Pszichopatába szeretve { Befejezett }

24.

Autumn

Undorodtam az érintésétől. Döbbenten éreztem, mennyire hideg és nyirkos, az ujjai akár a jégcsapok. Kirázott tőle a hideg. A gondolataim ezerfelé cikáztak. Legszívesebben segítségért kiáltottam volna, de nem kockáztathattam meg mások életét.

Isaac vezetésével beléptünk a forgóajtón át a fűtött plázába. Az emberek nyüzsögtek, táskákkal a kezükben vonultak egyik üzletből a másikba. A rejtett hangszórókból kellemes zene szólt.

-- Ne nézelődj! -- szólt rám szigorúan.

-- Jogom van hozzá! -- feleltem felháborodottan.

-- Majd nem lesz, ha kivájom a szemed.

Felelet helyett csak egy szemforgatás jött válaszul. A tekintetem elidőzött egy családon, akik egy asztalnál ülve, széles mosollyal az arcukon beszélgettek. A hiányérzet elviselhetetlen volt. Hiányt éreztem a mellkasomban, szűnni nem akaró fájdalmat. Szörnyen hiányzott a családom.

-- Mondd, te értetlen vagy? -- térített vissza a valóságba Isaac szorítása.

-- Engedj el! -- sziszegtem összeszorított fogakkal -- Isaac, ez fáj!

-- Mondtam, hogy ne nézelődj! -- vágta rá dühösen.

-- Én is mondtam már, hogy elgurult a kibaszott gyógyszered, te elmebeteg pszichopata! -- mondtam indulatosan Isaacnek, aki összehúzott szemmel, dühösen meredt rám.

Az emberek jöttek-mentek mellettünk. Isaac tekintete szikrákat szórt. A szemöldökömet felvonva tartottam a szemkontaktust.

-- A H&M-be. Most! -- parancsolta az üzlet felé mutatva, mire köszönés nélkül beléptem a vásárlókkal teli helyiségbe.