Kétségeim (Azahriah ff.)

13

Reggel a suliba belépve egy két embert láttam az osztályunk körül. 10-dikesek. Hannáék. Még be sem mentem, valaki dühösen kapott el és rángatott odébb.
- Hé! - visítottam.
- Most egy kicsit kussolj! - tette karba a kezét Anna. - Egy. Te mi a jó büdös lófasz. Kettő. Mond eszednél vagy? Három. Mindent értek és semmit sem.
-  Ezt most újra. - pislogtam.
- Hanna ma reggel elpletykálta a titkotokat! - vágta hozzám.
- Tessék? Kiét és mit? Nem értem.
- Azt, hogy Atival együtt vagytok. Látta ahogy csókolóztatok. - mondta nekem, mire hirtelen úgy éreztem leáll minden szervem.
Csak néztem Annára és elkezdett sípolni valami, elhalkult a folyósó. Szédültem, elfogyott a levegőm. Hol van Ati? Mi történik? Mi a franc ez?
- Jó értem, hogy ezt nem akartad elmondani. Látszik, hogy semmi sincs most köztetek és a szakításod is, meg minden összejött. De Ati és te? Ezt hogy hoztad össze? Mármint ki gondolta volna, azt hittem túltetted magad rajta. Nem? Lilla?
- Elmondta... - mondtam. - Elmondta Hanna. Hanna ott volt. Hanna látta. Attila...
- Elég a rébuszokból! Mit akarsz összehadoválni?
- Hazamegyek. Most. - fordultam volna el.
- Naneeeem! - kapta el a karom Anna.
- De én ezt nem akarom! Én.. azthittem... én ezt nem...
- Lilla használj egész mondatokat! - kiáltott rám.
- Hol van Ati? - néztem körbe.
Istenem, minta pucér képek terjengenének rólam a neten. Ez számomra egy privát dolog volt. Amit nem szívesen osztottam volna meg senkivel. Főleg nem Hannával.
- Ott keres téged. - mutatott a folyosó másik végére. - De ezt mégis... mégis hogy?
- Most, most... beszélnem kell vele. - mondtam remegő hangon.
Előkaptam a telefonomat és SMSben megkértem, hogy találkozzunk az alagsori WCk előtt. Oda úgy sem jár senki, vagy ha igen, úgy sem érdekli ha szétverem Atit. Jó annyira azért nem vagyok erős.
2 percen belül, már ott is voltunk. Attilán látszott, hogy őt is megviselte a dolog, de ettől függetlenül behúztam neki egyet.
- Aú! - hajolt el. - Lilla, ezt most miért?
- Szerinted hülye vagyok? Szerinted tényleg nem esett le?
- Mi? - nézett rám.
- Hanna látott téged és egy lányt, ahogy a hídnál csókolóztok. Honnan tudta, hogy én vagyok az? - néztem rá.
- Honnan veszed, hogy én mondtam el neki?
- Mert csak te és én tudtuk az igazságot, most pedig mindenki. Gratulálok. Sikerült lejáratnod engem! Légy büszke magadra, Paul Street! - vágtam hozzá.
- Nem én mondtam el neki! És senkit sem érdekel a csók. Túlreagálod.

Túlreagálod...

- Aha. Túlreagálom. Kösz az együttérzést. - léptem hátrébb.
- Lilla, nem úgy értem. De tényleg túlgondolod a dolgot.
- Rendben. - adtam be a derekam. - Akkor nyisd ki a füled! Hallgatózz egy kicsit a lányoknál. Hallgasdd csak végig mit fogok kapni.
- Ez hülyeség. - legyintett.
- Tényleg? Elhiszed, hogy Hanna úgy adta elő ezt az egészet, mint egy romantikus történetet? Az a célja, hogy lejárasson.
- Hanna nem csinálna ilyet. Senki se. Ez nem egy amerikai tinifilm. - tárta szét a kezét.
- Valóban? Én elmondom, hogy kb hogy hangozhatott az előadása: Lilla ott ült egyedül, a szingli csak aki most szakított és erre odamegy a barátja vígasztalni. Lilla ekkor lecsap a szingli helyes srácra, kihasználja a helyzetet, de Attila elutasítja, mert nem szerelmes belé. Lilla pedig egy szánalom kupac, aki csak úgy ráveti magát bárkire. - fejeztem be az előadást.
- Nem hiszem, hogy ilyen durva lett volna. Amúgy sem utasítottam vissza, ha érted...
- Tessék? - pislogtam gyanúsan.
- Mármint Hanna nem tudja mi történt és csak nem talál ki ilyen történetet. - tárta szét a karját.
- Naiv vagy. Miért nem tudsz rosszat gondolni róla... hacsak... te paraszt! - ütöttem meg újra. - Együtt vagytok és falazol neki!
- Mi? Nem! - mondta. - Csak nem reagálom túl. Nyugodj le! Nem lesz baj, senkit sem izgat.
A vállamra tette a kezét és úgy próbált meg megnyugtatni.
- Miért nem érted? Nekem ez egy nagyon intim pillanat volt. Nem akartam, hogy mások is tudjanak róla. És most a lányok erről fognak beszélni... - sóhajtottam.
Attila csendben nézett rám.
- Nem tudtam, hogy neked ez ilyen fontos volt. Sajnálom. Gondolhattam volna. - halkult el.
- Hát. Most már mindegy. Nem megyek sokra a sajnálatoddal. - léptem hátrébb.
Ekkor visszahúzott magához és szorosan megölelt. Olyan gyors volt, ki sem tudtam szabadulni az öleléséből. A fekete pulcsijának támasztottam a fejem, és hallgattam a szívverését. Éreztem a dezodor és az öblítő illatát, ami olyan Atis volt.
Megint azt akartam, hogy barátok legyünk.
- Sajnálom. - mondtam halkan.
Ati elengedett és rámnézett, de a zavart tekintete elől gyorsan elmenekültem.
Visszafutottam a folyósóra, ahol Anna épp belépett a terembe. A lány furcsán nézett rám, de beengedett maga elé.
Lehuppantam Viviék mellé, ahol hallottam, hogy Flóráék összesúgnak mögöttem. Az az első óra rettenetesen megalázó volt. Hallottam mindent, ribanc, kurva... lotyó. Várták a megfelelő alkalmat, hogy belém szúrják a kést. Hát most sikerült.
A következő szünetben odalépetem Annához, aki a telefonját TikTokozott. Felpillantott rám, mire megszólaltam.
- Szabad ez a hely? - kérdeztem.
- Nem tudom. - vont vállat. - Kérdezd meg a nagymenő barátnőidtől!
Néhány másodpercig kínosan álltam ott a táskámmal a hátamon.
- Anna én nem akartam...
- Nyugi csak ugratlak! - nevetett. - Ülj le!
Csendben helyet foglaltam mellette és néhány perc kínos csend után odafordultam hozzá.
- Megbeszélhetnénk a dolgot? - néztem kétségbeesetten.
- Mit? Atit? - emelte fel a tekintetét a telefonjából. - Felőlem.
- Kettőnket. - nyögtem ki halkan. Annyira féltem, hogy elküld, de vártam mit válaszol.
- Mit akarsz azon megbeszélni? - tette a telóját a padra.
- Az elmúlt heteket. Ilyesmiket... - babráltam a hajam.
- Jó rendben. - adta be a derekát. -  Nem haragszom, nyilván azt hiszed haragszom, pedig nem. Figyelj, ha én smároltam volna le Atit én sem mondtam volna el. Nem hibáztatlak.
- Pedig olyan sok rossz döntésem volt. Legalább üss meg vagy valami. - nevettem idegesen.
- Dehogy is! Nem akarsz lila foltokkal hazamenni, ugye? - legyintett.
- Megérdemelném. - csúsztam lejjebb a széken.
- Lilla. Érzelmileg kiszámíthatatlan voltál Robi miatt. Erre mit mondjak?
- Mondjuk, hogy hülye vagyok! - kértem ki magamnak.
- Azthittem tudsz róla! - emelte fel a kezét.
- Borzalmas barát voltam. - borultam a padra.
- Csak gyenge. - paskolta meg a vállam. - De ezért nem haragszok. Mindenkivel megesik. Fejezd ezt be, ne ostorozd magad!
- Pedig nagyon is megérdemlem. - nyávogtam.
- Oké. Akkor mit szólsz ehhez? - fordult felém, mire érdeklődve emeltem fel a fejem a padról. - Olivía és én terveztünk egy lányos estét a röpisekkel. Van még hely, ha szeretnél csatlakozni.
Egy pillanatig gondolkodtam csak el.
- Semmi pasik? - kérdeztem.
- Semmi pasik. - nevetett, mikor rezgett a telefonom a zsebemben.
Kitettem, de nem oldottam fel, csak ránéztem ki írt.
- Ennyit arról, hogy semmi fiúk. - nevetett Anna. - Úgy néz ki Ati nem szál le rólad.
Az üzenet ennyiből állt:
"Kibékültetek? :)"
Gyorsan eltettem a telefonomat és ügyet sem vetve a fiúra vettem elő egy füzetet. Ha ignorálom, akkor nem történhet baj. Aha. Persze.
De azért küldj még három üzenetet óra közepén!