Pszichopatába szeretve { Befejezett }

15.

Oliver

A telefonom csörgésére keltem. A kijelzőn Isaac neve állt. Morgolódva fogadtam a hívást.

-- Mondd! -- hangosítottam ki a telefont.

-- Láttad a híradót? -- kérdezte idegesen.

-- Nem.

-- Kapcsold be a tévét!

-- Jó -- a bal kezemmel az éjjeliszekrényhez nyúltam a távirányítóért. Bekapcsoltam a tévét, majd átkapcsoltam a híradóra.

-- A rendőrség napokig kereste az eltűnt személyeket, végül egy erdőben találták meg annak a 16 éves lánynak a holttestét, aki napokkal ezelőtt egy házibuliból indult haza. Juliet Baker és Samantha Nelson egyelőre nem került elő. Minden bizonnyal egy olyan emberrel állunk szemben, ki előre és nagyon pontosan kiszámítja tetteit.

-- Bazdmeg, Isaac! -- álltam fel a fotelből -- Óvatosabbnak kéne lenned!

-- Tudom, bazdmeg! -- kiáltotta idegesen -- Gyere át hozzám!

-- Mire készülsz? -- masszíroztam a tarkómat -- Isaac -- szóltam hangosabban. Letette.

Villámgyorsan magamra kaptam egy pulóvert és egy nadrágot, megkerestem a kulcsomat és indultam is hozzá. Isaac nem érdemelte meg a segítségemet, viszont bármikor számíthatott rám. És én is bármikor számíthattam rá. Ezért voltunk mi legjobb haverok, mert mindig kihúztuk egymást a szarból.

Egy órával később leparkoltam a háza előtt. Kiszálltam az autóból, és a főbejárathoz mentem. Mivel a kopogásra nem válaszolt, kinyitottam az ajtót, és beléptem a házba.

-- Merre vagy ember? -- léptem be a nappaliba.

-- Itt -- szólalt meg a hátam mögött, amitől frászt kaptam.

-- A faszom beléd! -- fogtam vele kezet röhögve.

-- Levágjam?

-- Megeszed?

-- Valamit el kell mondanom -- nézett rám pókerarccal -- Van egy lány a fürdőszobában.

-- És? -- kérdeztem vissza.

-- Azt hiszem, kedvelem.