Kétségeim (Azahriah ff.)

15

Reggel már a mappámmal a kezemben indultam meg a terem felé. 3-dik óránk tesi, arról elkérnek és a rajzteremben töltöm az időt. Utána pedig helyettesítésen is a rajztanárral leszünk, úgyhogy dupla órám van dolgozni. Nincs sok időm, de megcsinálom.
Anna azonnal rátapadt a mappámra és óvatosan elővette, hogy ránézzen. Eközben megnéztem ki van a teremben. Mindenki ül vagy áll a helyén, kivéve Flórát és Hannát. Gyanúsan méregettek engem, biztos a kabátom miatt. Igen, lehet én is a NewYorkerből öltözök, hűha. Nagy vétek, többet be nem megyek a boltba.
- Nagyon jól néz ki! Tuti megnyered! Bár miért ne nyernél ismét? - legyintett.
- Köszi. Bár erre most nem szántam annyi időt. - fordultam felé.
- Pedig látszik, hogy van benne munka. Itt mi történt? Kifogytál a festékből? - mutatott a sarokra, ahol egy érdekes folt volt látható.
- Sajnos igen. De az egy másik történet. - lapoztam fel a füzetemet. - Később még befejezem.
- Rendi. - csúszatta vissza a mappába.
Hanna a csengetés előtt néhány másodperccel kiviharzott a teremből, de előtte még hangosan elköszönt Atitól.
- Szio Atii! - integetett neki, aki csak lassan felemelte a kézfejét a padról.
- sZiO aTiI! - parodizálta Anna a 10dikes lányt.
Én gyorsan a szám elé raktam, a kezem, nehogy felnevessek. Hanna egy örök poénforrás lesz. Persze csak a hangja és a gesztusai azok amik irritálóak, attól függetlenül lehet egy kedves lány. Csak nekünk nem az.
Alig vártam, hogy elteljenek az órák és a rajzommal foglalkozhassak. Annával egészen addig üzengettünk egymásnak, hogy teljen az idő. Aztán csengettek és a többiek mentek tesire. Anna még lekísért a rajzteremig, ott pedig elbúcsúztunk. Bent még nem volt senki, csak a tanárnő, így a tanári asztalra raktam ki a festményemet. Aztán hirtelen megérkeztek a 10dikesek. El is felejtettem, hogy ilyenkor itt van órájuk. Miközben ők szövegértést oldottak meg, én a szertárba ültem be és ott festettem. A telefonomon BLACKPINK szólt, amitől gyorsabban dolgoztam. Hanna és a barátnői még mielőtt eltűntem volna a szertárban jól végigmértek, de rólam már lepereg. Kicsoda ő nekem, hogy adjak a véleményére? Hadd flexeljen csak az instán a mindenféle rajzaival, amiket összelopkodott a neten és lemásolta. Rá kell hagyni.
Hirtelen Zsombi írt egy üzenetet.
"Jól halad, művésznő?"
Elmosolyodtam. Most is odafigyelt, mikor elmondtam neki, miként és hogy lesznek a dolgok a mai napon.
"Igen. El sem hiszem, hogy ilyen hamar megvagyok :)"
2 percen belül jött is a válasz.
"Majd küldj fotót! ;)"
"Meglesz"
A következő órában, már Anna is belülhetett velem a szertárba, ahol azonnal elmeséltem neki Zsombort. Kihagyva azt az apró részeletet, ami Attiláról szólt. Kicsit talán hangosak is voltunk, de mielőtt ránkszóltak volna történt valami.
- Ez mi? - néztem fel.
- Tűzjelző lehet. - tette le a szendvicsét Anna. - Menjünk!
- Ezt kiviszem... - fogtam volna meg, mire szóltak a többiek, hogy most azonnal ki kell mennünk.
- Nem volt mára tűzriadó-próba berendelve. Menjetek ki sorban! Mindent hagyjatok itt! - tapsolt Szegedi tanárnő.
Nem gondolkodtunk, csak mentünk kifelé, le a lépcsőn, onnan ki az udvarra. Mind libasorban haladtunk kifelé, kint pedig fagyoskodva álltunk egymás mellett Annával.
- Ho-hozha-hattunk vo-volna kabát-ot! - remegett mellettem.
- Mindenki itt van? - számolt a tanárnő. - Két ember hiányzik. Hol vannak?
Körbenéztem. Ati és Marci. Mindenki megvolt rajtuk kívül.
- Nem volt a teremben? - kérdeztem a barátnőmet aki remegve vont vállat. - Miért nem jött ki?
Néhány másodpercen belül választ is kaptunk, ugyanis néhány diák még csak most szálingózott az udvarra. Közöttük Atiék. Ideérve kaptak egy fejmosást, majd odaálltak hozzánk.
- Merre voltatok? - lökte meg a vállát Anna.
- Nem találtuk a kijáratot! - nyújtott aki a nyelvét Marci Annára.
- Na gyere ide! - kezdték el egymást kergetni. - Ne nyújtogasd a nyelved!
Én mosolyogva néztem őket, mikor Ati hozzámszólt.
- Mi baja?
- Nem tudom. - nevettem. - Biztos a hipotermia. Vagy valami ilyesmi.
Hát Anna azért sokkal jobb kapcsolatot ápolt másokkal mint én, így nem meglepő ha behúz egy fiúnak. Vagy megkergeti.
- Fázol? - kérdezte meg gyorsan tőlem Ati.
- Nem. - vacogtam mellette.
- Azért odaadom a pulcsimat. - húzta le magáról a kapucnis pulcsiját.
És most ország-világ megcsodálhatta 2 és fél másodpercig Azahriah/Paul Street hasát. Azthiszem egy 9dikes lány rohamot kapott. Ha jól láttam.
- Köszi. - fogadtam el.
Belebújtam a nálam néhány mérettek nagyobb pulcsiba.
- Úgy nézek ki mint valami rossz rapper. - néztem magamon végig.
Erre Attila csak nevetni tudott.
Mindeközben még néhányan kijöttek az épüketből, tanárok, diákok vegyesen. A 12.C mintha meg sem hallotta volna a csengőt úgy jöttek ki percekkel később, mögöttüj talán Hannát véltem felfedezni és 3 tanárt, akik a titkárságról jöhettek. Miután végetért a ez az egész műsor és kiderült, hogy nincs tűz, akkor mind visszamentünk a termekbe. 12dikként még várnunk kellett amég az első 3 évfolyam bemegy, majd Annaval ketten elindultunk a folyósón, hogy visszatérjünk a festéshez. Anna pedig az evéshez is. De mikor beléptünk néhányan, meg is álltunk. Ugyanis a padok között papírfecnik voltak szétszórva. Meg is néztem mik ezek, de Anna gyorsabb volt. Elkaptom egy darabot és szomorúan felmutatta. A többiek is fel-fel szedtek egy darabot, majd Anna összeszedte őket. Lesokkolódva álltam a tanári asztal mellett. Szegedi tanárnő Atival és Marcival tért vissza, mert jól leszidta őket még a folyósón. Nagyjából mindenki csendben állt a helyén, kivéve Flóra, ő nagyon jót mulatott ezen az egészen. Még Viviék is húzták a szájukat. Látszik, hogy az osztályunkba azért szorult némi empátia. Szegedi tanárnő megállt előttünk és megkérdezte mi történt. Anna erre csak bizonyításképpen felmutatta a festményem maradékait.
- Mi történt? Hogyan? - fordult felénk.
Nem hiszem el. Ez nem történhet meg velem. Nem. 2 nappal a leadási határidő előtt. Én ezt, én most... azthiszem pánikba fogok esni.
- Valaki szétszakította Lilla lapját. - tette a cafatokat az asztalra Anna. - Melyikőtök volt? Marci? Attila? Az Istenért! - csapott oda.
- Anna csillapodj! - utasította a tanárnő.
Ati még fel sem fogta mi történt, csak nézett rám, a papírokra, Marcira, Annára.
- Basszus... - szitkozódott Anna, miközben mindenki elfoglalta magát csendben. - Mi lesz most?
Csak álltam egyhelyben, összetörve, pánikolva, mint egy oszlop. Anna megölelt oldalról, a többiek pedig ismét elfoglalták magukat. A kezeimbe vettem a darabokat és kétségbeesetten próbáltam összekirakózni, hogy minden darabja meglegyen. Hiába. A festmény menthetetlen volt. Szegedi tanárnő próbált nyugtatni, de én nem tudtam mit tegyek akkor. 2 napom maradt, és amim van az is mehet a kukába. Anna eközben ki akarta deríteni ki volt, ezért Marcit cseszegette az első padban, azzal a váddal, hogy ők jöttek ki utoljára a teremből. Aztán kicsengettek, mindenki rohant volna az órájára, de én nem tudtam túltenni magam ezen. Csak Anna és én maradtunk a teremben a tanárnővel.
- Újracsinálom. - mondtam halkan. - Majd újra... újra nekiállok.
- Nem fogsz végezni. Nem lesz olyan mint amilyennek megálmodtad a napokban. Pedig te tényleg szívvel lélekkel dolgozol. - mondta a tanárnő.
- Akkor mit tehetnék? Nem ragaszthatom össze, a darabok nagy része nincs is meg. Lehet kidobták. Ez az utolsó évem. Szeretnék résztvenni a következő fordulóban is. - néztem fel a tanárnőre.
Szegedi tanárnő mosolyogva bólintott.
- Holnap még keress meg! Ha van kész vagy akár félkész anyagod, leadhatod.
- Rendben. - csuklott el a hangom.
Akármennyire is jó a terv, semmim sincs még. Anna bátorítóan tette a vállamra a kezét. Mikor kiléptünk a teremből megláttam Attilát, aki ránk várt. Meglepve álltam meg, de Anna dühösen emelte meg a fejét.
- Mi van? - vágta oda a fiúnak.
- Lilla én sajnálom ami a festményeddel történt. De Marci végig velem volt és ő nem tenne ilyet. - magyarázkodott.
- Ugyan már! - morgott Anna az orra alatt.
Odafordult a fiúhoz és közelebb léptem hozzá.
- Igazad lehet. Marcinak semmi oka sincs arra, hogy tönkretegyen valami olyat ami nekem fontos. - suttogtam, mire Attila mosolyogva megnyugodott.
- Reméltem, hogy te is így látod majd... - zárta volna le a beszélgetést.
- Veled ellentétben. - néztem fel rá hirtelen.
- Tessék? - fagyott le róla a mosoly.
- Tudod az elmúlt percekben elgondolkodtam azon amit Anna mondott. Csak te és Marci maradtatok utolsóként a teremben. Vagy akár az épületben, tök mindegy. Lehetőséged volt rá. És indítékod. - gondokodtam hangosan. - Arra gondolok, mi van ha ennek köze van Zsomborhoz. Egyértelműen kifejezted, hogy nem kedveled a kapcsolatomat vele. Nem mellesleg nemrég össze is vesztem veled. Kitudódott a kettőnk dolga is, amiről csak te és tudtunk. Kicsit sok a véletlen egybeesés. Nem igaz?
- Lilla ez őrültség! Soha nem tennék ilyet senkivel! - tárta szét a kezét. - Hogy mondhatsz ilyeneket? Nem vagyok olyan mint amilyennek beállítasz!
- Figyelj! - vettem még halkabbra a hangom. - Én már nem haragszom. Én ezt elengedtem. Mindent ami hozzádköthető. Nem érdekel mit csinálsz, szerintem elég ha a bűntudatoddal és a lelkiismereteddel megküzdesz. De nekem most van ebből elegem. Vége.
- Lilla, tényleg nem én tettem! Nem tudom ki volt, de én biztos nem! Higgy nekem! - magyarázkodott.
Elkapta a vállamat, de Anna rácsapott a kezére.
- Azt mondta vége. Süket is vagy, nem csak hazug? - mosolygott rá a lány.
- Nem hazudok!
- Senkit sem érdekel! - mondta még utoljára Anna, majd eltűntünk a lépcsőfordulóban.