Pszichopatába szeretve { Befejezett }

7.

Isaac

21:30

Mélyet szippantottam a hűvös, éji levegőből. Az Espresso Express előtt álltam és vártam. Vártam arra a fekete hajú szépségre, aki az egyik ablak melleti fotelben ült, s mosolyogva pötyögtetett a telefonján. Látszólag boldog lehetett. Pár perccel később a pincér, nem túl diszkréten, megbámulta a melleit, majd elé tette a rendelését, ami egy csésze kávé volt. Azt kezdte lassan szürcsölgetni. Az a fél óra, mire megitta, egy örökkévalóságig tartott. Amint kilépett az ajtón, a mankóimmal felé sántikáltam.

-- Állítólag nem érdemes szürcsölgetni a kávét, hanem egy hajtásra kell meginni, ha azt szeretnénk, hogy a legjobb ízhatást érjük el -- szólaltam meg mosolyogva.

A lány döbbentett nézett fel rám a telefonjából. Hatalmas, kék szemeivel végignézett rajtam, majd rekedtes hangon megszólalt.

-- Megbocsájts, de ismerlek valahonnan?

-- Talán. Sokat járok erre a helyre -- böktem fejemmel a kávézóra -- Itt főzik a világ legjobb kávéját.

-- Én is, viszont nem tűnsz ismerősnek -- húzta fel kérdőn a bal szemöldökét.

-- Lehet, hogy elkerültük egymást.

-- Lehet. Visszatérve, te leskelődtél utánam, vagy mi van?

-- Egy ilyen szép lány után? Talán -- néztem rá csábos pillantással.

A lány elpirult, és megrázta a fejét.

-- Ez az igazság -- mondtam.

-- Hogy hívnak? -- emelte rám a tekintetét.

-- Isaac.

-- Engem pedig... -- kezdte, de félbeszakítottam.

-- Várj! Fogadjunk, hogy Afroditének hívnak -- mondtam, mire a lány csilingelően elnevette magát.

-- Miért hívnának úgy?

-- Mert Afrodité a szépség és a szerelem istennője, aki a tenger habjaiban kelt életre. És épp itt áll előttem egy igazi szépség -- kacsintottam.

-- Vicces vagy -- mondta, s a füle mögé simított egy tincset -- Egyébként Juliet vagyok.

-- Akkor leszek a te mankós Romeód -- nevettem.

-- Mi történt veled? -- váltott komolyabb hangnemre.

-- Hosszú történet -- legyintettem -- De, ha nagyon szeretnéd, elmesélem sétálás közben -- ajánlottam fel.

Igazából már kezdtem unni ezt az egész beszélgetést és legszívesebben már egy erdőben ásnám el a hulláját, egy másik megyében pedig a ruháit rejteném el.

-- Hát nem tudom...Anyáék már ígyis aggódhatnak értem -- biggyesztette le a száját -- De holnap ráérek.

-- Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra.

-- Igaz, de...

-- Rendben. Megértem, Afrodité. Akkor holnap ugyanitt, mondjuk olyan kettőkor?

-- Nekem megfelel, Isaac -- bólintott -- Akkor megyek...Jó éjszakát, szép álmokat!

-- Vigyázz magadra, szépségem! -- mondtam, és egy puszit küldtem felé. Ő elkapta, és viszonozta. Fordíts már hátat, te ostoba liba! Végre. Amint hátat fordított, felemeltem az egyik mankómat, és fejen csaptam vele. Szinte abban a pillanatban eszméletét vesztette.

-- Látom neked sem tanították, hogy soha ne állj szóba idegenekkel.