoltam olyannal, mint én de erőt vettem magamon és két gyorsabb mozdulattal megöltem. Épp már ünnepelni akartam, amikor hátra néztem és láttam, ahogy Bent sarokba szorították.