Pszichopatába szeretve { Befejezett }

9.

Isaac

Látszott rajta, hogy félt. Volt is oka rá. Autumn hatalmas barna szemei kidülledtek, és könnyek záporoztak belőlük. Remegő kézzel, szapora lélegzettel nézte, ahogy némán felálltam, majd kisétáltam a szobából. Higgyen, amit akar. Még nem terveztem végezni vele. Szerettem volna egy kicsit játszadozni bőre puhaságával, rugalmasságával. De előtte el fogom küldeni zuhanyozni. Érezni szeretném rajta a tusfürdő mézédes illatát. Előkészítettem neki tiszta bugyit, tiszta melltartót, egy egyszerű fekete pólót és egy kék farmert. Fogtam a kulcsomat a ruhákkal együtt, majd benyitottam. Az ágyra pillantottam, ahol nemrég még Autumn ült.

-- Bujócskázunk, cica? -- nevettem fel erőltetten -- Ha megtalállak megöllek, de ha nem, akkor is -- néztem az ágy alá.

Nem volt ott. Miután felálltam, váratlanul hátulról rám ugrott.  Elkapta és szorítani kezdte a nyakam. Elnyomtam magamban egy sornyi káromkodást, majd forogni kezdtem összevissza, aztán átdobtam a vállam felett. Amikor az ágyra zuhant, elakadt a lélegzete. Rávetettem magam és a matrachoz szegeztem. A következő pár perc birkózással telt el.

-- Eressz el!

-- Na, azt várhatod! -- mondtam idegesen -- Meglep, hogy ilyen sokszor kockáztattad a nyomorult életedet.

-- Van, amiért megéri küzdeni -- nézett a szemembe élesen.

-- Már nem sokáig -- vigyorogtam.

-- Akkor meg mire vársz? Gyerünk, ölj meg!

Majd szétvetett az ideg. Legszívesebben ebben a pillanatban megfojtottam volna. De képtelen voltam rá, és ez még jobban feldühített. Másnál nem tétováztam volna sokáig, puszta kézzel megöltem volna az illetőt. Autumn viszont más... A faszt más! Őt is csak azért raboltam el, mint a többit. Hogy megcsonkítsam testüket. Mert ez vagyok én. Az igazi Isaac, aki szívtelen. Aki mások félelmeiből táplálkozik. Aki élvezi elvenni mások nyomorult életét. Aki félelmet nem ismerve öl meg nap mint nap ártatlan embereket.