Kétségeim (Azahriah ff.)

22

Hogy is kezdjem? Miután teljesen összezuhantam attól amit láttam a suliban és kibékültünk Endrével, épp elég nagy érzelmi hullámvasút volt. Nem mellesleg leadtam a rajzot. Amit Endre és én közösen alkottunk. Nem egy hűdenagy alkotás, de talán továbbjuthatok vele. A tanárnő el sem hitte, hogy ennyi idő alatt meglettem vele, főleg, hogy a koncepció sem ez volt. Erre csak vállat vontam válasz helyett. Azt mégsem akartam vele közölni, hogy én igazából csak kifestőset játszottam otthon. De belement és leadta. Még Annának sem mondtam meg mire készülök, de belementem  a fél-csalásba. Olyan rosszul esett még így is a dolog, egész nap magamba zuhanva tanulmányoztam a törikönyvet. Anna eközben a pizsamabulijával volt elfoglalva.
- Lesz holnap sok kaja, és pia meg egy kis meglepetés. - nevetgélt. - El fogjátok dobni az agyatokat!
- Anyudék mit szóltak ahhoz, hogy majdnem kicsaptak, mert verekedtél? - kérdeztem fel sem nézve a könyvből.
- Még nem tudják. De majd a buli után elmondom nekik, akkorra már úgysem adhatnak olyan nagy bűntetést.
És ezzel elintézte a dolgokat.
Szerinte...
Mint kiderült, másnapra a szülők megtudták a dolgot, így egy csapat lány maradt hoppon az ajtóban. Az egész csapat ott volt, meg néhány ismerős, lehettünk vagy 5-en 7-en.
- Na, én ma nem azért jöttem ide, hogy ne bulizzak egy jót! - kiáltott fel Dorka.
- Barniéknál házibuli van. - nézett fel a telefonjából Liza.
- Akkor indulás oda! Ki jött kocsival? És ki nem akar piálni? - nézett körbe Dorka.
Erre egyedül én tettem fel a kezemet.
- Csodás, Lilla elviszel minket? - pislogott rám. - Majd benyomorgunk hátra.
- Okés. - vontam vállat egyhangúan és beültem a volán mögé miközben a többiek egymást lökdösve vergődtek be hátra. Elől 2-en, hátul 4-en voltak. Liza ült mellém és mosolyogva köszönt nekem. Őt bírom a legjobban  a lányok közül, de nem vagyunk nagy barátnők, mert sokat bulizik, hiába egy lelkiismeretes szorgalmas lány. Az állatorvosira készül. Ha érteném a bioszt én is odamennék.
- Anna mesélte, hogy van valami srác akivel nem vagytok jóban. - beszélgetett velem. - Sajnálom.
- Nem kell. Úgy is el akartam egy kicsit felejteni. Elég szar a helyzet így is. - nevettem idegesen.
- Ha elég részeg leszek, lehet beszólok neki. - mosolygott.
- Oké. - kuncogtam.
Ekkor érkeztünk meg Barniék luxusvillájához. Azt már említettem, hogy gazdagok, de nem láttátok azt a 2 medencét az udvaron és az üvegablakokat, ami lehettek van 3 méter magasak is. Mintha valami amerikai ház lenne. Nagyjából az is.
A lányok berohantak én pedig Lizával beszélgettem befele menet.
- Na de! Ma buli van! És ne is gondoljunk az exekre, hanem érezzük jól magunkat! - visított fel.
- Oké! - mondtam kevésbé átszellemülten.
- Na gyere igyunk... vagyis iszok valamit!
Behúzott a konyhába és rutinosan előkapott 2 poharat, az egyikbe vizet a másikba piát töltött.
- Egészség! - húzta le azonnal. - Már érzem, hogy ez jó lesz.
- Ha te mondod. - nevettem halkan.
Amellett, hogy nagy volt a tömeg és a zenétől néha nem hallottunk semmit, még Hanna pofáját is el kellett viselnem. Nem lepett meg, hogy ott van, nem hagyna ki egy bulit sem, ahol ingyen pia van. Ugyanakkor megláttam a többi osztálytársamat is. Flóráék a víz mellett sétáltak, az egyikük bent úszott a vízben, nem érdekelte hogy március közepe van és ehhez elég hideg. Aztán hirtelen jött velem szembe a részeg Marci, aki láthatóan keresett valakit.
- Lillaaaa, Lilllaaaa! - kiabált rám kábultan.
- Szia, mennyit ittál? - kérdeztem gyanúsan.
- Anna hol van? hOl vAn?- fogta meg a vállamat.
- Otthon. Szobafogságott kapott a verekedésért.
Ezután szó nélkül otthagyott. Visszamentem megkeresni Lizát, de ő már nem volt meg. Körülnéztem mindenhol, de valószínűleg elkerültük egymást. Egyedülinek és elveszettnek éreztem magam a tömegben. Valaki ekkor telefonon hívott, így gyorsan kiléptem a medencék mellé, ahol alig voltak a hideg miatt.
- Szia Anna!
- Minden oké? Hívtam Naomit és azt mondta Barninál vagytok.
- Aha. - mondtam halkan.
- De most komolyan!
- Jó. Nem vagyok jól. - estem kicsit   szét. - Nem szeretek egyedül eljönni egy buliba. Lizáék sehol sincsenek, vagy totál részegek. Inkább lennék egyedül, vagy veled. De így olyan kényelmetlen az egész.
- Oké, tudom, nem úgy alakultak a dolgok ahogy terveztük, de majd bepótoljuk a "felejtsünk el mindenkit ma estére"  bulit. Ha pedig nem érzed jól magad, nyugodtan menj haza! Nem akarom, hogy...
Miközben ezt mondta körbenéztem. Támadt egy olyan érzésem, hogy figyelnek.
- Szóval nehogy nekem rossz hangulatban menj haza! Legalább lazítsd el magad egy kicsit!
- Nem. Nekem ez így nem jó. Valami, valami nagyon fura érzés van bennem. Csak egyedül akarok lenni. - sóhajtottam.
- Értem. Nem hibáztatlak.
Ekkor ismét felbukkant Marci és részegen leült mellém. Lábát a vízbe lógatta, miközben, átkarolt.
- Hallod? Hallod? - nézett rám. - Kivel dumálsz?
- Ki az? - kérdezte Anna. - Attila?
- Nem. Csak Marci. - vontam vállat.
- Hallod? Lilla! Süket lettél? - nevetgélt mellettem.
- Add csak oda ezt a pudingpofát! - utasított Anna, mire odanyújtottam a készüléket a fiúnak.
- Anna! - kiabáltak egymással. - Hol vagy?
Én ekkor felálltam és elindultam vízért vissza a konyhába és megkeresni Lizáékat. Lehet hazamegyek.
Marcinak pedig egyre kevesebb lesz agysejtje, az alkoholtól, de vannak ilyen emberek. Miközben beléptem a konyhába, igyekeztem feltűnésmentesen odapillantani a kanapéra, ahol Hanna épp rámászott valakire. Undorító a viselkedése és rettenetesen szánalmas. Kivettem egy üveg hideg vizet és töltöttem a poharamba, majd ekkor felpillantottam egy századmásodpercre. Az üveg megremegett a kezemben és azthittem ott rogyok össze. Hanna épp Atival smárolt a kanapén. Hányingerem lett és el akartam onnan futni. A tömeg miatt most sem tűnt fel nekik, hogy ott állok így gyorsan kiléptem a házból. Marcot kerestem aki eltűnt a telefonommal együtt. Körbe kellett mennem az udvarban, hogy megtaláljam az egyik sarokban ordítozott Annával.
- Nem vagyok hülye, te vagy a hülye! - mondta Marci elég hangosan.
- Marci visszaadnád? - nyújtottam felé a kezem.
- Várjá! Ez lehülyézett engem! - mutatott Annára. - Lehet nem vagyok jó röpladbdában, kosárban simán levernélek kisanyám!
- Marci. Add vissza! Hazamegyek! Hívd fel a saját telefonodról! - mondtam idegesen.
- Várjá! Várjá! Maradj még egy kicsit! Egyé vagy igyá valamit aztán visszaadom, te pedig ne mondd rám, hogy pudingpofa, mert szétverlek! - kiabált vissza Annának, ki eközben jókat derült.
- Nem, most add vissza! Most megyek el! - kiáltottam fel már én is.
- De nem mehetsz el! - nézett rám. - Még nem! Még beszélek Annával.
- Na elég! - vettem ki a kezéből a telefont és leraktam. - Én mentem.
Elindultam az udvar másik felébe a kijárathoz, de előbb írtam Annának, hogy később beszéljünk, és írtam Anitának, hogy előbb megyek haza. Az utóbbi gyorsan reagált is. Gyorsan oda is értem anyuék kocsijához, de keresgetnem kellett a kulcsomat. Ekkor megszólított valaki hátulról. Azt hittem Marci az, de nem. Valaki egészen más volt.
- Lilla! Lilla várj! - futott utánam Ati.
Megfordultam és azt hittem menten összerogynak a térdeim. Mikor végre megállt előttem megfigyelhettem az arcát. Nem borotválkozott, de ugyanakkor jól állt neki, főleg a kócos hajához.
- Miért mész el? - kérdezte.
- Tartozom neked bármi magyarázattal? Nem. - néztem rá dühösen.
Ati kicsit hátrahőkölt, mert erre nem számított. A félmosolya is lehervadt az arcáról.
- Mi a baj? - pislogott.
Nem gondolkodtam, egyből rávágtam.
- Te. Te és a józaneszed, az ítélőképességed, az önbizalmad, az egód... soroljam még? - gyűltek könnyek a szememben. - Mit mondjak ezek után?
- Nem értelek. Pedig meg akarlak érteni. - hajolt közelebb.
- Csak... hagyd abba! HAGYD ABBA! - ordítottam sírva.
Attila ismét hátrébb lépett, én pedig a szám elé tettem a kezem.
- Hagyd abba a hitegetésemet! Hagyd abba a hazugságokat, mert fáj! Minden amit mostanában csinálsz fáj! Mintha gyomorszájon rúgnál... és neked fel sem tűnik, hogy már a földön fekszem. Csak ne mondd azt, hogy szeretsz! Ne utalj arra, hogy szívesen lennél velem, hogy kedvelsz, ha más lányokkal vagy. - kapkodtam a levegőket sírás közben.
- Ha most a rajzra célzol, akkor az nem én...
- Nem arra a rohadt rajzra célzok! Hanem, hogy együtt vagytok Hannával! Közben engem fűzögetsz! Nem vagy normális. Egy rohadék vagy.
- Nekem tudod miből van elegem? - emelte fel a hangját. - A hülye vádaskodásaidból. Nem én tettem tönkre a rajzodat és nem vagyok együtt Hannával! Hogy mondjam el ezt neked jobban? Mikor érted ezt meg?
- Mikor értesz meg engem?! Lassan teljesen összezuhanok, mert így bánsz velem! Az a csók is mi volt? Miért kellett azt is? Azthittem csak akkor csókolsz meg valakit ha szereted. - sírtam továbbra is.
- Az csak miattunk volt. Hogy ne menj el Zsomborral! Mert őt nagyon hamar ki fogod készíteni a stílusoddal. 1 hét vele és dobni fog, mert hisztis vagy előítéletes és sznob. - emelte meg a hangját.
- Annyira hülye vagy, nem tudod elviselni, ha valami nem a tiéd vagy nem tudod kontrollálni, mert engem nem tudsz. De Hannát igen. Tökéletes párt alkottok mondhatom. És még én vagyok a hisztis. - sértődtem meg.
- Azt el is felejtettem mondani, mennyire meg tudsz mindenen sértődni, Robi és biztos csak ezért hagyott el! - kiáltott fel. És úgy tűnt nem bánja az egészet.
- Utállak! - szisszentem fel. - Hazug mocsok vagy! És nem tudlak komolyan venni. Szerinted ki küldte rám Marcit ha nem te? Ki smárolt a szemem láttára Hannával? Csak Te. Te utolsó rohadék!
- Megint a hülye feltételezéseid! Higgy nekem, senki sem tud téged elviselni.- esett megint nekem.
- Én csak arra kértelek hagyj békén! Olyan nehéz?? - nyitottam ki az ajtót.
Mielőtt beszálltam volna még jól a fejemhez vágott néhány dolgot. Milyen figyelmes.
- És most elmész, mi? Könnyebb elfutni, ugye? - kiabált velem.
- Ha úgy is olyan elviselhetetlen vagyok, akkor jobb ha még most elindulok. - szálltam be az autóba. - És kérlek, kérlek hagyj végre békén!
Komoly, de egyben kisírt szemekkel néztem rá az ablakon keresztül. Az a kevés sminkem ia elfolyt, de talán sikerült mindent kiadnom magamból. Attila az autónak támaszkodva még válaszra nyitotta a száját, de már ő is feladta. Fejére felhúzta a kapucnit, én pedig elhajtottam. Csendben, könnyek nélkül.
Csendben és csüggedten léptem be a házba. Anita és Endre a kanapén aludtak. Anyuék elmentek valami étterembe, így csak 3-an maradtunk otthon. A férfi, mikor meghallotta, hogy nyílik az ajtó odafordult felém. Azt tátogta nekem, hogy Anita alszik, ne keltsem fel. Ekkor látta, hogy nagyon össze vagyok zuhanva, ezért odalépett hozzám.
- Minden oké? - suttogta.
Megráztam a fejem és ismét zokogásban törtem ki. Endre megnyugtatóan átölelt, de nem volt elég ahhoz, hogy jobban érezzem magam.
Mit szépítsek? Konkrétan most szakítottam Attilával, ezzel kilépve a se veled, se nélküled kapcsolatból.