Pszichopatába szeretve { Befejezett }

29.

Isaac

Elképesztő, milyen hatással van rám ez a lány. Sosem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt lesz valaki, aki ennyire képes felforgatni az életemet. Konkrétan a feje tetejére állította. Komolyan, ha valaki azt mondta volna, hogy majd egyszer jön egy lány, aki mindent megváltoztat, telibe röhögtem volna. Eddig az áldozataim vérfagyasztó sikításaiban leltem örömömet, most pedig ebben a vörös hajú, pisze orrú lányban. Bevallom, első látásra megkedveltem. Tetszett, hogy harcolt a szabadságáért, hogy nem adta fel a reményt. Tetszett, hogy volt valaki, aki szembe mert szállni velem. Legvégül, tetszett, hogy titokban tetszettem neki. Mert azért valljuk be, jól nézek ki.

A gondolatmenetemből Autumn zökkentet ki. Fekete farmernadrágot és piros pólót viselt.

-- A palacsinta -- mutatott zavartan a serpenyő felé. Ó, baszki! Odaégettem a palacsintát.

-- Mindegy. Olivernek jó lesz -- legyintettem -- Olyan koromfekete, mint a lelke.

-- A tiéd milyen? -- ült le az asztalhoz. Tekintetével az arcomat pásztázta.

-- A koromfeketétől egy kicsit...jobb -- elővettem egy tányért, rátettem két áfonyás palacsintát és elé helyeztem.

-- Köszönöm -- pillantott rám hálásan. Döbbenetesen barna íriszei voltak. A palacsintát dús ajkai elé tette, majd beleharapott. Bármeddig képes lettem volna nézni őt. Vajon, hogy csókolhat? Lágyan vagy szenvedélyesen? Ó, bazdmeg! Mi a faszért gondolok  ilyenekre? Ez úgysem működne köztünk. Ő túl jó hozzám.

Reggeli után elmentünk sétálni. Sétálás közben folyamatosan beszélgettünk, viccelődtünk egymással. Olyanok voltunk, mint két szerelmes, akik tisztában vannak az érzéseikkel, mégsem vallják be egymásnak az igazat. Az igazat, amit legbelül mindketten éreztünk, csak egyszerűen féltünk nyitni a másik iránt. Féltünk az igazságtól, mert az, hogy Autumn belém, egy gyilkosba szeretett bele az minden, csak nem normális. És ezt ő is tudta. De baszki, nem mi irányítjuk az érzéseinket, hanem az érzéseink irányítanak minket. Most már tudom, szerelmes vagyok Autumnba.

-- Be kell vallanom valamit -- egy pillanatra szorosan behunytam a szememet. Most vagy soha! Épp kinyitottam a számat, amikor egy autó fékezett le előttünk. Az egész egy szemvillanás alatt történt. Egy kibaszott szemvillanás alatt lehúzódott a sötétített ablak, előbujt egy fekete maszkot viselő alak, s eldördült egy lövés. Eltalált. Éles fájdalom hasított a karomba. A pólómat rögtön átáztatta a vér. Kezem a sebre tapasztottam, hogy elállítsam a vérzést, de a vörös folyadék kifolyt fehér ujjaim között.

-- Isaac! -- kiáltotta Autumn. Rémülten néztem, ahogy a maszkos alak társa egyik kezét a szájára tapasztotta, a másikkal átfogta a derekát, és vonszolni kezdte magával -- Isaac! -- kapálódzott elkeseredetten.

-- Autumn! -- ordítottam mérhetetlen fájdalommal -- Engedjétek el! A kurva anyátokat, engedjétek el! Esküszöm, hogy megöllek titeket! Kiirtom a kibaszott vérvonalotokat!

Ekkor egy ütést éreztem hátulról a fejemre mérve. Elkerekedett szemmel néztem a támadómra, Oliverre.