Kétségeim (Azahriah ff.)

27

Persze nem hittem Hannának, sőt mialatt hazamentem az jutott eszembe, lehet hogy csak hazudik össze vissza. De egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy tudom, ő szabotált. Az igazság, habár fáj, felszabadító tud lenni.
Otthon elmondtam mindenkinek, hogy továbbjutottam, kihagyva mindenkinél a Hannával folytatott vitát. Endrének ismét megköszöntem a rajzot, ezután pedig gyorsan félrehívott, ami annyit jelentett, hogy kísérjem a szobámba.
- Igen? - néztem pislogva.
- Vasárnap ráérsz? - dörzsölte össze a tenyerét.
- Aha. Megveszed a... azt a dolgot? - ugráltam mosolyogva.
Válasza csak bólogatásból állt és látszott rajta, mennyire izgatott.
- Kinéztem néhányat, de szeretném ha megnéznéd te is.
- Rendben. - mosolyogtam. - Számíthatsz rám.
És így is lett.
A hét további csendes és nyugodt volt. Anna egy új sorozatot kezdett nézni és arról mesélt nekem. Endrével ha találkoztunk állandóan az eljegyzésről beszélgettünk, a suliban pedig kaptunk egy rakat házit. Semmi időm nem maradt azon gondolkodni, Ati vajon érez e bármit irántam. A válasz úgy is a nem lenne. Túl sokat törtem magam a dolgokon, jólesett, hogy végre elfoglaltam magam.
Vasárnap délután már a ház előtt álltam és vártam Endre kocsijára, higy elvigyen az ékszerészhez. Izgatottan pattantam be mellé.
- A lényeg, ne legyen csicsás! Anita utálja a giccses dolgokat.
- Én se hordanék olyat. - nevetett, miközben leparkolt.
- De jobb lesz ha előbb megmutatod őket.
Belépve az üzletbe az eladóhölgy kedvesen fogadott minket.
- Itt vannak a félretett gyűrűk. - vett elő  a pult alól egy tálcát tele apró párnácskákkal amik szorosan magukhoz ölelték az összes ékszert. Voltak arany színűek, volt ezüst, az egyiket virággal a másikat 3 apró ékkővel díszítették. Kb 8 darabot nézett ki Endre és odaengedve engem is a pulthoz megcsodálhattam őket.
- Mindenképpen arany. Szerintem az állna jól nektek. De húzd fel! - utasítottam Endrét akinek az eladó átadott egy arany darabot.
Mindeközben én nagyban nézegettem a gyűrűket. Az egyik ízléstelenebb volt a másiknál. Nem hiszem el, hogy ilyeneket gyártanak.
- Nos? - nézett ram Endre.
- Ez talán... - mutattam egy vékony darabra. 2 kis és 1 nagy darab kő díszítette.  - De szerintem túl nagy a kő.
- Mutathatok hasonlót. - fordult kettőt a hölgy, majd hátrament.
- Köszönöm. Hálás vagyok a segítségedért. Te nem próbálnál meg egy ilyen karperecet? - mutatott a vitrinte, amin sorakoztak a karkötők.
- De ez egy vagyonba kerül... - ráztam a fejem.
- Nem kell attól aggódnod, hogy szárazkenyéren fogok emiatt élni. - mosolygott. Kicsit feloldódott így, hogy Anitáról van szó. A nagynéném pozitív irányba tereli Endrét, aminek nagyon örülök.
- És mi újság Attilával? - kérdezte.
A szívem megállt milor meghallottam a nevét. A mosolyom is eltűnt, sőt abban a 20 másodperceben ameg csönd volt a fejemben zokogtam. Nehezen dolgozom fel az ilyen dolgokat.
- Semmi különös. - nyeltem egyet mosolyogva. - Smárolt egy lánnyal aki darabokra tépte a rajzomat, hogy szabotáljon a versenyen. De gondolom minden okés vele.
Endre elmosolyodott és rámnézett. Elfordultam. Ne röhögj, ez az igazság!
- Szóval megvan a felbújtó? - kérdezte.
- Meg. Az indok az, hogy Attila szerelmes belém. Elég ironikus nem? - mondtam remegő ajkakkal. - Hisz ez nem is igaz...
Majdnem sírtam. De csak majdnem.
- Itt is vannak! - lépett elő az eladó. - Mind egyedi készítésű.
- Ez! - kiáltottam fel mikor megláttam a megfelelőt. - Ez lesz az.
- Valóban. Ez illene Anitához. - vette szemügyre ő is a darabot.
1 nagy es néhány kisebb gyémánt díszítette spirál alakban.
- Nem is gondolná az ember, milyen hamar végez egy ékszerésznél. - mosolygott rám Endre. - De biztos nem szeretnél valamit?
- Nem, dehogy! Köszönöm, de nem. - tiltakoztam továbbra is.
- Rendben. - bólintott, miközben a hölgy becsomagolta az ékszert. - Szóval. Attila és te?
- Nem léphetnénk ezen túl? - ráztam a fejem.
- Végül kiderült, hogy szeret nem? - vette át a zacskót. - Köszönjük!
- Viszlát! - mondtam, miközben kiléptem az ajtón. Azért mégsem végeztünk olyan gyorsan. 1 órátbennt voltunk. Be is sötétedett.
- Szállj be!
Endre felém biccentett. Beültem mellé, majd letámadott a kérdéseivel.
- Miért nem akarod elfogadni, hogy szeret? Ha te is szereted, mi a probléma?
- Hagyjuk már ezt a témát! - kezdtem ideges lenni.
- Most már szeretném megtudni az igazságot. Halljam! - tette a kezeit a kormányra.
Egy pillanatig haboztam. Nem tudtam mit fogok válaszolni. Az ülésnek dőltem.
- Nem tudom. - mondtam halkan. - Talán. Talán így könnyebb. Mit tudom én!
- Lilla. Az Istenért! Szeretitek egymást. Mi ezen olyan bonyolult??
- Honnan tudjam, hogy szeret? Én már semmit sem értek. - csúsztam lejjebb.
- Rendben. Kezdjük az elejétől! Ő tette tönkre a rajzodat?
- Nem... - sóhajtottam durcásan.
- Nem éppen az a lány féltékeny rád, akinek az állítása szerint Attila szerelmes beléd?
- De... - vallottam be.
- Akkor mire vársz még? A herceged többet nem vágtat utánad a fehér lovon. - nevetett. - Te következel.
Talán csak nagyon megható volt amit Endre mondott. Teljesen máshogy tekintettem a dologra. Látni akartam Atit, de azonnal. Túl sok minden járt a fejemben és jobbnak gondoltam ha most találkozunk. Idegesen, remegő kezekkel vettem elő a telefonomat. Tárcsáztam a fiú számát.
- Nem veszi fel. - aggódtam. - Haragszik? Vagy milyen nap van?
- Vasárnap. - vont vállat Endre. Nem értette miért kérdezem.
- Jézusom ma lép fel! - tettem a szám elé a kezem.
- Elvigyelek? - kérdezte.
- Igen, de siessünk mielőtt elkezdődik a műsor!! - mutattam egyenesen az útra.
Ha muszáj beszökök a stúdióba is. Tudom, menthetetlen vagyok.

Ez lenne az utolsó rész idén. Igen mostanában nagyon keveset írok, de tervben van még 1-2 könyvötlet amiket már elkezdtem és remélem hamar ki is tudom rakni őket. 😄
BÚÉK mindenkinek! 💕💕