Pszichopatába szeretve { Befejezett }

12.

Autumn

Próbáltam felfogni a felfoghatatlant, megérteni Isaac életét. Egy traumatikus emlékek formájában átélt, testileg és lelkileg bántalmazott fiú életét. Minden erőmmel próbáltam megérteni, de nem ment. A gyilkolásra senkinek nem lehet mentsége, főleg, ha még élvezi is. Bármikor kérhetett volna segítséget. Bármelyik orvos segíthetett volna rajta, de ő nem akarta. Ehelyett ártatlanokat kezdett gyilkolni. A gyilkolás lett a hobbija.

Órák teltek el, és Isaac még mindig nem volt sehol. Nem mintha hiányozna. A legutóbbi dühkitörése közben, azt mondta, majd jön. Éhes voltam, szomjas voltam és még pisilnem is kellett. Tudom, hogy rossz visszatartani a vizeletet, dehát nem tehettem mást. Ha lenne egy ilyen " Ki bírja napokig visszatartani a vizeletét?" verseny, biztos első helyezett lennék.

Másodpercekkel később nyílt az ajtó, és Isaac lépett be rajta. Kirázott tőle a hideg.

-- Úgy bűzlesz, mint egy...

-- Nem vagyok kíváncsi a végére --  vágtam közbe a mondanivalójába.

Isaac csak felnevetett. Amikor mosolyra húzta a száját, gödröcskék jelentek meg az arcán.

-- Penészes sajt.

Értetlen tekintettel néztem rá.

-- Hogy van a karod? -- kérdezte, miközben összefonta karját a mellkasa előtt.

-- Hogy van az idegrendszered? -- kérdeztem vissza gúnyosan mosolyogva.

-- Előbb halsz meg, minthogy megtudd.

-- Mintha ezt már hallottam volna -- néztem mélyen a kék szemébe.

Egy ideig tartotta velem a szemkontaktust, majd közelebb lépett hozzám. Amikor hosszú ujjait megéreztem az államom, összerezzentem.

-- Állj fel! -- mondta szigorúan.

-- Mire készülsz? -- álltam fel az ágyról.

-- Zuhanyozni fogunk, cica.