Autumn
Lassan kinyitottam a szemem. Úgy fájt a fejem, mint még soha s kellemetlen szédülés kísérte fejemnek minden mozdulatát. Várjunk csak! Hol vagyok? Riadtan ültem fel az ágyon. Elkerekedett szemmel néztem körül. Egy fehérre meszelt szobában voltam, amelynek falain kisebb-nagyobb, véres kézlenyomatok voltak. Ezen kívül csak egy ágy volt, amin épp elszörnyedve ültem, egy ajtó és egy nagy lelakatolt szekrény. Te jó ég! Mi a fenébe keveredtem bele? Gondolkodni kezdtem, de semmi emlékem nem volt az éjszakáról. Most mit csináljak? A fenébe! Felugrottam, gyorsan az ajtóhoz siettem.
-- Segítség! -- ordítottam teli torokból -- Van ott valaki? -- dörömböltem az ajtón -- Valaki... -- ütöttem bele még egyet az ajtóba. A sírás kerülgetett. Pár perccel később, mikor megbizonyosodtam, hogy senki sem fog ajtót nyitni, hátam a zárt ajtónak döntöttem, s sírva roskadtam. Hagytam, hogy a könnyek legördüljenek az arcomon.
-- A telefonom -- jutott hirtelen eszembe a kabátomban lévő készülék, ami még megmenthette az életemet. Próbáltam uralkodni magamon, de kitört belőlem a zokogás. Persze, hogy nem volt térerőm. Miért is lett volna...
Nem tudtam mit csinálni. Leültem és a térdemre hajtottam a fejem. Vártam. Vártam az elrablómra, és közben arra gondoltam, hogy a családom mennyire aggódhat értem. A gondolattól összeszűkült a szívem. Nem veszíthetem el a reményt, és nem szabad kétségbeesnem. Ki fogok innen jutni! Erőt vettem magamon, és az ajtóhoz szaladtam, majd újfent ordítani és dörömbölni kezdtem.
-- Tudom, hogy hallasz. Kérlek, nyisd ki az ajtót! Engedj el! Addig fogok itt dörömbölni, amíg el nem engedsz!
YOU ARE READING
Pszichopatába szeretve { Befejezett }
RandomEgy megtört szív és egy megtört lélek egymásra találásáról szól ez a történet. Hogy hogyan lesz egy pszichopata sorozatgyilkosból egy törődő, szerető fiú. Mert semmi sem lehetetlen. Ahogy Isaac számára sem a szerelem.
