Pszichopatába szeretve { Befejezett }

6.

Autumn

Félelem járta át a testem minden egyes porcikáját. Levegőért küszködtem a földön, fejemben zavaros gondolatok kavarogtak. Meghalhattam volna...Láttam...Ördögi vigyor húzódott az összeszűkült szemében. Képes lett volna megölni. Élvezte volna. Rosszul lettem, szédültem a halál gondolatától.

-- Szomjas vagyok -- a könnyek sós folyamként árasztották el az arcomat.

-- Talán vak vagy? Ott van az a kibaszott pohár -- bökött fejével a sarok felé.

Próbáltam lábra állni, de nehezemre esett. Ahelyett, hogy segített volna, csak állt előttem vigyorogva. Szívesen letöröltem volna arcáról azt a vigyort, de félő, hogy az lett volna életem utolsó cselekedete.

-- De szerencsétlen vagy! Nesze.

Reszkető kezekkel vettem át a felém nyújtott poharat.

-- Igyál -- nézett a pohárra, majd rám.

-- Mi ez? -- kérdeztem a szemébe nézve -- Miért van ilyen fura szaga?

-- Azt mondtam, igyál!

Nagyot nyelve bólintottam. A számhoz érintettem a poharat, s kortyoltam egyet. Valami hideg csorgott le a torkomon. Fémes ízt éreztem, amitől elkerekedett a szemem. Úristen! Hányingerem lett, öklendezni kezdtem. Ez az elmebeteg pszichopata vért itatott velem!

-- Finom volt a málnás ital? -- kérdezte szemtelenül.

-- Te nem vagy normális! -- mondtam továbbra is öklendezve.

-- Ezzel nem mondtál újat --  húzta széles mosolyra a száját.

-- Te beteg állat!

-- Lehet, hogy ragadozó állat vagyok, de te vagy a prédám -- kacsintott.

-- Vért itattál velem! -- borzongtam a gondolattól.

-- Emberi vért.

A szívem dübörgött, azt hittem, menten elájulok.

-- Kérlek, engedj el! Nem szólok rólad senkinek! Ígérem! -- könyörögtem.

Közelebb lépett. Felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.

-- Holtan nem is fogsz tudni.