Pszichopatába szeretve { Befejezett }

16.

Autumn

-- Szia. Látom, elkészültél -- lépett be a szobába egy fiú. Rózsaszín ajkai kissé elnyílva, lágy mosolyra húzódtak.
Éjfekete haja kócosan állt összevissza. Beesett arcából élesen világítottak smaragdzöld szemei. Fekete kapucnis pulcsit és farmert viselt.

-- Már megbocsájts, de ki vagy? -- ráncoltam a homlokomat.

-- Milyen udvariatlan vagyok! Oliver vagyok -- mutatkozott be -- Te pedig...

-- Autumn -- fontam keresztbe a karom a mellkasom előtt.

-- Szeretem az őszt.

-- Én meg a szabadságot -- vágtam rá gondolkodás nélkül. Könnyek gyűltek a szemembe, de minden erőmmel próbáltam visszatartani a sírást.

-- Sajnálom -- ekkor Oliver olyat tett, amire nem számítottam. Magához húzott és megölelt, a hátamat simogatta, mint valami kisgyereknek. A vállába fúrtam a fejem, elrejtve előle az arcomat. Rázkódó vállal szakadt ki belőlem újfent minden fájdalom, ami az elmúlt napokban ért. Hosszú percekig álltunk ölelkezve, szótlanul.

-- Bocsi -- töröltem le a könnyeket -- Csak...

-- Raffaello.

-- Mi van vele? -- kérdeztem szipogva.

-- Többet mond minden szónál -- nézett a szemembe mosolyogva -- Gyere, menjünk enni.

Nagyot nyelve bólintottam. Már napok óta korgott a gyomrom az éhségtől. A fürdőszobánál lévő lépcső egy tágas konhya-nappalihoz vezetett, aminek a hangulatát a gyönyörű hajópadló határozta meg. A falakat elegáns pezsgőszerűre festették. A konyhából a Buffalo csirkeszárny mennyei illata érződött. A nappaliban bézs színű kanapé terült el, a szemben lévő falra pedig egy tévé került.

-- Már azt hittem, sosem jöttök -- szólalt meg mély hangon Isaac, aki keresztbe font karral az ajtófélfának támaszkodva állt -- Üljetek le!

Leültünk az üvegasztalhoz. Az ujjaimat kezdtem ropogtatni idegességemben.