Kétségeim (Azahriah ff.)

8

Ati és én egyszerre értünk az ajtó elé az angol tanárral. Kovács tanárúr szigorúan nézett rám, sajnos csak rám. Szemüvege lejjebb csúszott, kezében a papírokat szorosabban fogta. De mielőtt még kinyithatta volna a száját, Attila megelőzte.
- Elnézést tanárúr, nem akartunk késni.
- Fél perced van Lilla, hogy elmagyarázd miért késtél. - húzta össze a szemöldökét.
- Én csak... - kezdtem volna, de Attila egy pillanat alatt kihúzott a kínos helyzetből.
- Miattam késett el. A segítségét kértem és feltartottam. - vállalt mindent magára.
Néhány másodpercig csendben nézett, hol rám, hol Atira, majd egy mosollyal kinyitotta az ajtót.
- Ez legyen az utolsó. Többet egyikőtök se késsen! - mondta.
A barátommal együtt léptünk be a terembe, és hirtelen mindenki ránknézett. Ati és én csak mosolyogtunk, hogy hogyan úsztuk meg ezt az egészet. Még mindig a kezemet fogta, de mikor rájött, hogy én máshol ülök elengedett. Hátra siettem a helyemre és leültem Vivi mellé. A lány belebokszolt a vállamba.
- Mi történt Lilluska? - nézett rám kuncogva. - Csak nem felszedted a hírességet?
- Nem. - forgattam a szemeimet zavartan. - Nem, mi... nem. Majd elmondom később.
Legyintettem és előpakoltam, miközben Kovács tanárúr elkezdett a táblára firkálni. Ati még egy pillantást vetett rám, és mikor látta, hogy minden rendben, akkor egy barátságos mosollyal üzent. Én óvatosan körülnéztem. Senki se figyelt, így tátogtam neki, hogy "hülye vagy". Erre ő kinyújtotta a nyelvét. Forgattam a szemeimet, mire ő is tátogni kezdett.
"Szeretlek"
Most én nyújtottam ki a nyelvemet. Kész őrült volt a srác. Az lett volna a durva, ha ezek után még elkezd nekem üzengetni.
Óra után természetesen odajött hozzám. Vivi és a barátnői pislogva és érdeklődve meredtek ránk.
- Mikor jöttetek össze?
- Olyan cukik vagytok! Nagyon össszeilletek!
- El kell mesélned mindeeeent! - rázta meg a kezemet Vivi.
Ati beletúrt a hajába, majd mosolyogva fogta meg a vállamat.
- Vedd le rólam a kezed! - söpörtem odébb.
A lányok nevetgéltek egy kicsit, majd felálltam a helyemről, hogy kimenjek a folyósóra. Természetesen akadt aki követett engem. Attila a sarkam járt, bárhova mentem, mígvégül beálltam a büfébe egy sajtos szendvicsért és a kedvenc citromos joghurtomért. Reggel nem volt időm kaját rakni a táskámba, apa akciójától pedig teljes sokkot kaptam, amit persze evéssel kompenzálok. Minek is csodálkozok ha feljön pár kiló?
- Jössz tesire? - állt meg mellettem.
Összehúztam a szemöldökömet.
- Ezért jöttél utánam? - tártam szét a kezem. - Amúgy. Megmondom a lányoknak az igazat, nehogy valaki pletykálni merjen. Flórából bármi kitelik.
Óvatosan körülnéztem, majd előreléptem egyet.
- Nem, csak gondoltam eljöhetnél egy forgatásra. Velem és néhány sráccal. Csak a szokásos banda. Ott lesz Zsombi is, meg mindenki. - mondta, bár elég fura volt a srác.
- Rendben. Szívesen megyek. - bólintottam.
- Mit adhatok? - mosolygott rám az aranyos néni a pult mögül.
Néhány perccel később 2 szendviccsel, 2 joghurttal, 1 tejszelettel, és 1 nagy pereccel távoztunk a büféből.
- Mégis hogy eszed ezt meg mind? - nézett rám Ati.
- Hülye vagy? Dehogy eszem meg egyedül! Csak eszembe jutott, hogy ma Vivinek igazolása van, gondoltam ellógom az órát. - legyintettem felé.
Gyakran szoktuk lányok ellógni a tesit, főleg Flóráék és Viviék. Ilyenkor az öltözőben traccspartizunk és jó hangulatban telik el az óra. Persze ezt mind csak titokban, mert Tibi bá' azt hiszi, hogy a könyvtárban tanulunk.
- Jóban vagy velük? - érdeklődött.
- Igen, mostanában bekerültem a bűvkörükbe. Néha eljárunk bulizni, vagy Klau bátyával lógunk. Helyes srác. - tettem hozzá.
- Gondolom. - nevetett idegesen Attila.
- Jézusom, csak poénkodok! - böktem oldalba.
- Elég fura a humorod. És Annával mi újság? Lepasszoltad?
- Nem. Ő volt az aki összeveszett velem! Csak mert nem mondtam el neki mindent az életemből. Ez nem az én hibám. - vágtam neki oda.
Ezután nem szóltam hozzá a témához, az öltözőknél pedog ekváltak útjaink. Vivi egyedül ült az ajtó előtti padon, kezében fogta a telefonját és nagyban keresett valamit. Mikor meglátott, mosolyogva vette át a szendvicsét tőlem. Ati szigorúan végigmért minket, majd szó nélkül eltűnt a fiúöltözőben.
- Hali! - ültem le mellé.
- Annyira cukik vagytok. De látom gyorsan összebalhéztatok. - bökött a fiú irányába.
- Csak barátok vagyunk. - vontam meg a vállam. - Nem mintha fontos lenne, mindenki mást lát bele.
- De nem akarsz rányomulni? - vigyorgott.
- Nem? - fordultam felé.
- Ahhaaaaa. - nevetgélt. - És am tetszik neked valaki rajta kivűl?
- Itt? - nevettem fel. - Senki. Ebben a suliban nincsenek jó srácok.
- Azért a C-seknél vannak néhányan...
- Barni, vagy Beni, vagy hogy hívják? - haraptam bele a sajtos szendvicsbe.
- Barnuska. - röhögcsélt a lány. - Aranyos szőke haj, szexi állkapocs, és van vagy 2 méter...
- Szexi állkapocs? - kérdeztem.
- Aham. - bólintott.
- Oké. - haraptam egyet ismét.
- Láttad, hogy Anna és Flóra hirtelen milyen jóban lett? Sosem láttam még őket együtt beszélgetni... most is együtt öltöznek. Nagyon fura.
Majdnem félrenyeltem a falatot. Persze, Flóra próbál minél inkább hátbaszúrni és ennek a legkézenfekőbb módja a volt legjobb barátnőm becserkészése.
- Nem mesélsz még egy kicsit Barniról? - tereltem.
- Ha ennyire érdekel. - mosolyodott el Vivi.
Egészen csengetésig dumált a srácról, végignéztük mind a 20 instafotóját, a facebook profilképét, és a vele váltott messenger üzneteket. Olyan unalmas volt, de kedves akartam lenni. Az agyam a forgatáson járt, mert nem is tudtam, hogy Ati írt új számot. Pedog elsőként szoktam értesülni az ilyen dolgokról. Ekkor jött az üzenet Zsombitól. Gyorsan előkaptam a telómat, amibe Vivi kérdés nélkül belehajolt.
- Ki az a Zsombor? - pislogott.
- Ati ismerőse. Nem tudom miért keres. - vontam meg a vállam.
- Na és mit ír? - nyitotta meg az üzit. - " Attila mondta, hogy te is jössz velünk a jövő héten. Remélem majd beszélgethetünk. :)"
Véletlen vagy nem véletlen, de pont ekkor vágta ki az öltöző ajtaját Marcivak együtt. Rám sem nézett, csak bementek a terembe. Megbontam a vállam és gondoltam én is elindulok befele.
- Nem írsz neki vissza? - kérdezte meglepve Vivi.
- Miért? Kellene? - tettem a hátsó zsebembe a telefonomat.
Felálltunk és a táskáinkkal együtt leültünk a lelátóra. Nem volt magas, csak néhány lépcsőfok, mi pedig másodikra ültünk le. Mielőtt folytathattuk volna a beszélgetést, még megvártuk a tanárt. A lányokat röplabdázni küldte, a fiúk pedig kosárlabdáztak. Az utóbbi csapat pont mellettünk játszott, néhányan zöld mezt vettek fel a fehér polójukra. Attila a fehér csapatban volt és kifejezetten ügyesnek lehetett mondani, bár messze volt a legjobb kosarasoktól.
Én és Vivi a joghurtokat fogyasztottuk el, igen igen sokat eszünk. De én szeretek enni. Főleg amég nem bukunk le a tanár előtt.
- Hívd randira! - bökött felém Vivi.
- Kit? - vettem le a szemem a labdáról.
- A srácot aki írt. - tette le a combomra a telefonomat.
- Minek? Most szakítottam. Nem akarok kapcsolatot. - túrkáltam a kanalammal.
- Legalább írj neki valamit! Hogy oké én is megyek, majd találkozunk... szívecske stb...
- Mi? - pislogtam.
- Seeemmmmi. - nevetgélt.
Megfontoltam a dolgot. Ugyan mi baj lehet abból, ha írok neki valami kedveset?
"Mindenképpen :)"
- Beszélünk másról? - vetettem fel gyorsan.
- Naná. - mosolygott.
Vivi egy vidám személyiség, állandóan mosolyog és vigyorog, egyszerűen nem tudsz mellette szomorú lenni, átadja neked ezt a sok pozitív energiát. Miközben a kutyájáról beszélt nekem, én a kosárlabdát figyeltem. Nem tudtam levenni róla a szemem, bár a röplabdáról sem tudnám. Nem tudom, egyszerűen vonzanak a labdák, miközben hülye vagyok a sportokhoz.
Vivi ekkor egy csipogásra lett figyelmes.
- Visszaírt?! - ugrott fel és a kezébe vette a telefonomat.
- Tessék? - vettem át tőle izgatottan.
- Mi az?
- Semmi, csak annyit ír "Ott találkozunk ;)" ... - halkultam el. - Ehhez nem szólok hozzá.
- Te randira hívtad? - ugrándozott.
- Dehogy! Csak kedves voltam vele. - vontam vállat.
- Okés. - kezdte nyomkodni az instáját
- Te tudod.
Naná. Én jobban tudom, hogy kivel randizok és kivel nem. Csengettek, így  a lányok nekiálltak pakolni. Mi még Vivivel maradtunk nézni a fiúkat. A számat harapdálva gondolkodtam el, mikor Attila egy hatalmasat zakózott a pálya közepén. Valaki véletlenül kigáncsolhatta, de bármi is történt én nagyon megijedtem. Lerohantam a lelátóról és egyből odasiettem hozzá.
A jobb karját fogva ült a földön. Leguggoltam mellé, miközben Marci is odalépett.
- Jól vagy? - túrtam a hajamba.
- Csak egy karcolás. - takargatta a lenyúzott bőrét.
- Ne hülyíts! Látom, hogy baj van! Mutasd! - érintettem meg a karját.
Felszisszent egy kicsit, de szerintem csak játszotta magát. Eközben valaki a tesitanár után ment.
- Húúú! - hülyedkedett Marci.
- Nincs bajom, Lilla túlreagálod. - térdelt fel.
- Lekísérjelek az orvosiba? Elég ronda seb. - segítettem felállni neki.
- Nem szükséges. Tényleg.
- De arik vagytok. Ne hívjak papot? - röhögött a srác.
- Azért elviszlek, a biztonság kedvéért. - mondtam határozottan. - Nem érdekel mennyire férfias, az a seb nem fertőződhet tovább.
- Két szerelmes pár... - kezdett énekelni a hülyegyerek.
Ekkor behúztam neki egy akkorát, hogy kettőt házralépett. Ideges voltam. Vivi és Marci és még Zsombi is felcseszett, Ati miatt pedig aggódtam. Túl sok feszültség, Marci pedig épp alkalmas volt a levezetésre.
- Baszdmeg...! - mondta végül.
- Lilla! - kiáltott a tanár mögülem. - Ez mi volt?
Épp a verekedésre ért oda és mindenért lecseszett. Egy szaktanárival úsztam meg a verekedést. Ez a pasas imád szaktanárikat osztogatni. Ezután lekísértem Atit az orvosiba, ahol miután kapott egy ragtapaszt hamar távozhatott is. Mosolyogva lépett ki a váróhelyiségbe.
- Nyugalom. Jól vagyok. Nem vagyok háborús sérült. - nevetett.
- Mutasd! - fogtam meg a jobb karját. - Fáj?
- Nem. Egyáltalán nem. - rázta a fejét.
- Biztos? Ugye nem csak azért mondod, mert a fájdalom az nem férfias?
- Aranyos vagy. De semmi bajom sincs. Köszönöm, hogy elkísértél. Kedves volt tőled. - hajolt az arcomba.
- Mert barátok vagyunk. - érintettem meg a mellkasát, ami felém dőlt. - Ezt fel kéne fognod végre.
Összehúztam a szemöldökömet.
- Nem véletlenül lett a haverodnak monoklija. - löktem el egy kicsit magamtól.
- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte halkan.
- Attól mert kedves vagyok valakivel, még nem lesz az az ember álmaim férfija és nem leszek belé szerelmes. De egyesek ezt nem képesek felfogni. Ezért kérlek, hogy jól vésd az agyadba! - léptem hátrébb.
- Akkor most én is mondok valamit! - lépett egyet felém szigorúan. - Az, hogy kedves vagy, oké. Az is oké, hogy játszod az elérhetetlent. De soha többé ne próbálj meg félrevezetni engem! - mondta az utolsó szót kiemelve.
- Én soha sem vezettelek félre! Én mindenkivel kedves próbálok lenni és az, hogy elkísértelek...
- Nem erről beszélek. - emelte meg a hangját.
- Akkor bökd már ki! - tártam szét a karom.
- Soha se csókolj meg, ha nem érzel irántam semmit! - mondta ki végszóként.