A mi titkunk

Exmemoriam

Hermione szemszöge 

Csend volt mikor megérkeztünk. Mr. és Mrs. Weasley le voltak ülve a váró teremben .  Nagyon  látszott, hogy valami nincs rendben ezért feléjük mentünk (mennénk ha nem kellene Malfoyt húznom magam után) . Harryt és Ginnyt nem is láttam itt. George épp egy szobából jött ki a folyosó végéről és meglátott bennünket.

-Na végre, hogy itt vagytok - mondja nekünk kezét kitárva majd összecsapja. - Már azt hittem, hogy valami baj történt - jegyezte meg egy perverz vigyor kíséretében.
-George a helyedben inkább hallgatnék - mondta Draco vigyázzoan s rám mutatott.
-Szerintem is - néztem rá szúrós szemekkel majd pedig ott hagytam őket s Mrs. Weasley mellé mentem.
-Neki meg mi a baja? - kérdezte csodálkozva George s engem figyelt gyanakvóan.
-Nem tud ellenállni nekem és a sármomnak ezért ez idegesíti - magyarázta röviden Malfoy s ő is rám rám nézett.
-Mindent hallok ti idióták - figyelemeztettem őket s pálcám felé nyúltam.
-Mi inkább kint leszünk majd jövünk - mondák egyszerre s azzal el is mentek. ( férfiak ...)

-Mr. és Mrs. Weasley, hogy van Ron? - kérdeztem meg kíváncsian s leültem melléje.
-Drágám nem tudunk mi sem semmit, Harry és Ginny ott vannak nála, de semmi jót nem tudtak mondani eddig - válaszolt nekem aggódóan és Mr. Weasley ölelésébe bújt .
-Fizikailag jól van igaz, hogy pár karcolás van rajta az átok miatt, de ő egy erős fiú aki sok mindent túl élt ... - folytatta tovább, csakhogy itt elhallgatott s rám nézett.
-De? - kérdeztem aggódóan s sejtettem, hogy mi lesz a válasza.
-Lelkileg van kifáradva az én kis fiam - szólt közbe Mrs. Weasley s elkezdett könnyezni .
-Tudod Hermione , amikor veled volt csakúgy ragyogott, olyan boldog volt, hogy még soha. Csakis te voltál a mindene, a boldogsága, de egy idő után nem tudjuk miért, de elhagyott téged - mondta Mr. Weasley és éreztem, hogy a szívem ott szakad ketté.
-Én vagyok a hibás , hogy itt van, mindenért ÉN vagyok a hibás, miattam van itt és csakis én tehetek erről... - jelentettem ki épphogy érthetően s elkezdtem sírni, hisz tényleg én miattam van ez az egész.
-Hermione szívem, nem te vagy a hibás - szólt hozzám lágyan Mrs. Weasley és magához húzott. - Ne légy buta, Ronald nagyon is szeretett téged és az is lehet, hogy még most is szeret, de te is szeretted őt, mert mi ezt mind láttuk. Ott voltunk melletettek s azt nem értettük, hogy hogyan lett ebből a szép kapcsolatból ilyen kegyetlen vég - csak tanulmányozta a kapcsolatunkat s teljesen egyet értettem vele ezzel, így csak csendben hallgattam tovább s nem szóltam semmit .
-Nem tudjuk mit tehetett Ron  vagy , hogy mi történhetett vele, de ezt ő rontotta el s nem te Hermione. Te ott voltál vele jóban és rosszban , ő is ott volt, de egy idő után azt vettük észre, hogy csakis az érdekli ha ő boldog s a te boldogságod már nem számított . Rossz volt már nézni azt  , hogy hogyan bánt veled , ezért is értettük meg, hogy miért mész el tőlünk és azok ellenére is, hogy mi történt te még most is itt vagy velünk, mert te egy okos, segítőkész , bátor, értelmes és önfeláldozó boszorkány vagy és ezért mindig is hálásak leszünk - zárta le a monológját Mr. Weasley.
-Igen Arthur ebben igazad van - mondta biztatóan Mrs. Weasley s rá mosolygott. - Hermione olyan vagy nekünk mint a lányunk s ha bármi bajod lenne azt nem élnénk túl - fordult felém s egy meleg mosoly kíséretében jelentette ki.
-Köszönöm szépen, hogy vannak nekem. Tudják amióta a háború megtörtént azóta nem is láttam a szüleimet és esélyem sincs rá, mert a pálcámat egy átok érte  aminek köszönhetően a szüleim emlékei elvesztek, így csak maguk maradtak nekem s igaz, hogy nem a vér szerinti lányuk vagyok, de azért magukat tartom a családomnak. És végül is nem a vér vagy a származás számít, hanem a boldog pillanatok nem ? - kérdeztem kíváncsian s letöröltem az arcomról a könnyeket.
-Pontosan, csak ez számít más nem - válaszoltak egyszerre.

-Itt meg mi történt? - néztek rám kérdően a fiúk.
-Hermione jól vagy? Miért sírtál? Minden rendben van? - szólt hozzám Malfoy.
-Semmi sem történt kedveskéim csak egy kicsit beszélgetünk s az érzelmek túl pezsdültek rajtunk - válaszolt Mrs. Weasley, amin vigyorognom kellett.
-Nők s az ő érzelmeik - vágták rá George s Draco egyszerre, ami nem tetszett nekünk így elhallgattak.