Kétségeim (Azahriah ff.)

12

Mivel Zsombi tegnap elég későn ment el és nekem még magyarázkodnom kellett utána, eléggé elszaladt az idő és másnap reggel késésben voltam. Dupla fakt első két órában. Teljesen szétszórt voltam aznap reggel, a bioszkönyvemet otthon is hagytam. Borzalmasan indult a nap.
Persze másoknak is feltűnt, hogy lélekben nem ott járok, de én nem akartam ezzel foglalkozni. A tegnapi beszélgetésünkkel Zsombor ráébresztett arra, hogy sokkal több lehetőség van a Youtubeban mint gondoltam. Egy lapra el is kezdtem jegyzetelni, és miután 5-6 ötlet összeállt, meg is álltam. Ennyi épp elég. Biosz után tesire mentünk, mikor összefutottam Annával a folyósón. Még mindig nem beszélünk, de ami könnyen jött könnyen is megy, a mi barátságunk pedig pont ilyen volt. Nem foglalkoztatott különösebben még az sem, ha néha láttam beszélgeti Flórával. Csináljon amit akar, beszéljen ki, mondja el az összes titkomat! Már úgy is mindegy.
De volt egy csaj akitől a falra mászok még mindig. Éles hangjával és eszméletlen fényes és ronda magassarkú csizmájával mindig kiveri nálam a biztosítékot. Mint Ariana Grande, de feltételezem ő normálisabb mint Hanna. Amióta Ati beengedte a körükbe, állandóan csak a nyávogását hallgatom, és annyira idegesít, hogy néha kiviharzok a teremből, csak hogy távol maradjak tőle. Ha nem ismerném Atit, azt mondanám provokál, de szerintem szimplán nem veszi észre, hogy vonza be a lányokat. Igen, a fejéhez vágtam dolgokat, de valójában őneki tényleg halvány lila gőze sincs arról hány lány van oda érte, hány srác akar a barája lenni, hány ember súg össze mikor végigsétál a folyósón. Mintha valami híresség járna ide. És mégis marad szerény, egyszerű fiúnak a gitárjával együtt. Nem érdeklik a számok, vagy a népszerűség, csak éli az életét. És néha áttapos másokon. Például rajtam.
A nap végére már elegem volt a suliból, így gondoltam elmegyek futni egyet. Nem vagyok oda a futásért, de mivel formában tart, így néha kimozdulok.
Fülessel a fülemben indultam meg, minden gondolatot kizárva a fejemből. Vagyis csak próbáltam.

Lilla túlreagálod

nem vagy jó csaj....

láttam ahogy kerülsz engem.

Hagyd abba és engedd el!

Nagyon értékes barát vagy

Honnan tudjam, ha te sem tudod?

Soha se csókolj meg, ha nem érzel irántam semmit!

nem vagy jó csaj

nem vagy jó csaj

Lilla túlreagálod

Terelsz Lilla, terelsz.

Attila nem hagyott nyugodni, hisz én még mindig azt akarom, hogy barátok legyünk. Legyen minden olyan mint régen. Mint 1 hónapja.

Hagyd abba és engedd el!

Lilla túlreagálod

Elfelejthetjük. Csak ha akarod.

nem vagy jó csaj

nem vagy jó csaj

Ekkor rántottam ki a fülest és megálltam. Hiába gondoltam, hogy kimegyek szívok egy kis levegőt minden rendben lesz, a szavak viszhangzanak a fejemben és képtelen vagyok kiverni onnan őket.
Főleg, hogy Ati roncsolta a maradék maroknyi önbecsülésemet is.
Néhány másodperccel később újra futni kezdtem, most már kicsit nyugodtabban. Egész végig arra koncetráltam, hogy kiürítsem a fejem, mikor hangos dudálások közepette álltam meg. Egy autó fényszorói vakítottak el.
- Figyelj már hova lépsz! - dudált rám.
Én ijedten ugrottam fel a járdára. az autó elhajtott én pedig úgy döntöttem hazamegyek. Ennyi izgalom elég volt erre az estére.

A következő napokban voltak álmatlan éjszakáim Attila miatt, de lassan abbamaradtak. Beletörődtem, kész vége. Nem leszünk barátok. Mindeközben otthon Endre egyre inkább elviselhetetlenebb. Váratlanul beállít, vacsoráznom kell vele egy asztalnál, és megszakította a játék esténket is Anitával. Csak úgy jött és ahelyett, hogy valaki megkérdezett volna engem, beszállt a játékba. Az összesbe. Xbox és társas vegyesen. Soha többet nem akarok Activityzni olyannak aki olyan egyszerű szót is képes elrontani, mint amozgólépcső.
Azért történtek jó dolgok is. Például Zsombi heti rendszerességgel jár el hozzánk tanítani engem. Minden alkalommal egyre jobban értek a vágáshoz és a videózáshoz, ami még hasznomra válhat. Nincs köztünk semmi, pedig Anita nem egyszer utalt rá, hogy én és Zsombi...
Nem. Nem jövök be neki. Akkor már bepróbálkozott volna, de semmi.
A suliban pedig jelentkeztem az éves rajzversenyre, amire mindig nevezek. A rajztanárnő egy aranyos öreg néni, aki mindig szívesen ad tanácsokat. A téma a magyar koronázási ékszerek volt, így leültünk megbeszélni mit is fogok alkotni. Akadtak jó ötleteim, de gondoltam adok magamnak pár napot még agyalni. Sajnos rajzórám már nincs, úgyhogy ezeket mind otthon kell megoldanom, vagy pedig néha elcsípem Szegedi tanárnőt a délutáni órákban. 2 hetem van még, azalatt pedig kész is leszek.
Egyik nap, mikor épp Szegedi tanárnőt kerestem a szünetben, valaki nekemjött a folyósón. A kezemben lévő mappa a földön landolt, szerenecsére a rajzok nem.
- Basszus. - gugoltam le gyorsan, nehogy valaki összetapossa.
- Bocsi Lilla! Ne haragudj! Csak a fiúk tudod... - szabakozott Ati.
- Hagyd! Csak sietek. - vágtam valamit oda, csak hogy lekopjon.
- Bocsánatot kértem. Most mi bajod van? Az is baj ha kedves vagyok, az is baj ha nem. Döntsd már el mit akarsz! - tárta szét a kezét.
Felé fordultam és a szemeimmel legszívesebben villámokat szórtam volna.
- Az a baj, hogy... - kezdtem, de fogalmam sem volt hogyan akartam befejezni a mondtatot.
Mi baj? Mi a bajom? Mikor tettem fel magamnak ezt a kérdést utoljára?
- ...semmi. - vontam meg a vállam és megfordultam.
Attila ott maradt zavart tekintettel, én pedig vörös fejjel és magas pulzussal ostroztam magam. Ez olyan ciki volt. Mondhattam volna bármit, erre... ahj mindegy. Csak jussak el egyről a kettőre, és a rajzteremig. Oda belépve már bent ült a tizedikes társaság. Hannácska osztálya, mekkora szerencsém van. A lány amint meglátott elkezdett szúrósan felém pillantgatni. Főleg a mappámra. A lyukasórámat velük töltöttem és amég ők feladatot csináltak, én Szegedi tanárnővel beszéltem. Minden rendben volt, nem is érdekeltek a többiek a teremben, de mikor kijelentette a tanárnő, hogy nem csak engem nevez, hanem a tizedekesek közül is vannak néhányan, elakadt a lélegzetem. Mivan? Hogy mivan?
Hanna, Naomi és Beni. Ők vannak még rajtam kívül akik neveznek ezen a versenyen. Nem mintha érdekelne a nyeremény, vagy a győzelem, de Hanna veszélyes. Vagy inkább csak egy hisztis kis... kis kacsa. Tehát ezért nézte úgy a mappámat. Ijesztő csaj.
Mindezek végeztével délután neki is álltam rajzolni, hogy minél hamarabb kész legyek.
Persze azt gondoltam most nem lesz semmi gond, semmi baj. Minden nyugis marad. Aha. Aztán másnap kaptam egy jó nagy pofont az élettől...