Pszichopatába szeretve { Befejezett }

5.

Isaac

Kezdett kikészíteni az elviselhetetlen ordibálásával. De komolyan, nem fáradtak még el a hangszálai? Már azon voltam, hogy megyek és kivágom őket, amikor végre abbahagyta az ordibálást a dörömböléssel együtt. Épp ideje volt. Bementem a konyhába, kinyitottam a hűtőt és kivettem egy üveget amelyben az áldozataim véreit tartogattam, majd öntöttem egy pohárba. Pirítóst is készítettem a frissítő ital mellé. Remélem ízleni fog a kisasszonynak! Ráraktam egy tálcára, s a szoba felé indultam. Előszedtem a kulcsot a nadrágom zsebéből, és halkan kinyitottam az ajtót. A lány hátat fordítva feküdt az ágyon. A földre raktam a tálcát. Közelebb léptem hozzá. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy hozzáérjek a nyakához. Hogy végigsimítsak a lüktető erén. Milyen jó lett volna elvágni! Minden vörösben úszott volna. Imádom a vöröset! A következő pillanatban a levegőbe lendítette a lábát.

-- Bazdmeg! -- kiáltottam idegesen.

Nyakamon kidagadtak az erek. Ebben a pillanatban képes lettem volna megölni őt. A hülye ribanc érzékeny ponton rúgott, amitől összecsuklottam a fájdalomtól. Menekülőre fogta, de elkaptam a bokáját és megrántottam. Sikítva, hangos puffanással, esett a padlóra.

-- Kérlek, ne bánts! -- tágra nyílt szemekkel, rémültem remegő ajkakkal, tátott szájjal mászott hátrébb.

-- Azt hiszed, szórakozhatsz velem? -- elkaptam a nyakát és felemeltem, a lábai a levegőben kalimpáltak -- Csak én szórakozhatok veled! Értetted?

A lány bólintott egyet. Miután elengedtem levegőért küszködve vergődött, végül teleszívta a tüdejét. Vörös tincsei sápadt arcába tapadtak.

-- Hogy hívnak?

-- Autumn -- emelte rám a sírástól vörös tekintetét.

-- Nos, Autumn. Mától az enyém vagy. Mindent megteszel, amit mondok. Mert ha nem engedelmeskedsz, megöllek-- jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.