Kétségeim (Azahriah ff.)

11

A délutánom másik felét házimunkával töltöttem, de ket mosogatás között ránéztem az instámra. Persze Atiék 1000x kiposztoltál, hogy "úRiSteN úToN vAgYuNk vAzZe". De kit érdekel? Kit érdekel Azahriah-Paul Street-Attila...? Csak azokat a kommentelőket akik szívecskével dobálóznak és mind lányok. Meg persze Hanna is osztogatta mindenhol a posztjait. Ez a tizedikes csaj nagyon ráfüggött Atira, nem is tudom miért. Lassan minden nap látom a suliban, pedig korábban sohasem. Állandóan a termünk körül somfordál és vár, mikor pedig előkerül áhított áldozata, visitva rohan hozzá, mint egy dilis rajongó. Nem fordul fel a gyomrom, csak idegesítően magas a hangja. A múltkoriak után pedig nem is csodálkozom, ha Attila észre sem vesz. Hatalmasat tévedtem vele kapcsolatban és bánt, hogy azt gondoltam róla, hogy tetszenék neki. Hát naná, hogy nem! Nézz rám, kész csődtömeg vagyok, pont úgy ahogy mondta. Persze az első napokban azt kívántam rohadjon meg ott ahol van! Ne mondjon rám ilyeneket, hogy ne jönnék be másoknak, akárkivel flörtölhetnék akivel csak akarok. De nem teszem meg, bennem van némi méltóság, nem úgy mint a kis Hannácskában.
De hamarabb lenyugodtam mint vártam. Most már nem vagyunk se jóban, se rosszban. Sőt még köszönni se köszönünk egymásnak. Nem mintha számítana. Nekem is vannak barátaim, és neki is vannak. Elvagyunk egymás nélkül, nincs szükségünk a másikra. És Annára simcs szükség aki szintén nem foglalkozik velem. De Viviék mindig ott vannak nekem és ez a legfontosabb.
Most pedig Zsomborral is kicsit összeismerkedünk, ugyanis eddig csak látásból ismertem, néha összefutottunk, de ennyi. Kedves srác, szimpatikus, olyan aki mindig magáa vonja a figyelmet.
Mikor vasárnap megérkezett apa nyitott neki ajtót, hiába rohantam oda én is.
- Jónapot! - köszönt illedelmesen.
- Kit keresel? - húzta fel apu a szemöldökét.
- Hozzám jött! - mondtam gyorsan.
Apa egy pillanat alatt is beéget bárki előtt, akkor Attila, most Zsombi. Ki jön még?
- Aham. És mit csináltok? - kérdezte apa még mindig az ajtóban állva.
- Szerintem engedd be a fiatalembert először is! - lépett az előtérbe anya. - Gyere!
Anyu bevezette az ebédlőig, bemutatkoztak kedvesen, még meg is kínálta frissen sütött croissant-nal. Csak égett a fejem. Apa mindenhova követett minket, anyu pedig elvarázsolni próbálta a fiút.
Hahó! Hé! Ő nem a férjem! Halljátok?!
- Mi most akkor bemennénk a szobámba. - fogtam meg a srác kezét.
- Nem kértek üdítőt vagy ilyesmit? - kínalgatta anya.
- Most nem, majd később. - lépegettem hátrafele, ki a konyhából.
- Mit csináltok majd a szobádban? - nézett ránk apa.
- Igen apa AZÉRT hozok fel fiúkat a nap kellős közepén. Pontosan. Eltaláltad. - vágtam neki cinikusan.
- Ne beszélj így apáddal! - szólt rám anya sütőkesztyűvek a kezében.
Szegény Zsombi meg sem szólalhatott csak vezettem egészen a szobámig, ahol magunkra csuktam az ajtót.
- Fú. - támaszkodtam neki háttal. - Úgy sajnálom, én nem így terveztem, gondoltam majd beköszönsz, nem támadnak le és nyugodtan bejövünk ide.
- Ne mentegetőzz! Aranyos az anyukád! - mosolygott rám.
- Akkor még nem láttad idegesnek. - nevettem. - Foglalj helyet nyugodtan!
Zsombi ekkor tudott körbenézni a szobámban és őszintén el is pirultam, mert nem nagyon mutogatom senkinek. A srác leült a székemre és felém fordult.
- Nagyon szép szobád van! - mosolygott kedvesen. - Tehetséges vagy, nem tagadom.
- Köszi... - takargattam az arcom.
- Mi az? - nevetett.
- Jaj semmi, csak ha a rajzaimat dícsérik mindig elpirulok, mint egy alma.
- Pedig igazán nem kell. És miben kéne a segítségem?
- Igen. Öö.. Nos van egy csatornám. - járkáltam körbe körbe. - Nagyon gyér a minősége a kamerának, nem tudom a vágóprogramot kezelni a Youtube Studio pedig mintha a kínai nyelvre lenne beállítva... Ne nevess! Megdoblak! - fogtam meg egy párnát.
- Rendben. - mosolygott még mindig. - megmutatom először a vágóprogramot, hogy tudd használni, aztán majd kitérünk a többi apróságra is.
Bólintottam, majd a laptopommal együtt az ágyamra ültünk. Ő elmagyarázta, hogy mi hogy működik, milyen billentyű parancsok vannak benne, majd egyszer csak elhalkukt és rám nézett.
- Mi az? - fordultam felé.
- Csak gondoltam megnézem figyelsz-e. - lökött egy kicsit oldalba.
- Persze figyelek! Árgus szemekkel! - mutattam.
- Meg is jegyezted?
- Naná! Add csak ide megmutatom miket mondtál nekem.
Átvettem tőle a gépet és 15 perc szöszmötölés után sikerült effektet raknom rá, a hangot szabályozni és a képet jól beállítani.
- Nos? - pislogtam.
- Ügyes. - tárta szét a kezét. - Vagyis itt van még ez a...
- Micsoda? - hajoltunk bele mind a ketten a laptopomba.
Ekkor csapodott ki az ajtóm és apa lépett be rajta. Némán körülnézett, mire én szigorú tekintettel csaptam le a laptopom tetjét. Mintha mostanság senki se bízna bennem, pedig mikor Ati járt át hozzánk akkor semmi baja sem volt senkinek. Akár itt is aludhatott volna hálózsákban, de Zsombort el kell könyvelni egy rosszfiúnak aki csak azért jött, hogy fényes nappal, mikor mindenki itthon van zegzeljünk egyet. Igen. Pont ez volt a tervem.
- Mi az? - kérdeztem.
- Az ajtó nyitva marad. - mondta.
- Az istenért hagyjatok már békén minket! Nem tudunk így dolgozni. - pattant el nálam valami.
- Rendben. - sétált ki a szobából.
Miután nem hallottuk a lépteit, én eltakartam az arcom és lejjebb csúsztam az ágyon. Zsombor mellettem csak nevetett.
- Annyira bocsi. Én tényleg nem tudom kivel mi van ma... általában nem így viselkednek.
- Nyugtass meg, hogy te nem fordultál ki magadból! - nézett rám, mire én csak elmosolyodtam.
Visszaültem és hol rá, hol a képrenyőre néztem. Miközben magyarázott, folyton engem nézett. Volt valami akkor és abban a pillanatban. Ha csak egy szempillantásig, de én láttam a szikrát. És habár őrültség, ha összegezzük az elmúlt hetekben történeket, úgy érzem nincs azzal baj, ha nyitok mások felé és érdeklődéssel fordulok más fiúkhoz. Ezt nem kell annak venni, hogy kavarni akarok Zsombival, de én megvárnám mi lesz. Nem innék előre a medve bőrére.
Mikor kikísértem őt az ajtóhoz, akkor anya és apa figyelemmel kísérték minden lépésemet. Én és Zsombi halkan beszélgettünk a Youtube-bal kapcsolatos dolgokról, felmerültek videóötletek, meg hasonlók.
Kikísértem egészen az autójáig, de észrevettem, hogy apa idegesen az ablakhoz tapad. Istenem, miért kell egyből a rosszat feltételezni rólam??
- Gondoltam már rá, hogy benne lehetne az arcom is, csak hát..
-... igen tudom, nem vállalnád így az elején. - hadonászott a kulcsaival. - De ha szeretnéd akkor szerepelhetünk egymás videóiban is. Ha érted mire gondolok...
- Úristen tényleg! - tettem a szám elé a kezem. - Máris eszembe jutott egy csomó ötlet.
- Ennek örülök.
- Előbb felírom őket, aztán, úristen egy festős kihívás? De lehetne egy beszélgetés is egy vendéggel... és egy...
- Rendben értem. - nevetett az autónak támaszkodva Zsombi.
- Ne haragudj! Nem szoktam így kikelni magamból. Vagyis visszafogom magam, mert Atival és Annával szoktam ezeket megosztani akik tudod...
- Összevesztetek. Sajnálom. - fogta meg a vállam. - De ha szeretnél ötletbombákat dobálni, akkor csak csörgess meg.
- Az lesz. - mosolyogtam a kiskabátomban, amit hirtelen magamra húztam. - Ideje mennem.
- Rendben. Még beszélünk- akart egy puszival elköszönni, de én megöleltem. Szeretek ölelkezni, nem fűzök hozzá megjegyzést.
- Bocsi, kicsit tolakodó vagyok. - húzódtam el.
- Nem nem, csak megleptél. -nézett rám. - Figyelj, ha van kedved egy kávéra vagy ilyesmi akkor...
- Csörgesselek meg! - bólintottam. - Meglesz.
Ezután csak egy megnyerő mosollyal távozott. Miután elgurult az autó én visszamentem a lakásba, ahol apa szigorúan elém állt.
- Mi az? - nevettem idegesen. - Anyának mondtam, hogy átjön.
Ő ekkor lépett elő a konyhából kezében a sütőkesztyűjével.
- Lilla tiszta vörös az arcod! - mutatott rám.
- Csak hideg van odakint. - akasztottam fogasra a kabátomat, majd a szobámba rohantam, nehigy mégtöbb kérdést kapjak.