Kétségeim (Azahriah ff.)

26

Kedvem nem sok volt másnap reggel, mikor már bent ültem a teremben. A telefonomat babráltam, egy percre sem mertem felnézni, nehogy Attilával találjam szembe magam. Még bent sem volt a teremben. Bár 7 óra 20 volt. Elég korai voltam. Anna pedig sehol, így hát fülessel hallgattam szomorú zenéket Spotifyról. Teljesen mindegy volt akkor, hogy ismerem, nem ismerem a számokat, csak menjen valami a háttérben mert nem bírok koncentrálni. Ceruzát vettem a kezembe és oda sem figyelve rajzolgattam arcokat. Kár, hogy mikor feleszméltem Attila mosolygott vissza a lapról. Reménytelen vagyok. Anna 10 perccel csengetés előtt ért be és mosolygott mikor meglátott.
- Nem is mondtad, hogy ma már jössz. Minden oké? Jobban vagy? - ült le mellém.
Erőltetett mosolyt vettem magamra.
- Persze. - mondtam halkan.
- Király! De nem olvastad amit írtam tegnap? - ölelt meg.
- Elfelejtettem. Bocsi. Fontos volt? - túrtam a hajamba.
- Mindegy, hagyjuk. - legyintett. - Nezd találtam egy nagyon cuki TikTok videót.
És ekkor előrántotta a telefonját, hogy megmutassa. Épp időben, mert mar hallani lehetett, ahogy Attiláék erre igyekeznek a folyósón. Elbújtam Anna telefonja mögé és mintha annyira izgatna úgy bólogattam és érdeklődtem valami TikTok videós után. A fiúnak fel sem tűnt, hogy ott vagyok. Elsétált mellettünk, mintha idegenek lennénk. Vagy csak simán nem érdeklem.
Jézusom megint összeszorul torkom ha rápillantok, a gyomromban pillangók táncolnak, izzad a tenyerem és a szemeim lassan könnybe lábadnak.
Az Ati utáni kegyetlen sóvárgásomat a csengő szakította meg. Majd ezután az osztályfőnök, aki már kezdte volna megtartani az etika óránkat, de előbb arra kért várjuk meg az igazgatóhelyettes beszédét. Az osztályban sutymorgás vette kezdetét, hisz nem volt semmilyen ünnepnap. Fogalmunk sem volt mit akarhat.
- Kedves diákok! - kezdte az igazgatóhelyettes. - Nem szeretném sokáig húzni az időt a kollegáktól, de bejelentjük az idei iskolai versenyeredményeket. Bár még nincs itt az évvége, de az elmúlt hetekben jelentős sport és képzőművészeti eredményeket értek elna diákjaink.
Ekkor Annára néztem.
- Volt röplabda amég nem voltam? - suttogtam, ő pedig mosolyogva bólogatott.
- Az idei kerületi röplabdabajnokságot iskolánk diákjai nyerték meg, Faragó Anna vezetésével a 12.B osztályból. - jelentette be, mire hatalmas tapsvihart kapott a lány (és persze a csapat is).
- Gratulálok. - öleltem meg.
- Mit mondhatnék? Profik voltunk. - vonta meg a vállát.
- Az idén megrendezésre kerülő iskolai sakkverseny eredményei... - folytatta a tanárnő.
Bár számomra a többi már nem is volt fontos, hisz Annáék nyertek. Aki pedig büszkén kihúzta magát.
- Kár, hogy nem láttam a meccset. - szomorkodtam.
- Hagyjad! Lesz még az év végén egy barátságos meccsünk. - legyintett.
- De gratulálok! - mosolyodtam el újra, majd a nevemet hallottam a hangosbemondóból.
- .. Kékesi Lilla a 12.B osztályból...
- Mi? - pillantottam fel. - Nem figyeltem.
Anna csak mosolygott a többiek meg tapsoltak.
- Továbbjutottál a rajzversenyen Lilla! - ölelt meg.
- Mi? Tessék? Én? - mondtam remegő hanggal.
- Tegnap már tudtam, beszéltem Szegedi tanárnővel és elmondta, hogy leadtál egy rajzot és továbbjutottál! Gratulálok!
- Istenem. - mosolyogtam zavartan.
A taps lassan elült, de még pont el tudtam kapni Ati félmosolyát. Talán azért ő is örül nekem. Vaaaaagy nem.
Az oklevelemet a 6-dik óra után át tudtam venni így Annával együtt le is mentünk a rajztanárhoz. De nem voltunk egyedül. A 10.B osztály szintén itt volt, közülük senki sem jutott tovább, bár a srác elismerően fogott velem kezet. Különdíjat kapott, tehát nem.lehetett szomorú. Hannával ellentétben, aki viszont megölt volna a tekintetével. Miután lőttek rólunk egy fotót, Anna és a többiek szétszéledtek. Az előbbinek dolga volt, mások hazamentek. De én még fel akartam hívni Endrét, hogy sikerült. Anyuéknak otthon elmondom. A folyósóra kilépve tárcsáztam a számot, de nem vette fel. Megpróbáltam újra, de meg akkor sem. Gondoltam dolgozik.
- Most örülsz? - lépett mögem Hanna.
- Tessék? - fordultam meg.
- Most már boldog vagy? Hogy mindemt elveszel tőlem?
A szemei szikráztak a dühtől, én viszont nem értettem egész pontosan miért.
- Sajnálom, hogy nem jutottál tovább. De jövőre újra jelentkezhetsz. - mondtam neki megnyugvásképp. De ettől csak mégidegesebb lett.
- De jövőre már késő. Attila érettségizni fog és elmegy!
Vágom. Attila a téma. Klassz.
- Na és? Mire akarsz kilyukadni? - kérdeztem.
- Arra, hogy egy önző ribanc vagy, aki csak elmarja a másiktól az embereket!
- Egy kicsit vegyél vissza! - kértem határozottan.
- Engem ne utasítgass! Mondd, mikor fogsz végre elállni az utamból!? - kérdezte könnyes szemekkel.
- Én nem állok az utadba. Élem az életemet mint mindenki más.
- Közben pedig nem hagysz érvenyesülni! - emelte meg a hangját.
- Nem értelek. Mit akarsz ezzel mondani? - húztam össze a szemöldököm.
- Szállj le végre Atiról! Mert csak miattad nem szeret!
- Tessék? - illetődtem meg. - Ez hülyeség.
- Nem az. Állandóan te vagy a téma nála.
- Na ezt végképp nem hiszem el! Inkább hagyjuk az egészet és menj haza!
- Nem! Most már elmondom és mindent a képedbe vágok! Nem ér, hogy mindenben jobb vagy nálam! Még ebben a hülye rajzolásban is! Pedig nem is kellett volna indulnod. A hülye öltözködésedben meg mindenben felülkerekedsz...! - kiabált, mire feltűnt hogy tényleg átfestette a haját. - Nem igaz, hogy jobb vagy nálam, te annyira átlagos és felszínes vagy, akárki leválthatna. Nincs is benned semmi különleges, de Ati valamiért mégis kedvel és nem igazság.
Egy kicsit meglepődtem mikor Hanna ezt mind a képembe vágta, de valahogy érzelmileg nem tudott meghatni.
- Te tényleg Ati miatt lettél szőke? - kérdeztem, mire elfordította a fejét. - Tehát igen. És mi az, hogy nem is kellett volna indulnom? Te... Te húztad meg a tűzjelzőt azon a napon. És te...? Értem. - bólintottam halálnyugodtan.
Hanna meglepve fordult felém.
- Neked nem kéne dühösnek lenned? Hogy így megtudtad az igazat? - húzta össze a szemöldökét.
- Már nem érdekel. - vontam vállat.
- Nem lehet, hogy ebben is csak jobb vagy nálam!! - mérgelődött.
- Hát. Akkor ne legyél olyan mint én.
- Utállak! És utálom, hogy Ati miattad csakis amiatt mert te megakadályozod, sosem lehet velem! Ha már neked nem kell, legalább adhatnál másnak esélyt! - akadt ki.
- Csúcs. - emeltem fel a hüvelykujjamat.
És ezzel ott is hagytam Hannát. Mert ennyi pont elég volt a kirohanásaiból.
Azzal, hogy végre tudom mi az igazság így egy kicsit könnyebb a lelkemnek. De az hogy Attila rólam beszél? Tényleg így lenne? Kedvel? És nem is kedveli Hannát? Akkor ez azt jelenti...
Ekkor hívott vissza Endre.
- Szia!
- Szia! El sem hiszed milyen hírem van! - kezdtem mosolyogva.