Árnyékok vagyunk ✓ [ Befejezett ]

21. fejezet

ABY 35

Végre teljesen elsajátítottam a gyógyítást és az első dolog, amit sikerült meggyógyítanom az a fénykardom volt. Szegény Tod rossz formában volt de mostanra teljesen helyre hoztam. Annyira aggódtam érte.

Az ikrek 3 évesek és már rettegve figyelem őket, hogy vajon mikor emelnek fel egy követ az Erővel. Még korai, még korai... Mondogatom magamnak de érzem, hogy ez bármikor bekövetkezhet és akkor Ren, biztosan megérzi őket. Még előtte kell elmondanom neki és még azelőtt kell átállítanom őt. Az Első Rend magától is összeomlik ha Ren kiszáll belőle. Talán ő lesz a béke kulcsa.

Egyik reggel mindenki izgatott lett. Én pont lemaradtam, hogy miről van szó, amikor megéreztem Rent, ahogy dühöng. Annyira mérges volt! Teljesen összezavarodtam... Mi történhetett?

Leiához siettem, akit teljes letargiába találtam, Finn és Poe pedig csak ültek mellette.

– Valaki mondja már el, hogy mi történt!?

– Fogtunk egy rádióadást... Palpatine hangja volt rajta... Az egykori Uralkodó, bosszúval fenyegetőzött! – mondta Leia. – Már kiküldtem az összes kémeimet, hogy információt gyűjtsenek. Most várunk!

Nem volt teljesen világos, hogy hogy élhet az, aki már meghalt de az arcukra volt írva, hogy ezt most inkább ne kérdezzem meg.

Eltöprengtem, aha, szóval Ren is most tudta meg és azért volt irtó dühös. Hát, ez érdekes lesz! El akarják venni az imádott hatalmát. Vajon mit lép rá? Ahogy ismerem, már most elindult megkeresni és megölni az Uralkodót... Mosolyognom kellett, ahogy erre gondoltam.

Pár nap múlva kaptunk egy üzenetet, hogy van egy fontos hír és találkozott kért az egyik kém. Poe és Finn kérte, hogy én is menjek velük de elutasítottam. Nem mehetek, ha kimozdulok innen lehet Ren rám talál, vagy rosszabb. Félek. Félek innen elmenni és nem vagyok most egyensúlyban önmagammal. Nem kockáztathatom a gyerekek biztonságát. Poe nem értette, hogy mi a bajom és csak annyit mondott, hogy megoldják nélkülem is. Ő, Finn és Chewie elindultak a Sólyommal. 

Lelkiismeret furdalásom lett és inkább kimentem meditálni az esőerdőbe, hátha lenyugszom és Leia is már régóta nyaggat azzal, hogy tanuljam meg elérni a régi Nagy Mestereket.

Lábamat magam alá húzva, szememet lehunyva ültem. Nem tudom mikor kezdhettem el lebegni de már egy ideje elszakadtam a földtől. Körülöttem kövek és kisebb sziklák keringtek, úgy mint a bolygók a nap körül. Az Erő átáramlott rajtam és minden máson is és így összekötött mindennel. Próbáltam többfelé figyelni és irányítani az Erőt.

Leia kijött megnézni, hogy hogy haladok.

– Jól csinálod Johanna! Napról napra erősebb a kapcsolatod az Erővel. Most terjeszd ki a tudatodat, ha készen állsz, egyszer képes leszel elérni a régmúlt Jedi Mestereit.

Mély levegőt vettem és azt tettem ami Leia mondott de éreztem, hogy legbelül zaklatott vagyok, pedig nyugodtnak kéne lennem.

– Legyetek velem! Legyetek velem! Legyetek velem! – ismételgettem de nem akartam magamnak sem bevallani, hogy ez még nem fog menni, ezért inkább kérdeztem.

– Miért nem edzettél tovább Lukekal?

– Egy másik élet szólított! – válaszolt Leia.

– Honnan tudtad, hogy az a helyes út?

– Látomásaim voltak és éreztem, hogy én máshogy fogom szolgálni a galaxist! – sóhajtott egyet Leia, majd folytatta. – Kincset ért minden perc, amit a testvéremmel tölthettem. Minden nap hasznát veszem annak, amit akkor megtanított. Ha valaki egyszer kapcsolatba kerül az Erővel, mindig a részese marad. Az évek alatt tanultam és fejlődtem. Volt olyan, hogy csak a szenátus padlóján folytatott közös meditáció tartott vissza attól, hogy bolygóközi incidenst okozzak. – ezen elmosolyodtam, ahogy elképzeltem. 

– És Luke mit szólt ehhez?

– Csalódott volt de megértette. Átadtam a fénykardomat és azt mondtam neki, hogy majd adja oda egy méltó tanítványának... – amikor ezt mondta elcsuklott a hangja. Gondolom arra számított, hogy majd a fia megkapja. Megköszörülte a torkát és folytatta. – Ne tereld el a figyelmemet! Összpontosíts és hívd őket!

– Legyetek velem! Legyetek velem! Legyetek velem! – mondogattam majd vártam de nem történt semmi. – Nincsenek velem! – csalódottan sóhajtottam egyet, majd finom mozdulattal a talaj felé ereszkedtem.

– Johanna! Légy türelmes! – mondta a Mesterem kedvesen.

– Kezdem azt hinni, hogy lehetetlen meghallania régi Jedi Mestereket. – válaszoltam miközben mentem felé és most volt időm végig mérni. A haja most is kifogástalan volt, szoros fonatokba rendezve. Ékszerei csodásak voltak, főleg a gyűrűje és ruhája most olyan tábornokos volt. Szeme csillogott rám de az utóbbi időben észrevettem, hogy Leia lassabban mozog már és mintha fájdalmai lennének. Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy az a sok veszteség, ami mostanában érte őt, lassan felemészti.

– Semmi sem lehetetlen! – mosolygott rám és nosztalgikusan körbe nézett. – Mondtam már, hogy Luke ezen a bolygón is edzett engem? – megcsóváltam a fejem. – Pedig így volt. Mindig azt mondta, hogy ez a bolygó "Dagobah kellemesebb változata" ugyanolyan párás, meleg, zöld és tele van élettel, mint az a bolygó ahol Yoda Mester tanította őt, csak éppen nem olyan büdös. – ezen elnevette magát és én vele nevettem. Közben elindult egy tisztás felé és követtem. Rá mutatott egy fa törzsén lévő rég begyógyult vágásra.

– Ezt én okoztam! Luke-ot akartam eltalálni de elhibáztam. Már több mint három évtizede itt van. – elgondolkozott majd folytatta. – Egy dolgot nagyon megtanultam a testvéremtől, mégpedig azt, hogy nincs két egyforma ember, még az ikrek sem ugyanolyanok. Mindenki másban tehetséges és nem szabad összehasonlítani őket. Nem fognak ugyanabban az ütemben fejlődni sem... Mondok egy példát, Luke félkézzel tartotta magát kézen állva, úgy, hogy a Mesterét is cipelte, én ezt nem tudtam megcsinálni, hanem rögtön fejen állva lebegtem. Másban voltunk tehetségesek, mindketten kiemelkedtünk valamiben de nem ugyanabban és ez így a jó. Ezt vedd majd figyelembe, ha tanítod az ikreket...

– Leia, úgyis ott leszel és majd figyelmeztetsz akkor is! – mosolyogtam rá de ő nem viszonozta ezt. Megfordult és elkezdett visszafelé sétálni de még közben kiadta, hogy fussak egy kört a pályán.

Előkaptam a fénykardjaimat és futottam ahogy tudtam. Végig gyakoroltam a trükköket a kardokkal a kezemben, majd a tréning droiddal kezdtem el harcolni, amikor megéreztem Rent és láttam amit ő lát. Bevillantak képek Hanról és a szüleimről és ettől teljesen szétestem. Dühös lettem és kapkodni kezdtem, végül elestem és úgy maradtam a földön fekve. Kicsivel később, feltápászkodtam és visszasétáltam a bázisra.

– Megzavartak. Nem fejeztem be a pályát... – panaszkodtam Leiának. – Úgy érzem, hogy Én most nem vagyok önmagam. Tudom, úgy tűnhet csak kifogásokat keresek...

– Nem az érdekel, minek tűnik, hanem a valóság! – mondta Leia.

– Talán csak fáradt vagyok... Semmi több! – válaszoltam. Nem akartam bevallani neki, hogy nem csak Ren miatt vagyok szét hullva, hanem mert most már egyre gyakrabban villannak be dolgok a családomról is és kikészít, hogy nem emlékszem rájuk.

– Fogd és ezzel fejezd be a pályát! – felém nyújtotta Luke fénykardját és én megráztam a fejem. Hogy használhatnám a Jedi Mester fegyverét, ha nem is vagyok Jedi?

– Kiérdemlem majd a testvére fénykardját egy nap! – néztem rá elszántan. – Akkor én most visszamegyek és befejezem azt, amit elkezdtem!

Leia büszkén bólintott egyet és nézte, ahogy távolodok tőle.